Ha a gazdálkodók önállóságukat meg akarják őrizni a mezőgazdasági alaptevékenységük eredményességét javító és termékeiket piacra segítő társulásokban, akkor egyedül a szövetkezeti jogi keret jöhet számításba. Minden más gazdasági társasági forma esetében az alapító tagok kivásárolhatók, kiszoríthatók a vállalkozásból.
Vidéken élni, a falvakban pénzt keresni nemcsak munkahelyet, hanem életforma-választást is jelent. Nagyon sok a kockázat, a bizonytalanság még akkor is, ha „hivatalosan” minden rendben megy. Az esőt, a napot, a szelet, a korai és kései fagyokat ugyanis nem a kormányok igazgatják, s hogy jól fognak történni a dolgok, abban csak hinni lehet. Dániában is változékony az időjárás és a piac, a „gazdag parasztok országában” mégis nyugodtabb az élet. Ez a kiszámíthatóbb falusi lét leginkább a dán modell alapját jelentő szövetkezeti rendszernek tudható be. A dán gazdák szövetkezeti társulásainak szabályai egyre inkább az Európai Unió termelőket segítő rendeleteinek meghatározó alappillérei.
A dán agrár- és földbirtok-politika
A dán mezőgazdaságban egyszerű rend uralkodik. A lakosság 3-4 százaléka dolgozik a mezőgazdaságban. A mezőgazdasági termelés egyre inkább koncentrálódik, hatékonysága pedig nő. A farmergazdaságok száma 1960-ban még 196 ezer volt, ami 1990-re 77 ezerre mérséklődött, 2000-ben csupán 57 ezer. Eközben a részfoglalkozású gazdák száma folyamatosan nő, így jelenleg az összes gazdálkodó kétharmada részfoglalkozású farmer. Ugyancsak a koncentráció jelei észlelhetőek az átlagos farmméret esetében is: 1960-ban 16 hektár, míg 2000-ben 45 hektár.
A dán agrárpolitika 3 alappilléren nyugszik:
- földbirtok-politika
- szaktanácsadó rendszer
- szövetkezeti társulások
A dán törvények a mai napig védelmezik a családi vállalkozások alapját jelentő paraszttanyát és a földet birtokló státust. Az 1945 után is többször módosított földtörvény szerint Dániában csak az lehet farmtulajdonos, aki a tanyáján lakik, letette a megfelelő vizsgákat, amelyek nemcsak mezőgazdasági, hanem üzemvezetési, számítógépes és egyéb ismeretekből is állnak. A tanyától legfeljebb 15 km távolságra fekvő földterületet kerülhet tulajdonba. A 30 hektár fölötti földterület birtoklásához minimálisan a kétéves, nappali képzéssel és bentlakással megszerezhető szakképesítés, az úgynevezett „zöld bizonyítvány”, vagy szakirányú egyetemi- főiskolai bizonyítvány és igazolt szakmai gyakorlat megléte szükséges. A földtulajdon felső határa 125 hektár. A dán gazdálkodó, vagy – ahogy ők nevezik magukat – a dán paraszt mindig a saját érdekeit, képességeit, földjének lehetőségeit, épületeit, eszközeit szem előtt tartva hozza meg döntéseit.
Dániában nincs olyan szövetkezeti gazdaság, ahol több paraszt együtt birtokolja és műveli a földet. A jelenleg érvényes földtörvény a többi között kimondja, hogy földet csak egyén birtokolhat. Jogi személyek csak különleges esetben kaphatnak földet. A bankok illetve a biztosítótársaságok nem vásárolhatják fel a földet. A fiatal gazda piaci áron veszi meg a földet a szüleitől is, és ha kevés az összegyűjtött pénze, a birtok értékének hetven százalékáig kölcsönt vehet fel a hitelintézettől.
Dániában drága a föld, jól terhelhető jelzáloggal, többek között ezért is juthatnak kedvező feltételekkel fejlesztési hitelhez a gazdák. (Egy hektár dán föld ára 3,5 millió forint.)
Megéri pályázni, a dán parasztok jövedelmének ugyanis több mint negyede közvetlen EU támogatás. (Ausztriában mintegy fele.)
Összegezve a földbirtok-politika „liberalizált” feltételeit:
- ha valaki egy tanyát szeretne vásárolni, birtokolni, akkor állandó lakhelye a tanya, ahol él és dolgozik, vagyis helyben adózó lakosnak kell lennie;
- a helyi gazdaközösségektől nyilatkozatot kell kérni arról, hogy nincs helyi igénylő az eladásra kínált földre;
- ha a gazdaság 30 hektárnál nagyobb, akkor törvényi előírás a dán mezőgazdasági szakképzettség („zöld diploma”);
- ha két gazdaságot egyesítenek, 125 a-nál nem lehet nagyobb az így keletkező terület;
- egy gazdának lehet három gazdasága is, maximum 15 km-re egymástól;
- egy tanya vagy gazdaság = 1 statisztikai egység;
- egy gazda annyi állatot tarthat, amennyi után keletkező szerves trágya saját birtokán elhelyezhető (szigorú környezetvédelmi előírások).
Szaktanácsadás
A dán gazdák munkáját rendkívül hatékony szaktanácsadó és továbbképző rendszer segíti. A szaktanácsadás országos szervezete és regionális intézményei a gazdaszervezetek (érdekképviseletek) tulajdonában vannak. A néhány évtizeddel ezelőtt kialakított mai szervezetre jellemző, hogy annak költségviselői az úgynevezett „kisgazda és nagygazda” szervezetek, akik a gazdák tagdíjai alapján járulnak hozzá az alapszolgáltatások fenntartásához. Ezek az intézmények nyújtják a legtöbb gazda számára a könyvelési, pénzügyi és hitelezési tanácsadói szolgáltatást, amelyekből képesek a legkülönbözőbb elemzéseket elkészíteni. Kezdetben az állam 100%-os, később 70%-os, jelenleg 40%-os támogatást nyújt a szaktanácsadó rendszer fenntartásához. Ma olyan felkészült intézményekkel rendelkezik a szaktanácsadó szervezet, amely az EU és az állam részére is tud megbízásokat teljesíteni.
A dán szövetkezetek
A dán szövetkezeti együttműködések a Grundtik püspök által életre hívott keresztyén-szociális ihletésű, népfőiskolai képzési és szövetkezetfejlesztő mozgalmakhoz kapcsolhatóak, nemcsak Dániában, de egész Skandináviában.
A dán szövetkezet olyan társulás, melyben több gazdaság valamely gazdálkodási műveletet közös üzemben végez vagy végeztet el, úgy azonban, hogy a gazdaságokat egyébként független különállásukban meghagyja. A szövetkezet a tagok tevékenységét előmozdító szerveződés, valójában egy kisvállalkozói beszállító rendszer.
A szövetkezés fő célkitűzése: a tagok által irányított termelői közösség létrehozása azon célból, hogy a tagok termelését optimális áron adja el, és kockázatukat mérsékelje (biológiai és kereskedelmi ciklus összehangolása).
