Magyar oldalak
| Üstökös a közép-kelet-európai színházak felett |
|
|
| „Meg kell találni a módját annak, hogy újra valódi találkozások történjenek, ami jóval több, mint egy teltházas este, aminek a végén jól nevelten tapsol az elegáns közönség.” – A közép- és kelet-európai színházak együttműködéséről, a COMET-ről Ambrus Judit kérdezte Bérczes Lászlót, a Bárka Színház rendezőjét.
|
Üstökös a közép-kelet-európai színházak felett
A lengyelországi Kaliszban nyolc ország kilenc színházának, színházi intézményének részvételével megalapították a Közép- és Kelet-Európai Színházak Együttműködését, a COMET-et (Cooperation of Middle and East European Theatres). A COMET tagjai jelen pillanatban a lengyel Wojciech Boguslawski Színház Kaliszból, a Kazancev és Roscsin vezette Színházrendezői és Drámaírói Központ Moszkvából, az ukrajnai Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a bukaresti Teatrul ARCA, a pozsonyi Divadlo ASTORKA – Korzo 90, a prágai ©VANDOVO Divadlo na Smíchově, a belorusz Drámai és Zenés Színház Bresztből, a Szolnoki Szigligeti Színház és a budapesti Bárka Színház. A szervezet elnökévé Csányi Jánost, a Bárka Színház igazgatóját választották. A COMET megalakulásáról, céljáról, terveiről Bérczes László, a Bárka rendezője, művészeti tanácsadója számolt be honlapunknak.
A COMET angolul üstököst jelent. Üstökösként robbant be ez a vállalkozás a színházművészet szélcsendes egébe?
Évekkel ezelőtt megfogalmazódott már bennünk, hogy jó volna több színház részvételével valamiféle együttműködő szervezetet létrehozni, hiszen a térség színházai alig ismerik egymást. De nemcsak arról van szó, hogy egymást meg tudjuk ismerni, hanem azt reméljük, hogy egy erős szervezetre, s ezáltal ránk is jobban odafigyel majd a világ. Egyébként a COMET gondolata már 1999-ben, a Bárka Színház új épületének megnyitásakor felmerült bennünk. A megnyitóra tíz-tizenöt különböző országból jöttek a színházi szakma különféle képviselői, a Baltikumtól a Vajdaságig, Szlovákiától Romániáig. 1999-ben különben az a Pawel Lysak is járt nálunk, aki jelenleg a COMET alelnöke, vagy például 2000-ben az a Czajlik József jött a közös megbeszélésre, aki azóta már a színházunk rendezője. Tehát 1999 óta folyamatosan próbáltunk együttműködni, és ez mindig azt igazolta, hogy a szervezett közös munka valóban fontos volna, s így jutottunk el odáig, hogy 2004 decemberében aláírtunk egy szándéknyilatkozatot, idén májusban pedig végre létrejöhetett a COMET.
Miért fontos a közös munka?
Először is nézzük a Bárkát: a Bárka kis színház, új színház, a semmiből jött létre, s hogy a színházi vérkeringésbe bekerülhessen, szüksége van arra, hogy megismerjék. Erre sokkal több esélyünk van akkor, ha egy szervezet tagjaként sokfelé megfordulunk, vendégszerepelünk, vendégeket fogadunk. Vagy nézzük a műsorterveket: elvben minden színház pártolja a kortárs drámákat, a valóságban azonban kevés történik, mert nem ismerjük a közvetlen szomszédainknál születő műveket sem. A COMET lehetőséget teremt arra, hogy darabokat cseréljünk, előbb csak szinopszis formájában, majd angolra fordítva, hogy aztán ha a COMET bármelyik tagja fantáziát lát az adott darabban, átültethesse a saját nyelvére, és színpadra vigye azt. Ha lesz egy közös web-rendszerünk, akkor ez is megkönnyítheti a darabcseréket. Persze a későbbiekben azt tervezzük, hogy ezeket a kortárs kelet-közép-európai drámákat kiadjuk, hiszen ebben a térségben, ha az anyanyelvünk nem is ugyanaz, értjük egymást, hiszen amit átéltünk és átélünk, sok tekintetben hasonlít. Azon túl például, ha ezen a web-rendszeren majd megtaláljuk egymás színpadjainak tervrajzát, hogy melyik társszínházban milyen színpadi lehetőségek állnak rendelkezésünkre, akkor sokkal könnyebben készülünk fel egy-egy vendégszereplésre. Terveink között szerepelnek az úgynevezett mini-évadok is, amikor egy-egy COMET-tag néhány napba sűrítve megmutatja a többieknek az adott évadban színpadra vitt produkcióit. Így minden tagnak módja lesz az összes társszínház összes darabját megtekinteni.
Mit jelent az, hogy minden tagnak? Az igazgatók utaznak és beszámolnak?
