Több ezer kíváncsi és tehetséges diák, tudományos témák ezrei és sok száz mentor, köztük akadémikusok és Nobel-díjas – ezen összetevők alkotják a vázát a Kutdiáknak.
Épp egy évtizede, hogy elindult Csermely Péter biokémikus professzor kezdeményezése, a Kutató Diákok. Annak a középiskolásnak, aki be akar lépni, csupán két kérdésre kell válaszolnia: miért érdekli a tudomány, és miben jobb ő, mint a többiek? Aki jelentkezik, megkapja a mentorlistát, melyből kutatóhelyet választhat. Ha valamelyik megnyeri a diák tetszését, önállóan kapcsolatot teremt, és dolgozni, tanulni, kutatni kezd – céltalan tévézgetés vagy plázázás helyett.
A szervezet világra jötte hatalmas, de addig jobbára lappangó társadalmi erőket mozgatott meg. Csermely – aki igen kreatív hálózati elem: átlagosan évente indít egy civil mozgalmat – eredeti célja az volt, hogy tehetséges középiskolások számára kutatási lehetőségeket biztosítson a legkiválóbb hazai kutatóhelyeken. Ám a dolog felpörgött: ma a legjobb kutdiák már a Nobel-díj átadására is eljuthat. A mozgalom Oxford és Washington szerint nemzetközi összehasonlításban is egyedülállóan sikeres, Csermely megkapta az EU tudomány népszerűsítéséért járó Descartes-díját. A NATO és az UNESCO támogatásával négy éve 33 ország hasonló mozgalmaival létrehozta a „Network of Youth Excellence”-t. Történt ez egy nálunk rendezett nemzetközi konferencián, Csermely és a Nobel-díjas Leon Lederman vezetésével, és Philippe Busquinnek, az EU akkori tudományos miniszterének védnökségével.
Miféle szerveződés ez? „Ahol megtalálod a helyed” – mondja a mozgalom mottója, s tegyük hozzá: a tudományos együttműködésen túl barátságok, szerelmek, házasságok is kötődnek a Kutdiák-konferenciáknak és táboroknak köszönhetően. Az első lépés a hálózatba való bekerüléshez, amikor a tehetséges diák mentort választ: diákok és mentoraik egymásra találását különleges könyv segíti, a mentorlista.
A Bolyai-díjas Bor Zsolt, a Kutdiák fizikus akadémikus mentora szerint tehetséges az, akiben a kiemelkedő szellemi képesség, a kreativitás és a rendkívüli kitartás egyaránt jelen van. Vigyázni kell rájuk, mert hozzáértő gondozás nélkül elsorvadnak: UFO-szakértők, kocsmafilozófusok vagy meg nem értett feltalálók válhatnak belőlük. A tehetséggondozást nem szabad kitenni a piaci viszonyoknak: a kevésbé tehetős családok gyermekei elkallódhatnak. Tehetséges, de gyakran elszigetelt gimnazistákat szólít meg a Kutdiák. Akik intelligensebbek az átlagosnál, akiknek több feladatra, jó értelemben vett terhelésre lenne szükségük.
Esterházy Péter szerint a kutatás egy magasabb rendű tanulás. „a kutató diák … nem szükségképpen csodagyerek… bátor a létezéssel szemben, azt meg akarja ismerni, ez volna a fausti, hogy hohmecolva mondjam, bátor, de nem vakmerő, ismeri a korlátait (mert mondjuk, ismeri Heisenberget, vagy ismeri azt, aki ismeri), figyel a másikra, figyel rá, tehát tiszteli, akkor is, ha nem ért vele egyet. A kutató diák a ráció birodalmában otthonos, de az egész mozgalom több ennél. A diák még nem szakbarbár.”
A tizenévesekről nemrégiben állapította meg a tudomány, hogy az agyszerkezet távoli kapcsolatai ekkor alakulnak ki, ekkor kezd a jellem végleg megszilárdulni. Csermelyék ezt az időszakot ragadják meg az elitképzés társadalmasított minőségével: ismeretrobbanást, ismeretségrobbanást, új szociális dimenziók megjelenését idézik elő a kutdiákokban. Ahogy Spiró György írja: „A tizenévesek csodákra képesek. Ezeknek a csodáknak teret kell engedni. … Évezredek óta létezik egy kiváló módszer a tehetséges elmék újabb, nagyobb teljesítményre sarkallására: összeeresztik a különböző szakmák képviselőit, hadd beszélgessenek egymással kötetlenül… az emberi elme egy és oszthatatlan, és ahol semmi sem kötelező, ahol senkitől nem követelnek semmit, ott csodálatos szellemszikrák tudnak lángba borulni.”