A szövetkezeti vállalkozás mindig üzemszervezési vagy piaci előnyök megszerzéséért folyik, a tagok önálló vállalkozásának, vállalkozási sikerességének előmozdítása érdekében. A szövetkezet tartalma marketing értelemben éppen ezért maga a vállalkozás. A szövetkezet azért a vállalkozásért jön létre, amely tevékenységét illetően a tagok önálló gazdálkodásától elkülönült gazdasági egység, ugyanakkor annak elválaszthatatlan részét, mintegy továbbfolytatását jelenti. Tekintettel arra, hogy a szövetkezet egyben az azonos érdekű tagok csoportosulása, melynek közvetlen irányításába személy szerint az egyes tagok nem kapcsolódnak bele, ezért tulajdonosi jogaikat közvetett módon, választott testületeik által gyakorolják.
A társulás vállalkozási-piaci kapcsolat jellegéből adódóan a tagok érdeke a vállalkozás stabilizálása, jó stratégiai döntések meghozatala. A tagok szövetkezeti vállalkozásának élén a menedzser áll, aki az operatív vállalatgazdálkodási szakmai ügyeket irányítja.
A dán mezőgazdasági termelők piacra jutásának alappillére a szövetkezeti társulás (vágóhíd, tejfeldolgozó stb.), amelyeknél erőteljes koncentrálódás ment és megy végbe. A szövetkezeti tulajdonban lévő vállalatok piaci részesedése egyes termékpályák esetében megközelíti a 100 százalékot. A sertésvágás és a tejfeldolgozás 98 százaléka a szövetkezeti vállalatoké. A változást az alábbi táblázat mutatja:
Fejlődési ütem
1903
1939
1964
1992
2000
Gazdaságok száma
260000
210000
175000
75000
57000
Tejszövetkezet
1046
1399
904
23
14
Taglétszám
148000
189000
135000
17000
9500
Szövetk. vágóhíd
27
61
62
5
3
Taglétszám
65000
194065
133088
29939
28700
Tojástermelő Egyesület
475
800
1400
1
1
Taglétszám
33000
42600
60000
170
100
Ellátó (TEK) szövetkezet
n.a.
1505
1605
83
33
Taglétszám
30000
95306
107100
47000
45500
A gazdatulajdonban lévő vállalatok komoly versenytársai a világ legnagyobb cégeinek. Jó példa erre az a rendkívül nagy méretű élelmiszeripari fuzionálás, amellyel a dán MD FOOD és a svéd ARLA létrehozta a világ legnagyobb tejipari egyesülését, mint szövetkezeti társulást, az MD-ARLA-t.
A feldolgozóipar, ahol az ágazat profitja lecsapódik, a gazdák szövetkezeteinek tulajdonában van, így azután az ágazati haszonból annyit építenek be a sertés- vagy tejtermékárakba és annyit fordítanak a fejlesztésre, amennyit az egész vertikum nemzetközi versenyképessége szempontjából jónak látnak.
A dán mezőgazdaság intézményi keretei
A dán agrárgazdaság középpontjában a farmer áll. A farmerek érdekképviselete, képzése, szolgáltatásokkal történő kiszolgálása és termékeik minél feldolgozottabb formában történő piacra juttatása egy jól működő rendszert képez, melyek együttesen alkotják a „dán modellt”.
A Dán Mezőgazdasági Tanács az acsúcsszervezet, amely felépítményében gyakorlatilag a teljes dán mezőgazdaságot és élelmiszeripart lefedi:
Dán Farmerszövetség
Dán Tejterméktanács
Dán Szövetkezeti Szövetség
Dán Baromfi-terméktanács
Dán Ifjú Farmerek Szövetsége
Dán Élőállat- és Hústanács
Biotermék-előállítók Központja
Dán Prémesállat-tenyésztők Szövetsége
Dán Cukorrépa-termesztők Szövetsége
Dán Kertészeti Termelők Egyesülete
Dán Sertés- és Hústanács
Dán Vetőmagtanács
A Dán Mezőgazdasági Tanács 49 állandó tagja a szövetkezeti nagy feldolgozó szervezetek, a farmerszövetségek, a regionális küldöttek és valamennyi fontosabb mezőgazdasági szerveződés képviselőiből tevődik össze. (Dániában nincs agrárkamara.)
A Dán Farmerszövetség korábban – mintegy 100 éven keresztül – az alábbi három szervezet együttműködése volt:
- Nagygazdaságok Szövetsége (100 éves múlt) - Farmerunió (200 éves múlt – különböző méretű gazdaságok) - Családi gazdálkodók szervezete (100 éves múlt, a kisebb vállalkozók)
A legutóbbi fuzionálások, vagyis 2003 óta egy szervezetként működik, de több szekcióval. Munkájukra az új helyzetben jellemző, hogy együtt, de elkülönülve. Az érdekképviseletek közös regionális irodákat tartanak fenn:
- Big Farm section - Farmer Union section - Family Section
A szervezetek munkája iránti igény kétféle jellegű. A kormányzati bürokrácia komplikált, nem könnyen érthető, ezért közre kell működni a törvények, a direktívák , a pályázati kiírások és a kontroll kialakításában. Másfelől a farmerek igénylik az egyszerű és gyakorlatias segítséget, nemcsak az érthetőséget, hanem a közreműködést is. Mindezek összehangolása csak a kormány és a gazdaszervezetek folyamatos párbeszéd mellett valósulhat meg.
A farmerszövetség összegyűjtött egy szakértői csoportot, amelyik segíti a gazdákat a pályázatok kitöltésében. A fokozatos fejlesztés eredménye a gazdák által működtetett számítógépes pályázatkezelő rendszer.
A gazdák információval ellátását a segíti hetente megjelenő újság, website, helyi szervezetek lapjai, szakmai találkozók, tanfolyamok, tanácsadások. Ez utóbbira szerződést kötnek a gazdákkal.
A tanfolyamok mindegyikére jellemző a moderátor, aki maga is egy gazdálkodó, így saját gyakorlatát „fordítja le” társainak.
A dán agrár-kisvállalkozói beszállítói rendszer
A mezőgazdasági alapanyagot előállító termelők többsége kis- és középvállalkozásban, jellegzetes családi vállalkozási formában működik. Az általuk előállított mezőgazdasági termék valójában csak nyersanyag, amelynek fogyasztásra kész és „kiszerelt”, kiskereskedelmi forgalmazásra alkalmas élelmiszerré alakítása minden esetben „termék-specifikus” élelmiszeripari feldolgozást igényel.
Az élelmiszer-feldolgozóipar integrál, összegyűjti az ipari feldolgozásra alkalmas, egyforma minőségű, származás szerint élelmezés-egészségügy szempontjából garantált, megfelelő mennyiségű árut. Ezen nagy tömegű árumennyiség előállításában sok-sok kis- és családi vállalkozás vesz részt, szakosodott formában. Ha az élelmiszeripari üzem termelői tulajdonú tejfeldolgozó, vágóhíd, gabona- (köz-)raktár, vagy pl. hűtőház, akkor nemcsak az átvételi biztonság növekszik meg, hanem a termelő fizetési és jövedelemgaranciát is kap, amely folyamatban az állam közgazdasági szabályozásán keresztül az egész piacot is tudja befolyásolni a termelők 15-20% részhányada esetén.
