Válaszom Mohácsi Viktória kritikájára, amivel „Előítélet vagy tisztánlátás?” című romaügyi cikkemet illette. A Mohácsi-írás teljes terjedelmében következik, dőlt betűs reflexióimmal együtt.
Az elv, hogy a „polgár nagyjából olyan mértékben részesüljön a közösség javaiból, mint ahogy azok létrehozásához hozzájárul”, és az az elv, hogy „a társadalom gondoskodik azokról, akik bármiféle okból képtelenek ellátni magukat, gyermekeiket”, egymást kizárja. Az első szerint a gazdagok számára kéne a legtöbb pénzt eljuttatni a társadalmi újraelosztás során, a második szerint pedig a rászorulóknak.
Nem zárja ki. A többségi társadalmak által elfogadott elv a teljesítmény és a közösségi javakból való részesülés arányára vonatkozó célkitűzés, a másik elfogadott alapelv és gyakorlat pedig – hogy magamat idézzem – az, hogy „a társadalom gondoskodik azokról, akik bármiféle okból képtelenek ellátni magukat, gyermekeiket”.
A Magyar Köztársaság Alkotmánya (67. §) szerencsére pontos útmutatást ad ebben a kérdésben: a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges. A modern európai jóléti rendszer létrejötte többek közt abból a felismerésből ered, hogy egy kiszolgáltatott gyermek semmi felelősséggel nem tartozik azért, hogy milyen gazdasági helyzetű családba született, viszont mint emberi lénynek alapvető emberi jogai vannak. Ezek közé tartozik a megfelelő testi és szellemi fejlődéshez való joga is. Tudni kell, amikor valaki ezt a rendszert kritizálja, hogy ez a rendszer gyermekek tömegeinek az alapvető emberi jogait biztosítja.
Egyetértünk, bár úgy tűnik, hogy ezt nem vette észre. Senki sem a törvényt kritizálja, hanem azokat, akik azzal visszaélnek, ami etikai kérdés.
Mérhetetlenül cinikusnak és rosszindulatúnak tartom Schedel Andor azon feltevését, mely szerint emberek „tudatosan kerülnek 'sanyarú' helyzetbe”. Sorait olvasva – és értelmezni próbálva – a következő tragikomikus képsor pereg le a szemem előtt:
A cigánytelepen két 16 éves fiatal beszélget.
- Mariska, azt gondoltam, inkább ne jelentkezz a gimnáziumba, majd az egyetemre, ne menj dolgozni, inkább csináljunk gyerekeket! Az állam fizet, és akkor nem kell dolgoznunk.
- Jól van, Lajos, igaz, hogy simán felvennének a gimnáziumba, egyetemre, utána simán állást kapnék, tízszer annyit keresnék, mint a segélyekből, de inkább ne dolgozzunk. Csináljunk gyerekeket!
Bár stílusának már nem vagyok híve, de ez alkalommal magam is élek vele, és leszögezem, hogy „mérhetetlenül rosszindulatúnak” tartom azt az igyekezetet, ahogy félremagyarázza írásomat. Azt, hogy soraim sikertelen értelmezési kísérlete a fenti „viccet” juttatta az eszébe, inkább nem kommentálom.
Gondolatmenetét még tovább viszi: az USA-ban a feketék, Magyarországon a romák súlyos terheket rónak a társadalomra, mivel élnek az ország minden állampolgára számára törvényben (és az Alkotmányban) garantált jogokkal, és ez nem tetszik a többségnek. Sajnos, eljut a költői kérdésig: nem etikátlan-e ez a gyakorlat?
Az értékelés rosszindulatú, mert szándékosan félrevezet. Egy gyakorlat etikai mérlegelése akkor válik témává, amikor visszaélnek a törvényadta lehetőségekkel! Én kizárólag ezekkel foglalkoztam, miközben leszögeztem, hogy „a képzettséggel nem rendelkező roma kisebbség soraiban a munkanélküliség annyira magas, hogy gyakran a létfenntartás kényszere is diktálja a ’megélhetési gyermekszülés’ gyakorlatát”.
Költői kérdésére néhány kérdéssel válaszolnék, javaslom ezek végiggondolását: Etikus volna a szegény családba születő gyermekek éhhalálát cselekvés nélkül végignézni? Volna-e értelme a társadalmi újraelosztásnak, ha mindenki közel a befizetett adója arányában részesülne az ellátásokból? Etikusnak tartaná-e, ha a gyermekvállalás lehetőségét jövedelmi szinthez vagy bőrszínhez (etnikai csoportba tartozáshoz) kötnék? Mit szólna hozzá, ha Ön nem vállalhatna gyermeket jövedelme alapján?
Kérdései valóban költőiek. „Ugyan ki köthetné a gyermekvállalás lehetőségét jövedelmi szinthez vagy bőrszínhez?” A gyermekvállalás lehetősége független a bőrszíntől, a jövedelemtől és az etikától is. Gonosz a sugallata, hogy etikai felfogásom alapján „cselekvés nélkül néznénk a szegény családba születő gyermekek éhhalálát”!
Az Ön által javasolt megoldás haszontalan és teljesen elfogadhatatlan. Hívjuk fel a sokszor éhező roma családok figyelmét a súlyos ezrekbe, tízezrekbe kerülő fogamzásgátló módszerekre? Hívjam fel a romák figyelmét arra, hogy ne szaporodjatok, mondjatok le az emberi élet legnagyobb ajándékáról, a gyermekáldásról, mert szegények vagytok? A demokrácia lényege az, hogy nem szólunk bele az emberek, családok legbelsőbb magánügyeibe.
