|
 |
 |
|
|
Fórum
azok számára, akik ki akarják találni
önmagukat, közösségeiket, városukat,
falujukat, országukat, régiójukat: Közép-Európát. |
|
Magyar oldalak
| Dr. Poór József: Elszalasztott jövő: hazai és közép-európai lehetőségek jobb kihasználásáért |
|
|
| Nyakunkon a gazdasági válság. Nem teszi boldoggá az átlagembert, ha azt olvassa az újságokban, hogy az eddig szárnyaló, gyorsan fejlődő környező országokban is megjelent a gazdasági visszaesés réme.
|
Nem múlik el a borús hangulata, ha arról olvas, hogy az újonnan megválasztott, még be nem iktatott amerikai elnöknek mennyire komoly gondokkal kell megküzdenie. A világ legnagyobb autógyárának, az amerikai General Motorsnak részvényei alig-alig érnek valamit.
Miért nem derül fel emberünk arca? Eszébe jut, hogy alig 10 éve még mi voltunk az elsők, az úttörők a régióban. A világ legismertebb cégei jelentek meg hazánkban és példaként emlegettek bennünket különböző nemzetközi fórumokon. Nagyvállalataink HR gyakorlata – főleg a multik hatására – nagyon gyorsan modernizálódott. Jó volt magyar előadóként nemzetközi konferencián előadni. Nem vettük azonban észre, hogy a KKV-ék és a közszolgálati szervezetek menedzsment gyakorlata bizony nagyon elmaradt a kívánatostól. Nem változott külföldi behatásra sem a magyar munkavállalók individualizmusa. Nem alakult át a munkaidő és a szabadidő közötti arány. A magyar munkavállalók továbbra sem lettek mobilak.
Bizony a Pannon puma túl gyorsan fáradt ki. A mai visszaesés (economic global slowdown) előszele már a 2001-2003 közötti globális gazdasági lanyhulás idején meglegyintette a hazai gazdaságot. Jelenlegi helyzetünk a hangya és a tücsök meséjét juttatja eszembe. Amikor minden csillogott és ment a szekér, nem gondoltunk arra, hogy gazdaságunk mennyire sebezhető. Fogyassz magyar. Építs hitelből, vásárolj deviza hitelre, utazz méregdrága országokba, vedd ki minden megtakarított pénzed a bankból és költekezz az amerikai nagybácsi mintájára. Egy tartalékokkal nem rendelkező gazdaságban az ilyen mentalitás reklámozása nagyon gyorsan elvezetett ahhoz, amin a cikk bevezetőjében idézett emberünk kesereg.
Bírálható vagy üdvözölhető az országunknak nyújtott pénzügyi mentőöv elfogadása? Egy biztos: közel voltunk a pénzügyi összeomláshoz. Ahogy már korábbi cikkeimben is felhívtam a Hírlevél Tisztelt Olvasóinak a figyelmét, adózási és pénzügyi eszközökkel nem lehet teljes mértékben átalakítani egy országot. Ma Magyarországon igen gyakran elhangzik, hogy politikusaink lemondanak javadalmazásuk egy részéről. Nem veszik fel természetbeni juttatásaik egy részét. Más politikusok adókönnyítésekkel kívánnak a hazai gazdaság motorjába lelket lehelni.
Nyugat nem minden
Mit is javasolhatunk a magyar szakemberek számára? A nagy gondolkodók (Gandhi vagy Martin Luther King) szerint az a leghelyesebb mód, hogy „tekintsük a helyzetet, ne lássuk többnek, se kevesebbnek annál, mint ami”1. A mai menedzsment tudomány atyjának tekintett Friedrich W. Taylor, 1912-ben amerikai kongresszusi meghallgatása során sürgette a tudományos vezetés (scientific management) gyakorlati bevezetéséhez elengedhetetlen vezetői paradigmaváltás szükségességét2. Úgy véljük, hogy ma hazánkban igen sok tekintetben igény van ún. mentális forradalomra vállalataink és egész gazdaságunk menedzselése tekintetében. Nem bújhatunk el a globalizáció okozta sokk magyarázata mögé. Bátran és okosan, nem szeleburdi módon, szembe kell nézni ezzel az új kihívással. A nyugati imperializmusnak lassan leáldozóban van a napja. Új népek, főleg keletiek veszik át a globalizáció kormányrúdját.