Jelenleg csaknem ötezer „kutdiák” kap teret a csodákra kutatóhelyeken és diákkörökben. Többségük falvakban, kisvárosokban él, több mint ötszázan pedig Erdélyből, a Felvidékről, Kárpátaljáról, a Vajdaságból kapcsolódtak be a mozgalomba, ahol hasonló gondolkodású és érdeklődésű kortársak között találhatják magukat. Kutatásban és a rendezvényeken egyaránt – például a Kutdiák „válogatottjainak” évente megrendezett káptalanfüredi táborában.
A környezet, amit a Kutdiák nyújt, önállóságot, de támogatást is biztosít. Modell-értékét – melyet az Oktatási és Kulturális Minisztérium is elismer – egyfelől az önkéntesség adja. Másfelől az önszerveződés költségtakarékossághoz és hatékonysághoz vezető ereje: kreatív és felelősségteljes középiskolások irányítják. Rendszerszemlélettel tekintve pedig a Kutdiák változást előidéző eszköz: csökkenti például a vidék-város viszonylatban fennálló súlyos oktatási különbségeket.
A hálózat egyre nő: a Kutdiákból sarjadt ki a Kutatást Támogató Középiskolák Klubja, a Kutató Tanárok Országos Szövetsége, és a Kutdiáknak közös versenye van a Mindentudás Egyetemével. A mozgalom friss tartalommal tölti fel és kelti életre a meglévő hálózati pontokban, kapcsolatokban szunnyadó lehetőségeket.
Az egyik legígéretesebb és egyben leghíresebb kutdiák Rátai Dániel, aki az arizonai Phoenixben, a 21 éven aluli tudósok olimpiáján hat első díjat nyert, fejlesztése a kétdimenziós számítógépet alakítja át háromdimenzióssá. A találmány lényege: a számítógép előtt ülő ember a térben látja a monitor képét, mintha közvetlen a szeme előtt lebegne, s közben egy háromdimenziós ceruzával a térben mindazt el lehet végezni, amit az egérrel. A Leonardo nevű rendszer három karácsonyfaizzóból, ceruzából, szemüvegből, két webkamerából és a szoftverből áll.
Mára oly sok szellemi termék jött létre a Kutdiák berkein belül, hogy a szervezet szabadalmi és iparjogvédelmi tanácsadást is biztosít a tagjai számára.
Ahogy Bor Zsolt írja a tehetségről mint Magyarország egyetlen bőséges megújuló erőforrásáról elmélkedvén: „A tehetséggondozás nemzeti stratégiai ügy, ugyanis a globalizált világ nem egy inkubátor, hanem a formálódó új világ harcmezeje, ahol nem karddal és puskával viaskodnak a népek, hanem a szellem erejével. … Az egész társadalomra kiterjedő tehetséggondozás a mindenkori kormány feladata, ezért a politikai vetésforgó szereplőinek ideje lenne kidolgozni egy bizonyítottan működő, kormányzati ciklusokon átívelő tehetséggondozó stratégiát. Ha ezt nem tesszük, lemaradunk európai versenytársaink mögött, akik aligha fognak krokodilkönnyeket hullatni emiatt.”
S nem baj, ha nem mindenkiből lesz elismert tudós, aki a mozgalom tagjaként megismerkedett a kutatás sajátos légkörével. A társadalom számára oly igen kívánatos sokféleséget szolgálja az is, ha egy leendő művész, politikus vagy üzletember ifjonti, tehát fogékony korszakában csupán belekóstol a tudományos megismerés örömeibe és nehézségeibe. A komplex szemlélet, aminek kiépüléséhez, de legalábbis tágításához ez a „kaland” is hozzájárul, mindenkinek javára válik, függetlenül attól, hogy milyen elképzelésekkel vág bele életpályája megtervezésébe.
