Fórum
azok számára, akik ki akarják találni
önmagukat, közösségeiket, városukat,
falujukat, országukat, régiójukat: Közép-Európát.
STATISZTIKÁK, TÉRKÉPEK
Rendszeresen közlünk majd olyan statisztikai adatokat és survey eredményeket, amelyek segítségével össze lehet hasonlítani a térség országainak gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális helyzetét, eredményeit és problémáit, életszínvonalát, életminőségét, egészségi állapotát, életstratégiáit, értékrendszerét, vágyait, félelmeit, reményeit. Hogy az összehasonlítást megkönnyítsük, a számokat, adatokat rávetítjük Európa térképére.
Október végén nagy örömujjongással ünnepelték a politikusok a Lisszabonban létrejött megállapodást az EU-reformszerződésről. Az ujjongás érthető, mivel egy hat éves tárgyalási folyamat végére tesz pontot a létrejött megállapodás.
Milyen értékeket tartanak az emberek ma fontosnak Magyarországon? Elégedettek-e az emberek az életükkel? És vajon van-e kapcsolat az értékválasztás és a szubjektív életminőség között? A Tárki egy évvel ezelőtt készült vizsgálatának elemzése.
Egy 2006 szeptemberének második felében végzett vizsgálat gyorsmérlege szerint részben stagnál, egyes elemeiben talán még tovább romlott a múlt évihez képest 2006-ban a közbizalom Magyarországon. Továbbra is a politikusok iránti bizalmatlanság a legdrámaibb.
A mai politikai viták egyik sarkalatos pontja az egészségügy átalakítása. A kutatási adatok szerint azonban az Európai Unió országaiban az egészségügyben megjelenő hiány nincs összefüggésben az egészségügybe vetett bizalommal.
A parlamenti választások előtti felfokozott hangulatban egyre több médiaszereplő, politikus és társadalomkutató elemzi az állampolgárok gazdasági, kulturális és politikai attitűdjeit, próbálják balra, illetve jobbra csoportosítani a választókat és a pártokat, és megbecsülni, melyik oldal fog nyerni a nagy versenyben.
Ebben az írásban statisztikai adatok segítségével próbáljuk meg feltárni a dolgozó női szerep és gyerekvállalás közötti összefüggéseket. Az adatok segítségével azt vizsgáljuk, van-e összefüggés a születésszám és a dolgozó nők aránya között az európai országokban.
Az új országok uniós csatlakozása előtt sokan tartottak attól, hogy a kiözönlő közép-kelet-európaiak elveszik a nyugat-európaiak munkáját és kenyerét. Beigazolódtak-e ezek a félelmek? Milyen összefüggés van a munkanélküliség, a szegénység és a ki-bevándorlás között?
A magyar állampolgárok kilenctizede nem bízik meg a politikusokban! Az állampolgári részvétel hete alkalmából kezdeményezett felmérés adatai szerint a közbizalom bizonyos elemei válságosan alacsony szinten vannak ma Magyarországon. Az adatok még a vártnál is sokkal komolyabb figyelmeztetést közvetítenek.
Az európai országok lakosságának a morális értékekkel, illetve morálisan értékelhető cselekvésekkel szembeni megengedő magatartását vizsgáló sorozat utolsó fejezetében a különböző szexuális magatartásokkal szembeni attitűdöket mutatjuk be.
A harmadik részben az élet kioltásával szemben megengedő magatartást tanúsítók arányát vizsgáljuk a gazdasági fejlettség különböző szintjein álló országokban.
Mennyire megengedők az egyes európai országok lakói az afféle állampolgársági vétségekkel szemben, mint a menetjegy nélkül közlekedés, a nyilvános szemetelés vagy az ittas vezetés?
Szabó Laura: Morális értékek, normák az európai országokban 1.
A szerző olyan felmérésekről számol be, amelyek azt vizsgálják, mennyire megengedők az egyes európai országok állampolgárai a morális értékekkel, illetve morálisan értékelhető cselekvésekkel szemben.
A szerző 2004-ben készített egy kérdőívet arról, hogy vajon milyen gazdasági, politikai és kulturális szerepet játszanak majd a közép-európai államok az EU-ban. Egy évvel a csatlakozás után újra elővette a kérdőívet, és aktualizálva a kérdéseket, ismét elkészítette a felmérést.
Az Európai Unióban uralkodó álláspont az, hogy minden ország legfontosabb tőkéje az ország lakosságának munkaereje – és ezt nem is szabad kihasználatlanul hagyni. A cél az, hogy a munkaképes korú lakosság körében minél többen legyenek foglalkoztatva, minél többen vegyenek részt a gazdaság működtetésében, és ezzel egy időben minél többen legyenek képesek egzisztenciájukat fenntartani.
Rendszeresen közlünk majd olyan statisztikai adatokat és survey eredményeket, amelyek segítségével össze lehet hasonlítani a térség országainak gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális helyzetét, eredményeit és problémáit, életszínvonalát, életminőségét, egészségi állapotát, életstratégiáit, értékrendszerét, vágyait, félelmeit, reményeit. Hogy az összehasonlítást megkönnyítsük, a számokat, adatokat rávetítjük Európa térképére.
A kelet-közép európai országoknak még nagyon sokat kell dolgozniuk azon, hogy beilleszkedhessenek az Európai Unió országainak közösségébe. Nem könnyű ez a beilleszkedés gazdaságilag és politikailag sem, de talán még nehezebb társadalmilag, vagyis ami a társadalom szerkezetét, az életmódot, értékrendet, életstratégiákat, az emberi magatartásformákat illeti.