Soros György3, az ismert befektető és emberbarát a pénzügyi piacok jövőjéről írt új könyvében úgy fogalmaz, hogy ” vége az amerikai gazdasági hegemóniának és a dollár nemzetközi tartalékvaluta szerepének. A következő időszakot feltehetően jelentős politikai és pénzügyi bizonytalanság fogja jellemezni, de ezt remélhetőleg egy új világrend kialakulása fogja követni.” Az új környezetben várható, hogy a feltörekvő és az olajban gazdag országok a mainál jóval nagyobb szerepet fognak betölteni.
Ebből fakadólag, sokféle forrásból (keleti és nyugati) kell a sikeres vezetőknek és szakembereknek tanulni. Napjaink régiós versenyében különösen fontos, hogy tanulmányozzuk a környezetünkben élő más népek vállalatainak és intézményeinek sikereit és jó üzleti gyakorlatát.
Ne a hagyományos magyar gőggel közeledjünk hozzájuk, még akkor se, ha tudjuk hogy sok megaláztatásban volt része népünknek miattuk! Több magyar egyetem működik a környező országokban, de alig-alig használjuk fel az ott felhalmozott környező országokra vonatkozó üzleti és más szaktudást. Régóta vitatkozunk itthon azon, hogy milyen módon lehet kialakítani a helyi rendőrséget. Ha átsétálunk a komáromi hídon és elmegyünk a Klapka György által sikerrel védett komáromi erőd mellett működő szlovák városi rendőrség szerény irodájába, és szóba elegyedünk az ott szolgálókkal már esettanulmányt is írhatunk a hazai szaksajtó számára. Romániában 1999 óta működik az egész közszférát átfogó Központi Humánszolgálat. Magyarországon hét évvel később, csak 2006-ban alapították meg ezt az intézményt. A cikk szerzőjének több mint közvetlen személyes tapasztalatai szerint, mielőtt a jelzett hazai kormányzati szervezetet létrehoztuk, érdemes lett volna körülnézni a szomszédban is. Az ott megismert tapasztalatok birtokában sok felesleges lépéstől kímélhettük volna meg magunkat. Még tolmácsot sem kellett volna vinni, mivel az idézett romániai intézményt egy magyarul igen jól tudó román állampolgárságú magyar nemzetiségű személy vezeti4.
Sajnos szomorúan kell tudomásul venni, hogy Amerikából se a legjobb példákat vettük át. Nem terjedt el nálunk az a jellegzetes amerikai gyakorlat, hogy nem vezetnek túl gyorsan. Ott egy százharminc kilométeres tempó már komoly büntetést jelenthet. Az egyetemi órákon való „nem puskázás” sem nyert nálunk nagy nyilvánosságot. Arról ne is beszéljek, hogy a fiatalkorúak utcai italozása sem tipikus Amerikában.
Észre kell vennünk, hogy az „OECD országokban kibontakozó lefelé nivellálódás jelentős lehetőségeket nyit meg a ma még viszonylag széles bázisú magyar oktatás és kutatás számára5. Viszont ezzel szemben a napjainkra hazánkban is polgárjogot nyert bolognai folyamat egyenlőre inkább az egyetemi oktatás eltömegesítését, sem mint a minőséget szolgálja.
Sokan, hosszú ideig nem értették tőlünk Keletre és Nyugatra egyaránt, hogy mivel volt magyarázható, hogy hazánk, ez kis lélekszámú és kisterületű ország, többmint másfél évtizeden keresztül a tőkevonzás tekintetében éllovas volt a világban. Véleményünk szerint nekünk, magyaroknak hosszú ideig abszolút versenyelőnyünk volt a régióban, azért, mert a gazdasági átalakulás nálunk sokkal korábban kezdődött, mint a régió más országaiban. Egy menedzser és szakember generáció előnyünk volt a környező országokkal szemben. A relatív versenyelőny korszakára (az új évezred első évei), való áttérésben már nem tudtunk, sem országunk és lakosságunk mérete, sem a nyelvi és szakmai felkészültségünk alapján a régió más országaival szemben relatív versenyelőnyt kiharcolni. Sőt a nemzeti békétlenség következtében még a korábban megszerzett abszolút versenyelőnyünkből is igen sokat elveszítettünk.