Az agrártermeléssel foglalkozók döntő többsége valamilyen formában rászorul szűkebb vagy tágabb környezetének segítségére, mivel a saját családi gazdaságában – gyakran legtöbbször részfoglalkozásban – előállított árumennyiség viszonylagos kicsinysége, romlandósága és a nyersanyag-feldolgozási igénye elengedhetetlenné teszi az összefogáson alapuló gazdasági érdekérvényesítő képesség növelését. Az európai piac globális méretű piac, ahol a koncentrált kereslettel szemben csak koncentrált kínálattal tudnak a gazdák helyt állni.
Ha a gazdálkodók önállóságukat meg akarják őrizni a mezőgazdasági alaptevékenységük eredményességét javító és termékeiket piacra segítő társulásokban, akkor egyedül a szövetkezeti jogi keret jöhet számításba. Minden más gazdasági társasági forma esetében az alapító tagok kivásárolhatók, kiszoríthatók a vállalkozásból. Így előbb-utóbb nem a tagok számára fontos üzemkiegészítő tevékenység és átvételi garancia ügye, hanem a gazdák családi vállalkozásaitól érdekeltségben elszakadt tőkehozadék válik meghatározóvá.
A szövetkezeti alapelvek érvényre jutása a piacgazdaság keretein belül új kereteket ad a kistérségi, a regionális vagy a nemzetközi munkamegosztásnak, illetve versenynek. A tagok szolidaritása változatlanul a kontraszelekció nélküli esélyegyenlőség megteremtését szolgálja. A modern marketing keretei között – miközben az egész szövetkezeti csoport külön is verseng a hazai és nemzetközi piacokon – az egyes termelők egymás között is versenyeznek a minőségi áru-előállításban és hatékonyságban, költségeik arányos csökkentésében. Ennek tudható be, hogy nincs egyetlen fejlett piacgazdasággal rendelkező európai vagy tengerentúli ország, ahol a szövetkezeteket is érintenék a monopóliumellenes törvények. (A szövetkezet tagjai közötti verseny önmagában monopóliumellenes.)
A világ szövetkezeti rendszere napjainkban azzal foglalkozik, hogy új áramlatokat, új azonosságot, identitást bontakoztat ki ebben a változó környezetben, amelyben élünk, amelyre a gazdaság globalizálódása és a piac liberalizálódása a jellemző.
A szövetkezetek társadalmi-gazdasági környezetében egyik oldalon a piac van, a másik oldalon pedig az emberek boldogulásának igénye.
A piac a versenyt igényli, vagyis a szövetkezeteknek gyakorlatilag hatékony és eredményesen gazdálkodó vállalatoknak kell lenniük, ami gyakorlatilag egészen a közelmúltig eretnekségnek számított, nevezetesen, hogy pozitív gazdasági eredményekre kell törekedniük. Ugyanakkor alapvetően fontos annak hangsúlyozása, hogy a profitot eszközként, nem pedig önmagában való célként kell felfogni. Ez segít abban, hogy a szövetkezők és a szövetkezetek működési területén élők szolgáltatásokhoz jussanak és anyagi előnyökben részesüljenek.
A dán szövetkezet alapelvei
A dán szövetkezeti alapelvek valójában megegyeznek a rochdale-i és raiffeiseni szövetkezeti elvekkel, amelyek ma is a szövetkezeti társulások alapnormáit jelentik. Tartalmuk csupán annyit változott, hogy a modern kor társadalmi és piaci gyakorlatának megfelelően alkalmazzák. Használhatóságukat semmi sem bizonyítja jobban, mint a dán farmerek eredményei, valamint az élelmiszerfeldolgozó-, értékesítő- és szolgáltató szövetkezeti vállalatok nemzetközi sikerei.
- Önkéntesség és nyitott tagság - Szövetkezeti demokratizmus (1 tag – 1 szavazat) - Korlátozott tőkekamat - Non-profit jelleg - Személyes közreműködés - Arányos részesedés - Demokratikus nevelés, képzés
Önkéntesség és nyitott tagság: Az önkéntesség a szövetkezeti demokrácia kiindulópontja, amely egyben a tagok azon késztetését is megjeleníti, hogy valamely közös tevékenység érdekében hajlandók a szövetkezés egyes tagjai bizonyos egyéni jogosítványaikat az együttműködés érdekében korlátozni s ezzel arányosan a közös cselekvés jogosítványait megnövelni. Ez az önkorlátozás jelenti egyben azt a toleranciát is, amely elismeri, és lehetővé teszi a társuló tagok azonos elveken alapuló közös fellépését.
A nyitott tagság az együttműködés fenntartásához és bővítéséhez elengedhetetlenül szükséges követelmény, amely minden csatlakozni kívánó (potenciális) szövetkezeti tag részére lehetővé teszi az azonos jogok melletti csatlakozást azon esetben, ha a társulni szándékozó tag elfogadja a többség által kialakított együttműködési elveket, illetve annak írásos szabályait.
Az önkéntesség és nyitott tagság mellett kiegészítő elvként kell elfogadni az ún. identitás elvét. Ez azt jelenti, hogy a tag azonosul – éppen az önként vállalt jogviszonyon keresztül – a szövetkezeti célkitűzésekkel, elősegítve azok minél teljesebb megvalósulását. Ezért a tag és a szövetkezet között kettős kapcsolat áll fenn. Egyfelől a tag a szövetkezet résztulajdonosa, tehát tulajdonostársa. Másfelől a tag üzletfél, mert használja a szövetkezet szolgáltatásait, élvezi az abból folyó előnyöket.
Szövetkezeti demokratizmus: A szövetkezeti demokratizmus és az azonos jogokon nyugvó együttműködés alapelve, hogy minden tag azonos jogosítványokkal rendelkezik, függetlenül attól, hogy mekkora gazdasági erőt képvisel, illetve mikor társult a szövetkező tagokhoz. Az egy tag – egy szavazat elve egyúttal azt is magába foglalja, hogy a partneri viszonyban nemcsak a választás és választhatóság demokratizmusa érvényesül, hanem a gazdasági együttműködésben is azonos jogok illetnek minden tagot, azonos feltételek esetén.
Mindezekből következően téves lenne az a megközelítés, mely szerint a kicsi és a nagy együttműködésének nincs gazdasági terepe, mert a nagyobbakat hátrányok érik. A nagyobb szolgáltatási volument igénybe vevő, vagy nagyobb árutömeget beszállító, értékesítő termelő-gazdálkodó arányosan nagyobb hozzájárulást fizet, illetve nagyobb arányban, értékben részesül a közös tevékenység költségeiből, vagy eredményeiből (árbevételéből). Aki nem fejleszt, annak hatékonysága romlik, így kiesik a versenyből. Az egyre növekvő koncentráció mutatja, hogy a szövetkezés nem szűkíti, hanem kiteljesíti a piaci versenyt.
