Fórum
azok számára, akik ki akarják találni
önmagukat, közösségeiket, városukat,
falujukat, országukat, régiójukat: Közép-Európát.
AZ EURÓPAI POLGÁR
Hogyan élnek, gondolkoznak, dolgoznak, öltözködnek, szórakoznak, laknak, közlekednek, tanulnak az emberek a közép-európai és a nyugat-európai országokban? Milyen szokások s normák határozzák meg magatartásukat? Miben hisznek, miben reménykednek, mitől félnek, milyennek látják a világot? Hogyan törődnek önmagukkal, egészségükkel, életükkel, személyiségükkel? Miért hisznek vagy nem hisznek önmagukban, másokban, a világban? Hogyan bánnak gyerekeikkel, környezetükkel, más élőlényekkel?
Mik az esélyeik arra, hogy megtalálják életük értelmét s harmóniáját? Képesek-e az örömre? Ezekről és ezekhez hasonló kérdésekről lesz szó ebben a rovatban.
Hankiss Elemér a magyar társadalomtudomány és közélet legsokoldalúbb és egyben legszínesebb egyénisége. Gondolatainak, munkáinak megtermékenyítő, jótékonyan provokatív hatása számos tudományterületen érzékelhető.
Magyarország nincs különösebben szívderítő állapotban. Sem mentálhigiénésen, sem gazdaságilag, sem erkölcsileg, sem politikailag – semmi okom sincs tehát arra, hogy a szimpóziumunk címe – Hogyan jutottunk idáig? – által sugallt állítást kétségbe vonjam.
Civil budapestiek beszélgettek a város jövőjéről az Építészet Hónapja keretében. Mit tehetnek, tehettek eddig az úgynevezett civilek a város élhetőbbé tételéért, arculatáért? Vajon a civilek feladata ez, vagy sem? Ártanak-e vagy használnak tevékenységükkel?
Ahogy a 19. században a túlnépesedés ismeretlen tájak meghódítására sarkallta az amerikai telepeseket, úgy a 20. században a mind komolyabb problémává váló időszűke arra kényszeríti az embereket, hogy hagyományosan nappali tevékenységeikből mind többet halasszanak vagy tervezzenek az éjszakai órákra.
Sokak szerint a szingli-jelenség természetes folyamat, a társadalmi kényszerek csökkenésének eredménye, míg mások szinglibetegségről, a társadalom széthullásáról beszélnek. Mi a helyzet a szinglikkel Magyarországon? - Juhász Judittal, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesével és László Mónika szociológussal Mátay László beszélgetett.
A Bukarest alatt húzódó csatornarendszerben mind a mai napig több tízezer ember él, köztük állítólag nem kevesebb, mint nyolcezer gyermek és kiskorú. Többnyire lopásból és koldulásból élnek. A Parada alapítvány esélyt ad nekik arra, hogy normális életet kezdjenek. – Gellért Alpár riportja.
Bécsben évente Tochtertagot tartanak, hogy a lányok már diákként megismerjék azokat a pályákat, ahol még a férfiak vannak többségben. Németországban, ha a család helyzete úgy alakul, az apuka megy gyesre. De mi a helyzet nálunk? - Juhász Judittal, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesével és László Mónika szociológussal Mátay László beszélgetett.
Néhány honatyánk és -anyánk keresete lépi csak át a bruttó 700 ezres határt. Más kérdés persze, mennyit keres egy képviselő, és más az, hogy valójában milyen természetbeni juttatások segítik útját, legyen az mobiltelefon, hordozható számítógép vagy orvosi ellátás, utazási vagy lakhatási költségtérítés.
Az államelnök fizetése valamivel kisebb, a kormányfőé alig nagyobb egy romániai honatya alapfizetésénél. Juttatásokkal együtt akár 700 ezer forintot is zsebre vághatnak havonta, és van belőlük 469!
A szinglitársadalommá fajuló fogyasztói társadalomban már nem szocializációs, hanem deszocializációs modellek uralkodnak, ami konkrétan az emberi közösségek felszámolását jelenti. A szingli mint ideális fogyasztó és ezáltal mint társadalmi ideál jelenik meg, pedig egyénileg és társadalmilag is egyaránt betegesen deszocializáló állapotról van szó.
Egyesek irigylik, mások lenézik őket. Mind kevesebb a szégyenkező, és mind több a büszke szingli. Életmódjuk tömegessé válását többféleképpen magyarázzák.
A Francia Tavasz már most megmutatkozó történelmi jelentősége, hogy egy vezető nyugati demokráciában először utasítja el egyértelműen közakaratot kifejező, széles társadalmi mozgalom a demokratikus szabadságjogaival szemben alkalmazott globális gazdasági kényszert.
A kétévesek számolnak, a háromévesek olvasnak, a szülők pedig büszkék. A kisgyermekkori túlképzés „áldozatai” egyszerre elkényeztetettek és elhanyagoltak, de mindenképp túlhajtottak.
A nőknek közszerepléseikben nem férfi-akciókat kellene felvállalniuk, s ezeket férfi-kommunikációval támogatniuk: a nyilvánosságban a női értékeket is képviselniük kellene.
