Előítélet és tájékozatlanság - Mohácsi Viktória válasza Schedel Andornak
Az elv, hogy a „polgár nagyjából olyan mértékben részesüljön a közösség javaiból, mint ahogy azok létrehozásához hozzájárul”, és az az elv, hogy „a társadalom gondoskodik azokról, akik bármiféle okból képtelenek ellátni magukat, gyermekeiket”, egymást kizárja.
Az első szerint a gazdagok számára kéne a legtöbb pénzt eljuttatni a társadalmi újraelosztás során, a második szerint pedig a rászorulóknak.
A Magyar Köztársaság Alkotmánya (67. §) szerencsére pontos útmutatást ad ebben a kérdésben: a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. A modern európai jóléti rendszer létrejötte többek közt abból a felismerésből ered, hogy egy kiszolgáltatott gyermek semmi felelősséggel nem tartozik azért, hogy milyen gazdasági helyzetű családba született, viszont mint emberi lénynek alapvető emberi jogai vannak. Ezek közé tartozik a megfelelő testi és szellemi fejlődéshez való joga is. Tudni kell, amikor valaki ezt a rendszert kritizálja, hogy ez a rendszer gyermekek tömegeinek az alapvető emberi jogait biztosítja.
Mérhetetlenül cinikusnak és rosszindulatúnak tartom Schedel Andor azon feltevését, mely szerint emberek „tudatosan kerülnek 'sanyarú' helyzetbe”. Sorait olvasva – és értelmezni próbálva – a következő tragikomikus képsor pereg le a szemem előtt:
A cigánytelepen két 16 éves fiatal beszélget.
- Mariska, azt gondoltam, inkább ne jelentkezz a gimnáziumba, majd az egyetemre, ne menj dolgozni, inkább csináljunk gyerekeket! Az állam fizet, és akkor nem kell dolgoznunk.
- Jól van, Lajos, igaz, hogy simán felvennének a gimnáziumba, egyetemre, utána simán állást kapnék, tízszer annyit keresnék, mint a segélyekből, de inkább ne dolgozzunk. Csináljunk gyerekeket!
Gondolatmenetét még tovább viszi: az USA-ban a feketék, Magyarországon a romák súlyos terheket rónak a társadalomra, mivel élnek az ország minden állampolgára számára törvényben (és az Alkotmányban) garantált jogokkal, és ez nem tetszik a többségnek. Sajnos, eljut a költői kérdésig: nem etikátlan-e ez a gyakorlat?
Költői kérdésére néhány kérdéssel válaszolnék, javaslom ezek végiggondolását: Etikus volna a szegény családba születő gyermekek éhhalálát cselekvés nélkül végignézni? Volna-e értelme a társadalmi újraelosztásnak, ha mindenki közel a befizetett adója arányában részesülne az ellátásokból? Etikusnak tartaná-e, ha a gyermekvállalás lehetőségét jövedelmi szinthez vagy bőrszínhez (etnikai csoportba tartozáshoz) kötnék? Mit szólna hozzá, ha Ön nem vállalhatna gyermeket jövedelme alapján?
Az Ön által javasolt megoldás haszontalan és teljesen elfogadhatatlan. Hívjuk fel a sokszor éhező roma családok figyelmét a súlyos ezrekbe, tízezrekbe kerülő fogamzásgátló módszerekre? Hívjam fel a romák figyelmét arra, hogy ne szaporodjatok, mondjatok le az emberi élet legnagyobb ajándékáról, a gyermekáldásról, mert szegények vagytok? A demokrácia lényege az, hogy nem szólunk bele az emberek, családok legbelsőbb magánügyeibe.
Tisztázzunk néhány dolgot! Ön összekeveri az okot és az okozatot, ráadásul előítéletes valótlanságokat ír. „Köztudott az is, hogy a felelőtlen gyermekvállalás szignifikánsan magasabb százalékban fordul elő a szegény romák körében, mint a társadalom hasonló helyzetű más rétegeiben...” Ez honnan és kinek köztudott? Mi az információja forrása? Hivatkozás? Kutatás? Pletykákkal, előítéletekkel indokolt álláspontot nehéz vitatni. Szociológiai kutatások adataival, azok tudományos magyarázataival érdemes csak foglalkozni.