(Nálunk a szövetkezeti alapelvek közül az egy tag – egy szavazat elve váltja ki a legtöbb értelmezési vitát a tőkehasznosító társasági szemlélethez kötött, illetve attól elszakadni nem tudó vagy nem akaró személyek és érdekcsoportok körében. Ennek okai között egyaránt megtalálhatók azok a tévhitek, amelyek az esélyegyenlőséget megvalósító beszállító, szolgáltató és a tagok önálló gazdaságát előmozdító szövetkezéssel szembeállítják a vállalati szemléletet, ahol választott vezetőségének és menedzsmentjének azonosságából következik az „öszvér” állapot – se nem szövetkezet, se nem vállalat.)
Korlátozott tőkekamat: ez fejezi ki, hogy az együttműködés tartalma nem a tőkehasznosítás, hanem a közös társulásban és szolgáltatásban megnyilvánuló együttműködés. Mindezekből következően mindazon vállalkozók, akik nem a saját tevékenységük előmozdításában, hanem tőkehasznosításban vagy kamatjutalékban érdekeltek, nem a szövetkezeti együttműködési formát választják.
A korlátozott tőkekamat elve szorosan összefügg a non-profit jelleggel, mintegy kiegészítve és értelmezve azt. A tagok alapérdeke a szolgáltatás fenntartásához, bővítéséhez, hatékonyságának növeléséhez fűződik.
Ezen elkötelezettség miatt Dánia és az Európai Unió fejlett agrárgazdaságú országainak gyakorlatában nem csupán a hozam- és költségszámítások alapján elért mezőgazdasági termelés versenyképessége a nemzetgazdasági fejlesztés egyedüli meghatározója. A népességmegtartás érdekében történő jövedelem-kiegészítés valamint foglalkoztatáspolitika társadalmi szinten sokkal „olcsóbb” és humánpolitikai vonatkozásokban kezelhetőbb eljárás, mint a munkanélküliség segélyalapjainak feltöltése. A rurális népesség agrártevékenységének fenntartása ugyanakkor jól hasznosuló környezetvédelmi és turisztikai háttéralapot is biztosít.
Non-profit jelleggel működő szövetkezetek: A non-profit rendszer lényegét illetően számos tévhit terjedt el a köztudatban, amely rendkívüli módon nehezíti az ilyen típusú termelői önszerveződések előnyeinek felismerését. A félreértések legtöbbször abból adódnak, hogy a non-profit rendszer alatt egy általános haszonnélküliséget feltételeznek a gazdálkodók, holott tulajdonképpen csupán az eredményelosztás módjáról van szó. A dán állam a társulásokat rendkívül kedvezményesen adóztatja, mivel a gazdák tevékenységének részeként kezeli.
Demokratikus nevelés, képzés: Az együttműködés szükségességének, illetve formai és tartalmi módjának tudatosítása már a szövetkezet-szerveződések 100 évvel ezelőtti időszakában is rendkívül fontos volt.
Az együttműködés szabályait meg ma is kell tanulni. A gazdákkal mint szövetkezeti tagokkal el kell tudni fogadtatni – gyakorlati példák bemutatásával –, hogy csak abban az esetben tudnak az élelmiszergazdaság piaci keretei között eredményesen működni, ha önállóságukat részben feladva koordinálják tevékenységüket. A felismerés szükségszerűsége és az együttműködés gyakorlati realizálása teszi lehetővé számukra a feldolgozó-kapacitások kihasználását, a megfelelő piaci nagyságrend elérését és a minőségi termeléshez szükséges minőség-ellenőrzés széleskörű alkalmazását.
A demokratikus nevelés és képzés gyakorlata valójában folyamatos feladat minden szövetkezeti együttműködésben. A demokratikus jelleg az esélyegyenlőség érvényre juttatása érdekében szükséges olyan magatartási formát is jelez, amelyben a tagok önérdek-érvényesítő képessége a minőségi versenyben érvényesül. A kontraszelekció tényleges kiszűrését a szabályok és szabályrendszerek biztosítják. A tagok termelésének, termékeik minőség-ellenőrzési rendszerének belső szabályzatai rendkívül konkrétak, tárgyilagosak, vagyis mérhetőek és visszakövetkeztetésre alkalmasak.
A bizalmi tőke természetesen nem létezhet megfelelő visszacsatolás, vagyis folyamatos tagi ellenőrzés nélkül. A tagok folyamatosan ellenőrzik a szolgáltatási, feldolgozási, üzemi tevékenységet végző menedzsmentet. Folyamatosan választ kérnek a gazdasági eredményességüket meghatározó kérdésekre. Számon kérik, hogy a menedzsment mindent megtett-e annak érdekében, hogy:
- a legjobb szerződéseket kössék a késztermékek értékesítésére,
- a legjobb technológiát alkalmazzák a feldolgozó-ipari termelésben,
- a legjobb munkatársakat alkalmazzák-e piackutatási munkájuk során,
- nem fizetik-e túl az alkalmazottakat,
- megfelelő költséggazdálkodást alkalmaznak-e.
A tagok közül választott képviselők nemcsak a stratégiáért felelősek, hanem a pénzügyi ellenőrzésért is. A tagok képviseletét ezért csak azok a tisztségviselők tudják ellátni, akik egy-egy szakterület felügyelete során rendelkeznek a minimális ismeretekkel. A felkészítésük nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a szükséges kérdéseket időben és térben fel tudják tenni, illetve munkájuk segítésére a megfelelő szakértőket ki tudják választani.
Külön szakértői csoport foglalkozik a felkészítések során azon kérdések megfogalmazásával, hogyan tudják az igazgatóság és a felügyelő-bizottság tagjai nehéz kérdésekkel „sarokba szorítani” a menedzsmentet annak érdekében, hogy megbízható választ kapjanak a gazdálkodás valós helyzetéről. Ezekre a feladatokra rendszeresen kell képezni a szövetkezeti tagokat és tisztségviselőket.
A dán gazdálkodók és szövetkezetek kapcsolatai és piaci helyzete
A dán modell sajátosságai
1. Tulajdonjog
a) a farmer tulajdonosa a földnek
b) a farmer tulajdonosa a feldolgozásnak
2. A szövetkezet
a) Érdekközösség (intézmény)
b) stratégia (tag)
c) vállalkozás (manager) operatív (alkalmi)
3. Minőségi termelés és ellenőrzés
4. Technikai színvonal és műszaki fejlesztés
5. Tevékenységi kötődés (minden társulásnak egyféle célja van)
6. Oszthatatlan közös vagyon
7. Magas piaci részesedés
Az egyik szövetkezeti alapelv, hogy minden szövetkezeti szervezetnek kötelessége a tagok előnyeinek növelése érdekében együttműködésre törekednie más szövetkezetekkel helyi, országos és nemzetközi viszonylatban egyaránt. A szövetkezeti rendszerek több országban külön, egymás közötti kapcsolataikat illetően többé-kevésbé zárt szektort alkotnak. A szövetkezeti szektor hatékony működését és egybefogását a szövetkezeti banki rendszer biztosítja. Dániában a szövetkezeti társulások az elmúlt évtizedek során fuzionáltak annak érdekében, hogy elkerülhető legyen a gazdák szövetkezeteinek értelmetlen versengése. Ennek eredményeként a ma működő dán szövetkezeti vállalatok nagy, a nemzetközi piacon is versenyképes alakulatok.
