A közép-európai kulturális örökség fontos részét képezik az egyes nemzeti kultúrák önképében fellelhető arányok az illető kultúra európai és Európán kívüli összetevői között. Magyarán: mennyire tekintették az egyes nemzetek magukat európainak, s milyen jelentőséget tulajdonítottak kultúrájuk egyéb összetevőinek?
|
 |
Talán egy kis faluban néhány évszázaddal korábban nem is volt szükség sem helyi sajtóra, sem sajtószóvivőre. A tervek és a rendeletek szájról szájra átadódnak. Egy nagyobb település már saját médiumokkal rendelkezik, egy igazán igényes tájékoztatáshoz pedig foglalkoztathat az önkormányzat sajtószóvivőt is. Belenéztünk néhány helyi médium és az önkormányzatok kapcsolatába. A negatív példákat nem nevesítjük – ebből van több -, de a pozitívat igen.
|
 |
Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök 2008 februárjában Budapestre látogatott, ahol a Corvinus Egyetemen díszdoktorrá avatták. Az elnök beszédében kényes – és Koszovó kapcsán különösen aktuális – témákat is érintett.
|
 |
Nicolas Sarkozy francia elnök nemrég román–francia stratégiai partnerségi megállapodást írt alá Traian Băsescuval a bukaresti Cotroceni-palotában.
|
 |
A történelmi Erdély nyugati határvidékén húzódó hegységrendszer több tekintetben is valóságos kincseskamra. A természet kincsei – vadregényes szurdokok, barlangok és erdőségek – között itt található a hagyományokban gazdag Mócföld, valamint a nemesfémekben bővelkedő Erdélyi-érchegység is.
|
 |
A mai napig keveset tudunk az 1932-33-as ukrán éhínségről, vagyis a holodomorról. Ehhez nagyban hozzájárult a szovjet történelemhamisító politika, és az eseményeket természetesen egyre nagyobb homályba burkolja az azóta eltelt háromnegyed évszázad. Mindenesetre már folyhatnak a témáról tudományos kutatások, és néhány állam népirtásként ismerte el az akkor történteket.
|
 |
Őseink nem voltak nyelvileg és kulturálisan olyan „könnyen oldódóak” a korabeli Magyarországon, mint a morvák voltak cseh környezetben. Minden 19. századi rossz dolog ellenére, ha mindez nem Magyarországon történt volna, a 907-ben legyőzött szlovien-ek ugyanúgy feloldódtak volna a csehekben – vagy a lengyelekben – mint a morva testvérnép.
|
 |
Amikor sajnálkozunk azon, hogy a Beneą-dekrétumok máig tartó feldolgozatlansága miatt feszültségben élünk északi szomszédunkkal, jusson eszünkbe, nem vagyunk egyedül. Éppen ezért össze kell fognunk, hogy a hasonló megrázkódtatásokat együtt, közös erővel beszéljük ki, kicserélve az ennek során szerzett tapasztalatokat.
|
 |
Pozsony ma döntően szlovák lakosságú város, a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 16451 magyar nemzetiségű lakossal. Száz évvel ezelőtt még magyar-német dominanciájú volt a közösségi élet, még korábban pedig szinte teljesen németek lakták. Emellett a zsidó lakosság is számottevő volt. Hogyan él tovább a sokszínűség emléke ma, a 21. századi Pozsonyban?
|
 |
Kárpátalja visszanyeri legszebb magyar emlékműveit
|
 |
A magyar-szlovák viszony az elmaradt kiegyezések története – először a magyarok, majd a szlovákok mulasztották el az alkalmat, hogy a két nép túllépjen az egymással szemben táplált múltbeli sérelmeken.
|
 |
Lehet-e a történelem kapcsán normális vitát folytatni, ha a politikának ez nem érdeke? Többek között ez is a tétje az egy éve kiújult szlovák-magyar vitáknak.
|
 |
Nagyszeben egy héten át a magyar kultúra fővárosa volt.
|
 |
A második világháború végén meghozott döntések következtében Európa közepén, ám mégis annak egy eldugott szegletében próbálja élni mindennapjait két magyar falu, Kisszelmenc (Mali Szelmenci) és Nagyszelmenc (Veµké Slemence). A határ által kettévágott település.
|
 |
Különleges élmények várják az olvasót, ha belelapoz a K. und K. kalandozások című könyvbe.
|
 |
A rendkívüli szárazság miatt Moldova külföldi segélyekre szorul, hogy elkerülje az éhínséget.
|
 |
Akármerre járunk Bukarestben, feltűnően sok darut, felállványozott épületet és építőanyagot szállító teherautót látni. Bukarest szemlátomást építési lázban ég. Ez azonban gyakran újjá- és átépítést is jelent. Képgaléria!
|
 |
Vidéki egyetemek végeztek az első két helyen egy, a romániai egyetemeket tudományos teljesítményük alapján összehasonlító rangsorolásban
|
 |
Jakab György (OFI) írása a szlovák-magyar közös történelemkönyv elkészítésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati nehézségekről.
|
 |
A megfigyelő „elszemélytelenedése” szükséges a közös történelem vizsgálatához – írja Katarína ©víková rimaszombati történész-hallgató. Szlovák reakció a dualizmus korának magyar elemzéséről.