Bármely társadalom, bármely népcsoport szociálisan marginalizálódott, mélyszegénységben élő tagjai körében megfigyelhető napjainkban a magas gyermekszaporulat. Előbb történt a romák évszázadokon keresztül tartó pogromszerű üldözése, kirekesztése, azután került a népcsoport a jelenlegi nyomorúságos gazdasági és társadalmi helyzetbe, ami azután megint újratermelte az Önéhez hasonló előítéleteket (vö.: mi, romák, túl szaporák vagyunk, 2030-ra már 1,5 milliónyian fogjuk elönteni Magyarországot) és romafóbiát. Talán érdemes tanulmányozni a tárgyban született tudományos kutatásokat, és a pletykák, előítéletek helyett azokra alapozni véleményünket. Itt idéznék egy tanulmányból, mely a 2003-as cigánykutatás eredményeire és a KSH adataira támaszkodik:
„Azt már a korábban ismertetett adatokból láthatjuk, hogy a teljes cigány népesség átlagában nem mutatható ki az egyes kutatók által megfigyelt születésszám-növekedés. […] Nem találtunk olyan nyelvileg, kulturálisan vagy regionálisan lehatárolható nagyobb csoportot, amelyen belül a korai gyermekvállalás terjedése figyelhető meg az utóbbi években. Az adatokból úgy tűnik, hogy jelenleg (még?) csak a cigányok kis része él olyan, teljesen szegregált közösségben, ahol az egyes esettanulmányokban leírt módon terjed a korai gyermekvállalás.” (Janky Béla, Beszélő, 2005. január)
Talán az is elkerülte a figyelmét, hogy több neves szociológus (Havas, Kemény, Kertesi, stb.) évtizedek óta vizsgálja tudományos alapon – tabuk nélkül – a romák iskoláztatásának kudarcait. A kommunista diktatúra – amint az mindannyiunk előtt nyilvánvaló – a lefektetett alapelvek ellenére nem biztosított egyenlő esélyeket az emberek számára. A gyakorlatban elenyésző számú kivételtől eltekintve (ld. a diplomás ezrelék) a romák többsége elkülönítve, „C” osztályokban, majd később a fogyatékosok számára fenntartott intézményekben folytatta tanulmányait, a többségnél sokkal alacsonyabb színvonalú „oktatást” elszenvedve. Ennek a diktatúrában (valamint az azt megelőző cigányüldözésekben) kialakult rasszista, elkülönítő gyakorlatnak nyögjük a rendszerváltás óta a következményeit. Az ily módon tudatlanságba kényszerített cigányság nagy része a rendszerváltás után elvesztette azokat az alacsony szakképesítést igénylő munkahelyeket, amelyeket a szocialista rendszer a gazdasági folyamatok teljes figyelmen kívül hagyásával létesített, és ahová ezeket az embereket kényszerítették. Sajnos, oktatási rendszerünk mostanában sem nyújt sokkal jobb teljesítményt: a 2003-as PISA jelentés szerint Magyarország iskolarendszere nemhogy kiegyenlítené az otthonról hozott szociokulturális különbségeket, hanem ellenkezőleg, konzerválja azokat. Az OECD országok közül az egyik legrosszabb eredménnyel „büszkélkedhetünk” e téren. Vegye figyelembe ezen felül még azt a tényt is, hogy az európai 3%-os átlaggal szemben országos szinten a gyermekek 7%-a, a roma gyermekek több mint 20%-a a fogyatékosok számára fenntartott intézményekben tanul.
Mit nevezünk előítéletnek? Az előítélet tényeken vagy hibás általánosításon alapuló, előre kialakított vélemény. Ön előítéletes. Ön a romákat tanulni, felemelkedni képtelen, gyermekeit mások adójából eltartó egységes masszaként kezeli. Előítéletes, aki a cigányokat felülmúlhatatlannak tartja zenéjük előadásában, vagy a feketéket felsőbbrendűnek tekinti a kosárlabdában, hosszútávfutásban, stb., statisztikai adatok alapján. Ezek, noha pozitív tartalmú előítéletek, éppen ugyanolyan veszélyes általánosítások, mint a negatív előítéletek. A „cigányok felülmúlhatatlanok zenéjük előadásában” kijelentés közel sem egyenértékű a „cigányok közt nagyon sok a jó zenész” kijelentéssel.
T. Mohácsi Viktória! Kérem tegye meg, hogy ide benéz. S átnézi az" Elnök Úr! Képviselő Asszony " című bejegyzést. Köszönöm figyelmét! http://216762wififalu.blogspot.com vagy www.cov.Reallato.hu Ha megengedi a jövőben meg fogom látogatni itt Önt.