Éveken át ámulva figyeltem Németország egyik leggazdagabb tartományában, hogyan osztja be a vesztfáliai ember, amije van: a sajátot és a közöst egyaránt.
Budapest szeret engem. Illetve: szeretne szeretni, ám oly sok minden áll közénk – a modern nagyvárosok lakói ellentmondásokkal néznek szembe minden pillanatban. Vissza a természetes csoportokhoz? A hátraarc nem megoldás – a megváltozott körülmények új, előretekintő hozzáállást igényelnek.
Egy ország imázsa forog kockán. Hogyan fest Magyarország új szomszédsági politikája? Hogyan harcolhatunk a terrorizmus ellen úgy, hogy közben ne terrorizáljuk a szomszéd országokból érkező tanulni vágyókat? Védhető-e az intézmények lajhárszerű működése a fénysebességű kommunikáció és a digitális hálózatok világában?
Tulajdonképpen ez az átmenet legnagyobb rejtélye: miért van az, hogy a sör ára valahogy mindig megelőzi a munka árát? Eljön azonban a nap, amikor Nyugat-Európa lakói is szembesülnek ezzel a talánnyal.
Szükség van arra, hogy Magyarországot olyan emberek képviseljék Európában, akik saját, autonóm, érett, kritikai látásmóddal rendelkeznek, és széles körű ismereteik vannak a világról. A magyar hagyománynak ez nem része, és ebből fakad a közügyekben tapasztalható kreativitáshiány.
A szülőföldjükről kényszerből vagy önkéntesen a történelem folytán eltávozott magyarok közül sokan változatlanul igényt tartanak arra, hogy a hazában élők is magyaroknak tekintsék és fogadják el őket. Luka László genfi pszichiáterrel Csáky Zoltán, a Duna Televízió főmunkatársa beszélgetett.
Ausztriai kirándulásaink alkalmával lenyűgöz a szemétnek és nemtörődömségnek az az üdítő hiánya, amivel mintha egyenesen azért szembesülnék, hogy itthon még jobban szenvedjek a kutyapiszok, a Duna mocskos vize, a járdán bánatosan guruló üres sörösdobozok láttán.
Ti (visegrádi négyek) tényleg be akarjátok vezetni a vízumkényszert? Ti (nátóék) bombáztátok szét az országunkat? Ti (EU-tagok) csináltok majd belőlünk banánköztársaságot?
A nemzeti identitás Pandóra-szelencéjét a tudós teoretikusok már évtizedek óta igyekeznek pecsét alatt tartani, de ettől az álláspontok csak egyre jobban megmerevednek.
A legnépszerűbb közeledési eszköz errefelé nem az S6-os Volvo, hanem a kerékpár, kisgyerekek ugyanúgy tekernek rajta, mint olyan öreg nénik, akik nálunk (sajnos) valószínűleg már a nyeregbe sem tudnának felkapaszkodni.
Az általános csalódottság, türelmetlenség, elégedetlenség, amely manapság a képviseleti demokráciát övezi szerte Kelet-Közép-Európában, sok mindennel magyarázható. De bármi legyen is a politikából kivonulás (a rész nem vétel) oka, eredménye csak egy lehet: a politikai demokrácia halála.
Anna akkor jött rá, hogy olyan helyzetbe került, ahonnan nincs kiút, ahonnan nem tudja kiverekedni magát, amikor a doktor helyesbített, hogy sajnos tévedett, már lekésték az abortuszt.
Tökéletes EU-komform külsővel megáldott szerzőnk egy dublini busz sarokülésén azon meditál, hogy míg a pesti autós utál mindenkit, akivel együtt sújtja őt a városi közlekedésnek nevezett sorscsapás, az ír honpolgár tisztában van vele, hogy akár a feje tetejére is állhat, akkor is beszorult a dugóba, és igyekszik azt a másfél órát hasznosan és kényelmesen eltölteni.
Ha végigmegyünk a Váci utcán, a szembejövő emberekről szinte száz százalékos biztonsággal meg tudjuk mondani, hogy az illető magyar avagy külföldi, Keletről jött vagy Nyugatról. Nyilván így vannak ezzel a londoniak, berliniek, prágaiak is. De úgy látszik, vannak kivételek.
Amíg élünk, remélünk, tartja a mondás. Ám mit remélhetnek azok a gyerekek, akiknek még élni sincs esélyük? Tudjuk, hogy a nyom nélkül eltüntetett csecsemők száma évente száznál is több Magyarországon. Kovács Boglárka folytatásos riportjában egy esélytelen, terhességét eltitkoló fiatal lányt kísér végig az anyagi, érzelmi bizonytalanságon át a szülésig.
Amikor beszélni hallom paradicsomról, lóról, az érett dinnye titkairól, a kapálás technikájáról, a mangalica szalonnájáról, a hídi vásáron vett subáról, na, meg a legkedvesebb verseiről, hát szívem szerint, ott maradnék a tanyáján, Virágoskúton meg Vókonyán. Ahol nincs vegyszer, ahol nem megy pocsékba semmi, mert átgondolt gazdálkodás folyik. Ott maradnék. Mint a postamester is...