A globális hitel és reálgazdasági válság árnyékában egyre többen kezdenek tabudöntögetővé válni kis hazákban. Viszont azt is be kell látni, hogy olyan tabukat kívánnak ledönteni, amelyek nem éppen váltanak ki osztatlan elismerést lakosságban, valamint nem biztos, hogy kiváltják azt a növekedést, amit remélnek tőle. Sőt lehet, hogy újabb adósságnövekedést okozhatnak.
Bármilyen terápiát is dolgoznak ki a magyar szakemberek, az állampolgárok részvétele nélkül nem lehetséges a sikeres megvalósítás. A mostani felfogások egyik nagy hibája, hogy a részvételt és a bevonást nagyon erőteljesen a pénzen (pl. adókon) , a financiális eszközökön keresztül próbálják propagálni. Magatartás változás nélkül még a legjobb terv is írott malaszt marad. A témával foglalkozó kutatók (Maslow, McClelland és Goleman stb.) már rég bebizonyították, hogy a nagyon demotivált vagy a motivált emberek esetében a pénzzel nem sokra megyünk. A személyes példamutatásnál semmi sem lehet eredményesebb.
Apró kiút az eladosódásból
Jogos a kérdés, hogy a tudunk-e és mer-e a stagnáló vagy visszaeső jövedelmek esetén motivációt növelő eszközöket a vezetés (helyi, regionális és országos) számára ajánlani. Fontos lenne, hogy a ne a fűnyíróelv egyik szószólója legyen. Mire gondolok? Egy biztos, olyan hazai fogyasztást lenne érdemes támogatni, amely nem fokozza eladósodásunkat és emellett a nemzeti jövedelem növekedését generálja. Utazó, világjáró nép vagyunk. Terjeszti a magyar néphiedelem. Ha nem Ausztriában síelek és nem töltök el legalább egy vagy két hetet a thaiföldi Poeket-ban, nem vagyok igaz magyar világfi. Jogos a kérdés, hogy lehet ezen a területen valami újat és nem adósságnövekedést kiváltó megoldást találni? Tudunk-e és merünk-e a stagnáló vagy visszaeső jövedelmek esetén motivációt növelő eszközöket a vezetés (helyi, regionális és országos) számára ajánlani. Mire gondolok? Egy biztos, olyan hazai fogyasztást lenne érdemes támogatni, amely nem fokozza eladósodásunkat és emellett a nemzeti jövedelem növekedését generálja. A magyarországi vállalati menedzselés egyik sikeres példájaként említhetjük a cafetéria-rendszerek keretében vagy azokon kívül alkalmazott üdülési csekket. A hazai turizmus teljesítményét, a magyarországi szállodák kihasználtságát nagyban növelte ez a megoldás. Érdemes lenne az előbbi gondolatmenet folytatásaként olyan kampányt indítani, amely a magyarokat évi rendes nyaralásuk hazai eltöltésére buzdítaná. (A német állam az eufórikus egyesülést követő időszakban már sikeresen próbálkozott ezzel saját honpolgárainál!). Ha kb. százezer magyar család (két felnőtt és két gyermek) nem külföldön, hanem itthon nyaralna, akkor 10 milliárd forinttal növekedhetne a hazai gazdálkodó szervezetek bevétele. Minden 100.000 itthon nyaraló magyar6 a jelezett összeggel gyarapítja az itthoni fogyasztást. Ezt a programot támogatni lehetne országos nyereményakcióval és más jutalmazási formákkal. A gazdasági liberalizmus fő szószólóinak biztosan kicsit „szocialistának” tűnik a javaslatom, de napjaink világválsága sok mindent már eddig is és még sokáig felül is fog írni.