|
 |
Decebal fiai közöttünk élnek, felélesztenék a boldog dák államot és persze képzeletüknek nem szab határt a tudomány. Ştefan Tiron a neo-dákokról.
|
 |
Jön-jön-jön? – a Cosmos TV után készül a Becali TV. Romániában egyre több politikus épít a média növekvő szerepére. Mégpedig nem csak passzívan, hanem tevékeny módon.
|
 |
A cseh rendőrök az elmúlt évtizedben egyre gyakrabban kerültek konfliktusba az utcai erőszak különböző formáival. Többször kritizálták őket a közbelépés elmulasztása vagy a túlkapások miatt.
|
 |
Koszovó státusának rendezését követően közel 200 ezer szerb nemzetiségű lakosnak kell választania az áttelepülés vagy a kisebbségi lét között.
|
 |
Călin Popescu-Tăriceanu miniszterelnök nemrég döntést hozott egy különleges munkacsoport megalakításáról, amely a külföldön munkát vállaló románok hazacsalogatásának lehetőségét fogja megvizsgálni.
|
 |
Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország vesz részt abban a nagyszabású beruházásban, amelynek alapelveiről megegyezés született Vilniusban.
|
 |
A lengyel mozikba került Volker Schlöndorf „Sztrájk” c. ellentmondásos filmje, amely az 1980-as eseményeket mutatja be.
|
 |
A Népszabadság nemrég – külföldi minta alapján – meghirdette a "Magyarország hét csodája" kezdeményezést. Beszámolt erről a Magyar Nemzet publicistája is, aki azonban a magyar emlékek futólagos számbavétele után az akcióban nemzeti-nemzetközi csapdákat vélt felfedezni – mégpedig nem is teljesen alaptalanul.
|
 |
Tizennégy kisebb-nagyobb szervezet egyesült Zágrábban az uniós csatlakozás elkerülése érdekében. A „Kizárólag Horvátország” („Jedino Hrvatska”) nevű pártot abból a célból alapították, hogy számottevő politikai képviselete legyen Horvátországban az Európai Unió következetes elutasításának – adta hírül a Jutarnji List.
|
 |
November legvégén NATO-csúcsot tartottak Lettország fővárosában, Rigában. A szokásos kérdések mellett született egy sokak számára meglepő eredmény is. A Balkán országai, differenciálás nélkül, meghívást kaptak a NATO különböző kötelékeibe. Ennek a döntésnek a várható következményeit szeretném a következő sorokban bemutatni.
|
 |
Magyarország szerencsére nem tartozik a komolyabb rengések által veszélyeztetett területek közé, ám keleti szomszédunkra ez már nem annyira érvényes. Nemrég még Bukarest földrengés-térképét is elkészítették.
|
 |
Mint ahogy az várható volt, folytatódnak a kolozsvári Babeş-Bolyai Egyetemen zajló események, bár arra talán kevesen számítottak, hogy a megtorlás ilyen durva formát fog ölteni.
|
 |
Ján Slota helyi politikából való kiesése az országos politikára is kihathat, mivel a középső kormánypárt elnökeként eddig országos tisztséget nem vállalt. Elképzelhető, hogy Slota nem éri be az egyszerű parlamenti képviselői hellyel, és szorgalmazni fogja a kormányba történő kinevezését. Ez pedig Fico kormányfőnek okozhat fejfájást.
|
 |
Svájcban a november 26-i népszavazáson döntöttek annak a törvénytervezetnek az elfogadásáról, amely szerint az alpesi ország az elkövetkező öt évben egymilliárd frank felzárkóztatási támogatást nyújt a tíz új EU tagállamnak.
|
 |
December harmadikán a román kormánykoalíció legkisebb pártja, a Konzervatív Párt (PC) elhagyta a kormányt, és ellenzékbe vonult.
|
 |
A függetlenség küszöbén álló terület népességében az albánok és a szerbek mellett más etnikumok is fellelhetőek. A népcsoportok közül talán a gorániak helyzete a legérdekesebb.
|
 |
„Horvátország integrációja” címmel rendezett előadást a Szabad Európa Központ. A megnyitón Martonyi János volt külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a jelenlegi magyar politikai diskurzusban nem sok olyan téma van, amely konszenzusnak örvendene, de Horvátország EU-csatlakozásának támogatása ezek közé tartozik.
|
 |
A 2006. december 2-i szlovákiai önkormányzati választások újabb erőpróbát jelentenek a Magyar Koalíció Pártjának. Az alábbiakban két egymástól merőben különböző problémával küzdő várost mutatunk be: Komáromot és Lévát.
|
 |
Az Európai Unióhoz hamarosan csatlakozó Romániából sokan nyugatra vándorolnak munkát találni. A nyugatról hazaküldött pénzek segítik az otthon maradt közösségek életét is, írja a Financial Times. A cikkből az is kiderül, hogy a közeljövőben nem várható nagyobb kivándorlási hullám Romániából.
|
 |
Albánia esélyei lényegesen jobbak a válság elkerülésére, mint tíz évvel ezelőtt. Az ország váratlan gazdasági fellendülése az egész balkáni régiónak hasznára válhat.
|
 |