A termelői tulajdonlás formája – jogi kerete – az egyre bővülő szövetkezeti vállalkozás. Így például egy újabb fuzionálást követően 2002-ben a Danish Crown, mint a jelenleg megmaradt két sertésfeldolgozó közül a nagyobbik szövetkezeti vágóhídi társulás, mintegy 22 millió sertést vág (több telephelyén) és közel 22 ezer gazda tulajdona. A vágóhíd működése egy kisvállalkozói beszállítói rendszerre hasonlít, amelyben azonos minőségért azonos pénzt kapnak a gazdák, azonos fizetési feltételekkel. Így jött létre a dán és svéd tejtermelők közös tejfeldolgozó üzeme, az MD-ARLA, ahol a viszonylagos kicsinység ellenére a nagyság előnyeit élvezhetik a gazdák.
Termékpálya kapcsolatok Dániában
A dán szövetkezetek egyszerre hordoznak helyi jelleget és térségi jelleget is. Az egyes falvakban (az ábrán a körök mutatják) működő gazdák egyéni termelése hordozza a helyi jelleget. Termelésük a közös tejfeldolgozóban, vágóhídon vagy raktárházakban kerül feldolgozásra, s így együttesen adják a térségi jelleget. A szövetkezetekre jellemző koncentráció következtében bármely térségben gazdálkodik is egy tejtermelő, az egyik központi tejszövetkezethez fog tartozni, és ez biztosítja a szövetkezeti társaság adott termékre való specializálódását.
A dán mezőgazdasági termelők az élelmiszeralapanyag-előállítástól egészen a nagykereskedelmi áruelosztásig egy teljes rendszert alkotnak, azaz ők döntenek a feldolgozásról, meghatározott termék előállításáról, valamint a termékek üzletekbe történő szétosztásáról. Sőt, saját szervezeteik végzik a megtermelt termékek, a felhasznált műtrágyák és más kémiai anyagok hasznosulásának kontrollálását illetve az egyes gazdák szintjéig lemenő tevékenységek hatékonyságának elemzését. Mindezek eredményeképpen tevékenyen részt vehetnek az árak alakításában, új technológiák bevezetésében.
A dán gazdák jogai és kötelezettségei
A hagyományosan korrekt módon együttműködő dán gazdákat céljaik megvalósításában, valamint a kötelezettségeik és jogaik közötti biztos eligazodásban a belső szabályzataik segítik. Legfontosabb ezek között is az alapszabály, amely, összefoglalva a kötelezettségeket és jogokat, belső alkotmányként írja elő az együttműködés fő szabályait. Az alapszabály rögzíti az értékesítés, az áruleadás és az átvétel, a szerződéses kötelezettségek, az eredményfelosztás és a társulás egyéb fontos feltételeit, mint például a tisztségviselők választását, a irányítás fórumait, a vitás ügyek rendezésének módját.
Jogok
- Biztos értékesítés (a társulás átvételi kötelezettsége) - A lehető legmagasabb ár és nyereség-visszaosztás - A feldolgozó és kereskedelmi cég tulajdonjoga
Kötelezettségek és hátrányok- Leadási kötelezettség a társulás felé - Nincs ártárgyalás - Közös felelősség a szövetkezeti vállalat adósságáért
A tagok jogai és kötelezettségei a mérlegelv szerint igen kiegyensúlyozottak. Így például a tag köteles minden termékét a szövetkezeten keresztül értékesíteni, amely viszont köteles azt teljes egészében átvenni, és a lehető legmagasabb árat fizetni érte. A tagok egyenlősége nyilvánvaló: azonos áruért azonos pénzt fizet a szövetkezet, azonos feltételek mellett. Minden tag ugyanolyan módon juthat információkhoz, és valódiságukat ellenőrizheti. A tagok együttműködése rendkívül gyakorlatias, üzleti érdekeiken alapul. A közös feldolgozás és eladás biztonságosabb, és a hozzáadott értékkel növelten nagyobb a jövedelem.
A magyar és a dán termékpálya különbségét a következő ábra mutatja be:
Magyarországi gyakorlat
Termelő
Áruátvétel
Felvásárlás
Élelmiszeripar, vágóhíd, tejüzem, malom
Nagykereskedelem
Áruelosztás
export
Kiskereskedelem
Üzlet
Fogyasztó
atomizált termelők
A dán szövetkezeti modell
Termelő
Áruátvétel
Felvásárlás
Élelmiszeripar
Vágóhíd, tejüzem, malom
Nagykereskedelem
Áruelosztás
export
Kiskereskedelem
Üzlet
Fogyasztó
atomizált termelők, a 2-3-4. közös birtoklása jellemzi termelők a termelők szövetkezeti összefogását
A két ábra közötti különbség lényege, hogy a hazai termelőnek nincs érdekérvényesítő képessége.
A magyarországi élelmiszeripar privatizációjának a hiányosságai és a dán modellhez hasonló fejlesztések elmaradása sokféle, további halmozott hátrányt eredményeztek. Ennek következménye, hogy a termelő nem rendelkezik valós piaci információval, a piaci kockázat hátrányainak többsége visszahárul rá, miközben a jövedelem elosztására nincs ráhatása. A termékpálya-szakaszok egymástól elkülönült tulajdonosi pozíciója következtében vagy aránytalanul megdrágul és eladhatatlanná válik a végtermék a szakaszonként rárakodó ÁFA és nyereségigény miatt, ami eladhatatlanná teszi a terméket, vagy „üzembiztosan” tönkreteszi a termelőt.
A termékpályás szövetkezet előnyei:
- Tulajdonformától és méretaránytól függetlenül lehetővé teszi egy-egy termékpálya mentén az együttműködést a termelők közötti érdekazonosságban, vagyis esélyegyenlőséget teremt a különböző termelőegységek számára.
- Mivel a termelés elsősorban a minőségi fejlesztésen alapul, vagyis nem a mennyiség, hanem a minőség és az eredményesség versenyez (minőség-ellenőrzés), ezért jóval modernebb, mint az üzemi koncentráció. A minőségi követelményeknek eleget téve a termelő társaival szemben szolidáris lehet, mert sem őt azok ellen, sem azokat vele szemben nem lehet kijátszani.
- Azáltal, hogy megszünteti az ellenérdekeltséget a pályaszakaszok között, sokkal inkább átláthatóak az érdekviszonyok és közvetlenebbek a garanciák. Így rendkívül gyorsan megteremthető a bizalmi tőke az együttműködő felek között.