A korábban említett 2001-2003-as kisebb válság idején tapasztalataink szerint elsőként a tréning-fejlesztési kiadások estek áldozatul az ilyenkor tipikusan alkalmazott fűnyíró elvnek. Akkori tapasztalataim alapján azt tanácsolhatom, hogy főleg erre a területre van szükség. Az új helyzetben új kompetenciákra van szükség. Erre pedig áldozni kell! Lehet a tréning és fejlesztési programok költségét okos szervezéssel, az információs- és kommunikációs technika felhasználásával hatékonyabbá tenni. Nagyobb szerepet kellene szánni az információszerzésnek. Felértékelődhet a jövőben a benchmarking, a másoktól való tanulás lehetősége. Ne azt mutogassuk, hogy máshol mi minden sokkal ésszerűbb és jobb, hanem tanuljuk el tőlük és mi is alkalmazzuk! Jobban ki kellene használni a különböző szakmai szövetségekben meglévő tagságainkat. A céges szakkönyvtár tudatos fejlesztése ugyan kezdetben költséget jelent, de később ez megtérülhet!
Magyarországon a rendszerváltás után, a napjainkban nagy válságát átélő Opel cég szentgotthárdi gyárának szelősoráról gördült le az első itthon gyártott személyautó. Azóta sok víz folyt le a Rábán. Az Opel beszüntette az itthoni gépkocsigyártást. Ma még van Suzukink és Audink. Még a magyar őstörténeti felfogásban is benne van az ázsiai eredet és ma a távoli kelet népeinek a teljesítménye kezdi felülmúlni a nyugati tanítómestereikét. Ezért nem lenne snassz, ha ebben a tabudöntögető világban Suzukin járna a magyar közszolga. Kis engedménnyel pedig a magasabb „sarzsival” (értsd beosztással) rendelkezőknek pedig Győrben gyártott Audi dukálni. Nagy szívességet tennénk a magyarokat állandóan Ázsiába száműzni kívánó román politikusnak, Vadim Tudornak, ha a magyar rendőr japán Suzukin üldözné a bűnözőket. Így sem és úgysem érik utol a jóval gyorsabb kocsikkal parádézó rablókat. Benzin nélkül pedig teljesen mindegy, hogy milyen márkájú autóban ülnek a rend őrei.
Az előzőekben leírtak csak akkor lehetnek sikeresek, ha a cikk elején említett magyar nem búskomor, nem a régmúlt Nagy-Magyarországának újra feléledő szellemétől várja a jobb jövőt, hanem összefog kollégáival, honfitársaival és szomszédaival. Örülni tud a maga és mások sikereinek. Ha ezt az érték- és szemléletváltást a vállalati menedzselés valamilyen módon elő tudja segíteni, akkor már tettünk valamit a jelennél sikeresebb jövő felé vezető úton.
1Hartman, T. (2004): Az ősi napfény utolsó órái. Terice, Budapest. p. 433
2Hamel, G. (2008): The Future of Management. Harvard Business School Press. Boston.
3 Soros Gy. (2008): New Paradigm for Financial Markets. Public Affairs, New York.
4 Itt nem egy Kossuth Duna Konföderáció „törpe” globalizált változatát szeretnénk javasolni, de sikeresen együttműködni nem a Chilével vagy Új-Zélanddal kell, hanem a szomszédos országokban élő népekkel. Ebben az együttműködésben az eddigieknél sokkal jobban kellene támaszkodni a határontúli nemzettársainkra. Trianon után először él a Kárpát medencében közel kétmillió kétnyelvű vagy divatos szóval élve bikultúrális – magyar nemzetiségű állampolgár. Természetesen tudatában vagyunk a probléma összetettségével és nehézségével. Amikor a régió újonnan csatlakozott EU-s tagországai kezüket-lábukat törve versenyeznek egy ázsiai gumigyártó múlti beruházási „centjeiért”, akkor néha nem lenne célszerűtlen a régió politikusainak összeülni és a közös érdekekről tárgyalni. Milyen szép lenne, ha egymásnak, a kölcsönös (pl. EU-s célok érdekében) előnyök reményében átengednék ezek az országok bizonyos beruházási projekteket.
5 Roska T. (2007): Kutató egyetemi fakultások a 21. század elején. In: Granasztói Gy.-Kodolányi Gy.: Magyarország ma és holnap. Magyar Szemle Könyvek, Budapest.
6 Itt nem egy külföldi áruk és szolgáltatások bojkottálását célzó programra gondolunk.
A szerző egyetemi tanár Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar
|
|
|
|
|
|