Természetesen nem az egész társulat utazik, de képviseli egy-egy rendező, színész, világosító, tervező és így tovább. Hiszen a színházi szakma minden tagja tud egymástól tanulni. Tervezünk szakmai heteket is, amelyeken a különböző színházi technikák tudói, például a világosítók avathatják be egymást azokba a fortélyokba, amelyeket csak ők ismernek.
Tulajdonképpen egy színházi tudásbázist építetek?
Azt is építünk. De azért azt se felejtsük el, hogy egy erőteljes színházi központ könnyebben tud pályázni különféle színházi alapítványoknál, szervezeteknél, s bármennyire el szeretnénk is ettől tekinteni, a színházhoz pénz kell. Főleg most, amikor az állandó társulatok felmorzsolódnak, a „színház” kezd széthasadni, a „szín” egyáltalán nem társul „házzal”, hiszen arrafelé megy a világ, hogy az épületeket egy-egy estére bérli egy-egy produkció. Ez persze nem tragédia, egyáltalán nem jelenti a színház halálát, csak éppen teljességgel más világ, mint az eddig megszokott. De hiábavaló arra várni, hogy valahol valaki meg fog majd minket keresni, mert támogatni akarja a színházat. Nekünk kell egyre jobban kitűnnünk, egyre jobban látszódnunk a színházi életben, hogy tudjanak rólunk, nekünk magunknak, most már a COMET-en belül is meg kell találnunk a módot arra, hogy a művészi terveinkhez meglegyen az anyagi fedezetünk is.
Mik a művészi terveitek?
Egyszerűen úgy fogalmaznám, hogy újra találkozni akarunk a nézőkkel. A színház már nem játszik olyan fontos szerepet, mint a hetvenes-nyolcvanas években, a Katona József Színház és a kaposváriak fénykorában. Ez nem jelenti azt, hogy nincs rá szükség, de meg kell találni a módját annak, hogy újra valódi találkozások történjenek, ami jóval több, mint egy teltházas este, aminek a végén jól nevelten tapsol az elegáns közönség.
S hogyan valósítjátok ezt meg? Valami megváltozik ettől a Bárka életében, hogy COMET-tagok lettetek?
Természetesen ugyanazt az utat folytatjuk, amit elkezdtünk, a COMET csak „jó hatással” lesz ránk, reményeink szerint jobban, ötletesebben, pontosabban tudunk majd valamit megvalósítani, legyen itt most szó akár egy díszletről, akár egy jelenetről, de ugyanazon a művészi úton megyünk tovább, amin elindultunk.
S a többi COMET- színháznak is hasonló tervei vannak?
A COMET-ben résztvevő többi színház is hasonló léptékű, mint a Bárka. Vagy új színházi épülettel és meglehetősen fiatal társulattal rendelkező színházzal vagyunk társ-szövetségben, mint például a prágai színház, vagy régi épülettel, de fiatal társulattal bíró színházzal, mint például a kaliszi. A COMET társulatai ezer ponton kapcsolódnak egymáshoz, s így a művészeti hitvallásunk is hasonló.
Mi a legközelebbi COMET-es program?
A legközelebbi COMET-es esemény egy színházi fesztivál lesz szeptemberben. Ez lesz az első COMET Színházi Fesztivál, s ezt a Bárkában rendezzük meg. Itt nemcsak színházi produkciók kapnak majd helyet, de felolvasó-színházi esteken a nézők megismerkedhetnek a Katona József Pályázat díjnyertes műveivel, szakmai viták is lesznek, s az idei (első) COMET-konferencia témája a színház és a társművészetek kapcsolata lesz. Az egyes COMET-társulatok sajtókonferenciákon, közönségtalálkozókon, kiállításokon mutatkoznak be, és színházi folyóiratokat, kiadványokat is szeretnénk bemutatni.
Nem kapcsolódik szorosan ide, de mint Bárka-tagtól, mégis megkérdem, mi az a titokzatos díj, amit fiatal rendezőtök, Balázs Zoltán elnyert?
Zoli az Európa legjobb fiatal rendezőjének járó díjat nyerte el. Ezt a díjat az Európai Színházak Uniója szavazza meg, s a grémiumban korábban olyan színházi nagyság foglalt helyet, mint Giorgio Strehler, akit az elnöki székben Zsámbéki Gábor követett. Egyébként az Unió egyéni tagjai között van például Ingmar Bergman vagy Andrzej Wajda is. Zoli 27 éves, s ezt a díjat az elmúlt két-három évben rendezett előadásaiért kapta, köztük a Bárka Színházban látható Theomachia, Négerek és a Pelléas és Mélisande című darabokért.
Gratulálunk, sok sikert és sok nézőt kívánunk mind a Bárkának, mind a COMET-nek!
|
|
|