- Az élelmiszeripari integráció közvetítése igényli az „előszervezést”. A feldolgozó és forgalmazó pályaszakaszok szereplői nem vehetik el a gazdálkodótól a végtermék hozamából neki járó arányos jövedelmet. A termékpályán képződő eredményelosztás arányos az értéktöbblet-előállítással, vagyis a szövetkezet által elért haszon (profit) a beszállítás arányában illeti meg a tagokat.
- Hosszú távon növeli a termelésbiztonságot (termelőcentrikus, önintegrátor).
- Az értékesítésben is biztonságot ad a termelőnek azáltal, hogy elősegíti az optimális ár elérését (teljes termékmennyiségre), vagyis a biológiai és kereskedelmi ciklusokhoz kapcsolódó ármozgások legelőnyösebb szintjét keresi meg.
- A nyitott szövetkezeti elv, azaz a változó tagság a későbbi csatlakozók számára is azonos paritást biztosít.
- A szövetkezet a piac felé profitérdekelt, míg a beszállítók mint tulajdonosok felé non-profit jelleggel bír, vagyis nekik a nyereséget visszaosztja. Ez a döntően non-profit elv alapján történő eredményelosztás csak a termelők számára vonzó.
- A mezőgazdaságban kedvezőbb, mint bármely más társasági forma, mert a valóságos piaci versenyben tőke-megtakarítást eredményez, és másodlagos piacot teremtve a nagyobb termelőknek és szolgáltatóknak lehetővé teszi a gyorsabb fejlődést mind az elsődleges, mind a másodlagos szövetkezetek szintjén.
- A kisebb gazdaságokat és a részfoglalkozású termelőket is megvédi a kiszolgáltatottságtól és a nepperektől.
- A kistermelők szövetkezéseinek a nagyobb jövedelem és a nagyobb biztonság miatt a hitelező bankok, a biztosító intézetek és a kapcsolódó szolgáltató szervezetek előnyöket nyújtanak, pl.: szállítás, tárolás, minőség-ellenőrzés, piackutatás és mindennemű fejlesztési tevékenység.
- Az agrárrendtartás részére visszakereshető információt nyújt, amely az EU-CAP viszonylatában belső intervenciós követelmény.
- Európai Unió agrárpolitikájának új irányai a termelői direkt támogatást és az értékesítő szervezetek állami eszközökkel való segítését helyezik előtérbe.
- Nem szabad elhanyagolni azt az érzelmi kapcsolódást, amelyet a csapatverseny felemelő, szövetkező szellemisége hord magában.
- Képes arra, hogy valós, közvetlen, hiteles és gyors információs adjon a termelőknek, jelölve a szűk keresztmetszetet. A termelők ezáltal nincsenek kiszolgáltatva az ellenérdekű piaci szereplők félrevezető tájékoztatásának.
A részfoglalkozás térhódítása
A részfoglalkozás a dán mezőgazdaságban kifejezetten piacnyerési céllal van jelen. Az agrárpiac nemcsak a speciális ágazatokban, hanem kivétel nélkül minden ágazatban – legalábbis jelenleg – nyitott a részfoglalkozásúak termékei iránt.
A részfoglalkozás sokszínűsége kifejezetten a termelők gazdasági kényszere. Minden részfoglalkozású személy sajátos egyéni körülmények között vállalkozik mezőgazdasági termelésre. Ebben a vállalkozásában nemcsak szellemi és fizikai képességei, hanem családi körülményei, a főfoglalkozásban tőle megkövetelt időhasználat, a lakóhelyi kötöttségek és nem utolsó sorban a termőterületnek, illetve a termeléshez szükséges építményeknek térbeli elhelyezkedése gyakorolnak hatást a főmunkaidőn kívüli tevékenység tárgyának megválasztására. Ezért a feltételek alakulásához időről időre alkalmazkodnia kell, esetenként terméket kell váltania. A termékváltás mellett a birtokszerkezet, a tulajdoni, illetve használati viszonyok, a vetésváltás szükségessége és más feltételek is alakítják a részfoglalkozás tartalmát.
A mezőgazdasági tevékenység jelentős része ciklikus és szezonális jellegű, ezért a főfoglalkozású gazdálkodók mellett jelentős számú részfoglalkozású kisegítőre is szükség van a hatékony termelés érdekében.
Ma a részfoglalkozású gazdák aránya Dániában megközelíti, az Európai Unióban meghaladja a 70%-ot. Tevékenységük integrálása a főfoglalkozású gazdákkal azonos módon történik, termékpályánként elhatárolva, térben és időben ütemezve. Ez külön szervezést vagy munkamegosztást nem igényel. Különösen ott fontos ez, ahol a település vagy a gazdák tőkeerejének kicsinysége miatt az egyéb – nem mezőgazdasági jellegű – tevékenységek is csak részfoglalkozású személyeket igényelnek.
(A részfoglalkozás a magyar jövedelmi viszonyok mellett túlnyomórészt jövedelemnövelő tényező, és csaknem mindig a normális munkaidőt meghaladó tevékenység. Vitathatatlan, hogy esetenként a kedvtelés motiválja ezt, azonban hobbiból inkább a saját háztartás fogyasztása bővül.
A magyar turizmus egyfelől részfoglalkozást, másfelől szezonális munkacsúcsot jelent. Így például a balatoni idegenforgalom is alig több mint három hónap. Mit tegyen a szabad munkaerő az év többi kilenc hónapjában? Marad a részfoglalkozás lehetősége a helybéli lakosok jövedelmi helyzetének, megélhetésének erősítésére az agráriumban, az önkormányzatoknál és a szolgáltatásban.
A munkaerő-mérleg vonatkozásában érdekes összevetés, hogy 100 ezer ha intenzív szőlőterület több élőmunkát igényel, mint 15 millió hektár gabona, nem beszélve a kapcsolódó agribiznisz hozadékáról. Ezen a téren átfogó szervező – piaci érdekérvényesítő – szolgáltatásról alig beszélhetünk Magyarországon, noha ez is mércéje EU-konformitásunknak.)
Az értékesítés biztonsága mindegyik esetben maghatározó. A piacra jutáshoz nem elegendő a jó minőségű termék, a megfelelő hatékonyságú termelés és kedvező költség, illetve a magas támogatás – a realizáláshoz érdekérvényesítő piaci szervezetre is szükség van. Ezt a szolgáltató feladatot végzik a dán szövetkezetek.
A részfoglalkozásúak érdekérvényesítése
A részfoglalkozású termelő – éppen, mert van főfoglalkozása, vagy másik részfoglalkozása – viszonylag kevés idővel rendelkezik termékeinek előnyös értékesítéséhez. Gyakran elegendő tőkéje sincs a tartósításhoz, élelmiszeripari feldolgozáshoz, ezért jobban rá van utalva az olyan, bizalomra épülő kapcsolatra, amely csak a szövetkezés útján érhető el. Különösen az állattenyésztési és kertészeti termékek részfoglalkozású termelőinek fontos a piacozási gondok átadása ellenőrizhető kezekbe. A termékpályás szövetkezés Dániában a részfoglalkozásúak számára elsődleges szervezeti megoldás. A piaci ellenérdekelt személyek, illetve szervezetek kiiktatása a termelő és fogyasztó közötti kapcsolatból hagyományosan szövetkezés útján valósul meg.
(Az effajta szövetkezésnek kezdetleges formái voltak néhány évtizeddel ezelőtt Magyarországon a szakcsoportok, amelyeknek hagyományait érdemes feleleveníteni.)
A termékpályás szövetkezésben a részfoglalkozású a főfoglalkozásúval semmiféle érdekellentétbe nem kerül, ezt ugyanis a minőségi verseny kizárja, mert minden azonos minőségű termékegységért azonos árat adnak. A fogyasztó elsősorban a termék minősége és ára alapján vásárol, nem érdekli, hogy a terméket az ún. „versenyszférán” belül vagy kívül termelték. Ennek következtében minden termelőnek egyféle mércével mért jó minőséget kell előállítania, a kicsinek is, a nagynak is, a magángazdának is és a kft-knek is.
Specializált termelői értékesítő szervezetek
A dán modell tapasztalatait hasznosító közös EU agrárpolitikai reform fő törekvése a termelő szervezetek erősítése az értékesítés folyamatában. Az agrárpolitika újjászervezésének fontos részét képezik a gyümölcs- és zöldségtermelői szervezetekről és a termelői csoportokról szóló rendeletek.
- Termelői értékesítő szervezetek (TÉSZ)
A zöldség-gyümölcs területen működő TÉSZ ennek megfelelően a természetes vagy jogi személyiségű termelők közös értékesítésre és feldolgozásra létrehozott szervezete. Ezek a szervezetek meghatározott agrárrendtartási feltételek esetén EU támogatásban részesülhetnek. A termelők közvetlen, illetve non-profit jellegű piaci szervezeteinek intézményi támogatásán keresztül válik lehetségessé, hogy az egységesen jó minőségű termék olyan szállítási mennyiségben álljon rendelkezésre, amely meg tud felelni az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok növekvő követelményeinek.
Dániában ebbe a kategóriába egy gombatermesztő társulás tartozik, de hasonló elven működnek együtt az üvegházi zöldség (és dísznövény-) termesztők is.
A TÉSZ-ek fő feladatai
- a termelésnek az igényekhez történő illesztése;
- a tagok termékeinek forgalmazása, a kínálat koncentrálásával;
- a termelési költségek csökkentése és a termelői árak stabilizálása;
- környezetbarát természeti és hulladékkezelési módszerek alkalmazása.
A termelők értékesítési együttműködése alkupozíciót hoz létre, jelentősen megerősítve a termelőknek az értékesítési folyamatban betöltött helyzetét. Tehát miközben folyik a verseny a családi vállalkozások között a minőség és költségtakarékosság vonatkozásában, ugyanakkor nő az értékesítési biztonság és csökken a kiszolgáltatottság. A termelők önszerveződő értékesítési szervezetei révén megtarthatják a közvetítői kereskedelem hasznát, emellett a fogyasztó is olcsóbban juthat friss zöldséghez, gyümölcshöz.
- Termelői csoportok
A dán termelők zöme ebbe a kategóriába sorolt termékekkel foglalkozik, de szervezettségük jóval meghaladja az EU átlagot, így kiemelt támogatásra nem jogosultak.
Az Európai Unió a termelők jövedelempozíciójának megerősítésére és az elégtelen termelői szervezettség hiányából fakadó piaci értékesítési feltételek fejlesztésére a termelői csoportokról és azok társulásairól 5-6 évenként jelentet meg részletes törvényi szabályozást.
Az Európai Unió intézkedéseinek hatására az EU tagországokban az 1978. évi, elégtelennek ítélt 6-12%-os termelői érdekű piaci szervezettség mostanra megtöbbszöröződött, sőt, egyes ágazatokban megközelítette a 100%-ot. Ezen szervezetek az alapanyag-ellátó és -beszállító, tulajdonosi pozíciójú termelők részére üzemkiegészítő és értéknövelő szolgáltatást végeznek a termékpálya fogyasztóig terjedő szakaszán mint feldolgozóipari-nagykereskedelmi vállalkozások, vagyis speciális funkciójú agrár marketing- és logisztikai szervezetek.
- A termelői csoportok részéről szükséges, hogy azon cél érdekében működjenek, illetve jöjjenek létre, hogy a piaci követelményekhez a csoport tagjainak termelését és a termékek forgalmazását illetően közösen alkalmazkodjanak.
- A csoport tagjai lehetnek egyéni termelők, valamint a mezőgazdasági termékek előállítása és azok jövedelmének növelése érdekében kizárólag mezőgazdasági termelőkből létrejött szervezetek.
- Az elismert termelői csoportok tagjai alapszabályban rögzített kötelezettségként vállalják termelésük egészének forgalmazását és kontrollálását. Az értékesítés központosítása magában foglalja az eladás előkészítését és nagybani vevők részére történő továbbadását.
- A termelői csoport tagjai kötelezettséget vállalnak továbbá az általuk forgalmazott termék vagy termékcsoport vonatkozásában szabványok, minőségi tanúsítványok, szabályok, környezetkímélő eljárások alkalmazására és mindazon adatok szolgáltatására, melyeket a rendelet előír.
Jelenleg Magyarországon a termelői szervezettség egyetlen termék vagy ágazat vonatkozásában sem éri el az Európai Unió tagországaiban 25 évvel ezelőtt kritikusnak ítélt strukturális szervezettség minimumát. Emiatt nem tudnak érvényesülni megfelelő hatékonysággal a termelők pozíciójának erősítésére, a zavarok elhárítására, illetve a piac fejlesztésére irányuló agrárkormányzati intézkedések.
A magyar agrártársadalom és érdekeltsége
A dán modellel szemben a magyar agrárgazdaság számos, de egy távlatosan követhető magyar agrárstratégiához nélkülözhetetlen identitási, szabályozási, finanszírozási, szerkezetváltási problémával küzd. Egyidejűleg kellene megfelelő választ adni piacfejlesztési, piacszabályozási és vidékfejlesztési kérdésekre, s mindezt úgy, hogy növekedjék a fogyasztás élelmiszerbiztonsága és a környezet védelme is.
Ezek közül néhány fontosabb kérdés:
- Hogyan alakul a foglalkoztatottság és jövedelmezőség?
- Lesz-e megfelelő piaca a magyar agrártermékeknek?
- Mi lesz a mezőgazdasági nagyüzemek sorsa?
- Hogyan integrálhatóak a részfoglalkozású kistermelők?
- Marad-e vidéken megfelelő számú munkahely?
- Hogyan tartható meg minél több ember a vidéki településeken?
A rendszerváltás időszakában történt rendkívüli változások azt mutatták, hogy a mezőgazdasági nagyüzemek rendkívül sérülékenyek, és fokozottan kitettek a politikai döntéseknek. Ennek következménye az lett, hogy amikor egy-egy nagy termelőszövetkezet vagy állami gazdaság tönkrement, felszámolódott, akkor egész települések vagy településcsoportok lakói tömegesen váltak munkanélkülivé, mivel a mezőgazdasági nagyüzem volt a környék fő munkaadója. Vélhetően kisebb üzemméretek esetén több gazdaság marad talpon, éli túl a krízishelyzetet vagy vált profilt.
A társasági (vállalati) formában működő nagyüzemekben a bérmunkásként foglalkoztatott tulajdonosok elveszítették vállalkozói önállóságukat, demokratikus döntésképességüket és jelentősen csökkentek a megújulási lehetőségeik. A többcélú, társasági jogi keretben működő nagyüzemekben megnehezült a vállalkozás bővítése, a hasonló tevékenységet folytató vállalkozásokkal való összefogás. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a személyegyesítés alapján működő vállalkozásokkal (szövetkezetek mint termelői csoportok) szemben a tőkeegyesítés alapján működő vállalkozások egyre inkább az extenzitás irányába mozdultak el. Így nem megtartják, hanem leépítik, szűkítik a vidéki lakosság agráriumban való elhelyezkedési lehetőségét. Ezekre a társas vállalkozásokra jellemző továbbá az is, hogy egyáltalán nem, vagy csak szezonális munkacsúcsokban tudnak alkalmazni részfoglalkozású munkaerőt.
Jelenleg viszonylag széles tulajdonosi kör jellemzi a volt termelőszövetkezetekből alakult társaságokat. Tagjaik többsége passzív nyugdíjas, sok a foglalkoztatásból kiszorult, de a fő részvénytulajdonosok a menedzsment tagjai. A folyamat a koncentrálódás irányába hat, elsősorban a kisrészvényesek elöregedése miatt. Egyre szűkebb réteg válik meghatározóvá a tőketulajdonban, aminek várható következménye a mezőgazdaságból élők közötti felgyorsuló jövedelemkülönbözőség és az onnan való elvándorlás.
Hová vezet ez a folyamat, ha még évekig változatlan marad?
A dán vagy az osztrák példát befogadó szemléletváltásra lenne szükség. Ezt segíti szabályozásával az Európai Unió. A termékpályás szövetkezeti formában létrehozható önintegráció lehetne egy kitörési pont az agrárfejlesztésekben. Ennek a társulási formának a különleges előnyei közé tartozik, hogy az egyetlen jogi keret, amely a változó tőke és változó tagság feltételeinek megfelel. Így folyamatosan bővíthető, megújítható, a különféle nagyságú agrárvállalkozások személyegyesítő tevékenysége. Ez a keret teszi lehetővé, hogy akár részfoglalkozásban gazdálkodhasson valaki, amellett hogy a kistelepülésen postás, tanító vagy éppen polgármester, mert a szövetkezetként működő termelői csoport összegyűjti, feldolgozza és piacra juttatja az ő termékét is. Minden gazdálkodóra kötelező a minőségi előírás, a szabványok. A pályázatoktól függ a jövedelem-kiegészítő támogatás. Ilyen lehetne számos kistermelő, ha például egy félig önfenntartó gazdaságot működtetne.
A társulásokban együttműködő önálló gazdák számára nálunk is személyes gazdasági érdek a minőség-ellenőrzés. Csak azonos minőségű áru dolgozható fel egy technológiai rendszerben. Egy közösen működtetett termékpálya-szakaszon az alkalmazott szabványok és a zárt technológiai igény miatt rendkívül gyors minőségi javulás következhetne be a termékfejlesztésben és a minőségi munkavégzésben. A különböző helyi viszonyok között gazdálkodók számára a „társíthatóság” kötelezően meghatározza a minőségbiztosításhoz nélkülözhetetlen szakmai feltételeket. Az alkalmazott technológia ugyanakkor nem menti fel a gazdákat a vállalkozás felelőssége illetve kockázata alól. A jól gazdálkodók nemcsak megmaradnak, de fejlődni is tudnak, eltérő sebességgel növekedhetnek. A sikertelenek abbahagyni kényszerülnek ugyan a számukra eredménytelen tevékenységet, de más irányba orientálódhatnak, ha egyébként gazdagodik a falu.
A magyar termelői csoportokat segítik a nemzeti támogatásokra vonatkozó Közösségi Iránymutatások előírásai. Ezért a sikeres Európai Uniós csatlakozásunknak kiemelkedően fontos feladatát képezi a joganyagok átvételén túl a versenyképes civil gazdasági környezet és intézményrendszer megteremtése. Ez természetes módon leginkább a gazdálkodók feladata, de az állam katalizáló szerepe nélkülözhetetlen a folyamat felgyorsításában.
Irodalomjegyzék
Agricultural co-operatives in Europe-COGECA and the agricultural co-operatives in the 12 Member States of the E.C. Brussels, 1990.
Cooperatives, Farmers’ Organizations and Sustainable Development (A farmerszervezetek és a fenntartható fejlődés). Summary Report of COPAC Open Forum, Copenhagen, 1995.
Ángyán József–Ónodi Gábor: Mi történik itt a vidékkel? (Agrárblöffök, elhallgatások és „lezsugázások”). A falu, XVIII évf., 3. szám.
Almási Balogh Elemér: A negyvenéves „HANGYA” és a Közgazdasági Egyetem története. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1938.
Karalyos Zsolt: Szövetkezetek: a senki földjén. Gazdálkodás, 1994. XXXVIII/4.
Laczó Ferenc: Válaszút előtt a magyar szövetkezeti modell I-II. Magyar Mezőgazdaság, 1999/3-4.
Márton János–Szeremley Béla: Exportorientált értékesítési hálózat létesítése az élelmiszergazdaságban. Gróf Károlyi Sándor Szervezetfejlesztési Alapítvány, 1994.
Szeremley Béla: Hiányzó nemzeti intézményünk – a termékpályás szövetkezés. A Falu 1997. XII/3.
Márton János–Szeremley Béla: Termelői értékesítő szervezetek az EU-ban. Kistermelők lapja, 1999. november.
Márton János–Szeremley Béla: Szövetkezetek alapításának lépései. Kertészet-szőlészet, 1997/48.
Márton János–Szeremley Béla: Szövetkezés dán módra. Kistermelők lapja, 1998. március.
Márton János–Szeremley Béla: Szövetkezetek alapításának lépései. Kistermelők lapja, 1999. február
Márton János–Szeremley Béla: Non-profit jelleggel működő szövetkezetek. Kistermelők lapja, 1999. március.
Márton János–Szeremley Béla: A részfoglalkozás térhódítása. Kistermelők lapja, 1999. április.
Tanka Endre: Verseny- és méretsemlegesség a nemzeti földbirtokpolitikában. Jogtudományi Közlöny, 1993. december.