Kezdjük a végén. Valahányszor bármi roma kezdeményezés indult az elmúlt években, a kisebbség prominens személyiségei – és persze mások is – beleszóltak. Így volt ez a különböző országokba való kivándorlások esetében is, legutóbb Svédország szerepelt ezek közt. A szólásszabadság, a véleménynyilvánítás szabadsága is a demokrácia „lényegei” közé tartozik. Az nem számít „a családok legbelsőbb magánügyeibe való beleszólásnak”, ha felhívjuk a figyelmet a felelős családtervezés fontosságára.
Az valóban „haszontalan és teljesen elfogadhatatlan” lenne, ha azt javasoltam volna, hogy „hívjuk fel a sokszor éhező roma családok figyelmét a súlyos ezrekbe, tízezrekbe kerülő fogamzásgátló módszerekre”, de ezt nem tettem.
Tisztázzunk néhány dolgot! Ön összekeveri az okot és az okozatot, ráadásul előítéletes valótlanságokat ír. „Köztudott az is, hogy a felelőtlen gyermekvállalás szignifikánsan magasabb százalékban fordul elő a szegény romák körében, mint a társadalom hasonló helyzetű más rétegeiben...” Ez honnan és kinek köztudott? Mi az információja forrása? Hivatkozás? Kutatás? Pletykákkal, előítéletekkel indokolt álláspontot nehéz vitatni. Szociológiai kutatások adataival, azok tudományos magyarázataival érdemes csak foglalkozni.
Nem hiszem, hogy én lennék az, aki „összekeveri az okot és az okozatot”, azt azonban készséggel elismerem, hogy nincsenek közvetlen bizonyítékaim arra, hogy a felelőtlen gyermekvállalás „szignifikánsan” magasabb százalékban fordul elő a szegény romák körében, mint a társadalom hasonló helyzetű más rétegeiben. Sajnálom, hogy nem közölte velem azokat a statisztikai bizonyítékokat, amelyek még nyilvánvalóbbá tették volna tévedésemet. Az természetesen ténykérdés, hogy a közvélemény-kutatások hasonló vélekedéseket tükröznek, azt azonban csak pontos statisztikai adatok birtokában lehetne eldönteni, hogy azoknak valós alapja van-e.
Bármely társadalom, bármely népcsoport szociálisan marginalizálódott, mélyszegénységben élő tagjai körében megfigyelhető napjainkban a magas gyermekszaporulat. Előbb történt a romák évszázadokon keresztül tartó pogromszerű üldözése, kirekesztése, azután került a népcsoport a jelenlegi nyomorúságos gazdasági és társadalmi helyzetbe, ami azután megint újratermelte az Önéhez hasonló előítéleteket (vö.: mi, romák, túl szaporák vagyunk, 2030-ra már 1,5 milliónyian fogjuk elönteni Magyarországot) és romafóbiát. Talán érdemes tanulmányozni a tárgyban született tudományos kutatásokat, és a pletykák, előítéletek helyett azokra alapozni véleményünket. Itt idéznék egy tanulmányból, mely a 2003-as cigánykutatás eredményeire és a KSH adataira támaszkodik:
Az a gyanúm, hogy az „előítélet” fogalmát kissé öncélúan alkalmazza. A 2030-ra elővetített 1,5 millió roma lakossági szám nem „a pletykák, előítéletek” szülötte, hanem a jelenlegi trendeken alapuló szakértői számítások eredménye, amit egy neves szakértő közölt velem. Arról nem tudok, hogy Önöket (romákat) „túl szaporának” neveztem volna.
„Azt már a korábban ismertetett adatokból láthatjuk, hogy a teljes cigány népesség átlagában nem mutatható ki az egyes kutatók által megfigyelt születésszám-növekedés. […] Nem találtunk olyan nyelvileg, kulturálisan vagy regionálisan lehatárolható nagyobb csoportot, amelyen belül a korai gyermekvállalás terjedése figyelhető meg az utóbbi években. Az adatokból úgy tűnik, hogy jelenleg (még?) csak a cigányok kis része él olyan, teljesen szegregált közösségben, ahol az egyes esettanulmányokban leírt módon terjed a korai gyermekvállalás.” (Janky Béla, Beszélő, 2005. január)
Talán az is elkerülte a figyelmét, hogy több neves szociológus (Havas, Kemény, Kertesi, stb.) évtizedek óta vizsgálja tudományos alapon – tabuk nélkül – a romák iskoláztatásának kudarcait. A kommunista diktatúra – amint az mindannyiunk előtt nyilvánvaló – a lefektetett alapelvek ellenére nem biztosított egyenlő esélyeket az emberek számára. A gyakorlatban elenyésző számú kivételtől eltekintve (ld. a diplomás ezrelék) a romák többsége elkülönítve, „C” osztályokban, majd később a fogyatékosok számára fenntartott intézményekben folytatta tanulmányait, a többségnél sokkal alacsonyabb színvonalú „oktatást” elszenvedve. Ennek a diktatúrában (valamint az azt megelőző cigányüldözésekben) kialakult rasszista, elkülönítő gyakorlatnak nyögjük a rendszerváltás óta a következményeit. Az ily módon tudatlanságba kényszerített cigányság nagy része a rendszerváltás után elvesztette azokat az alacsony szakképesítést igénylő munkahelyeket, amelyeket a szocialista rendszer a gazdasági folyamatok teljes figyelmen kívül hagyásával létesített, és ahová ezeket az embereket kényszerítették. Sajnos, oktatási rendszerünk mostanában sem nyújt sokkal jobb teljesítményt: a 2003-as PISA jelentés szerint Magyarország iskolarendszere nemhogy kiegyenlítené az otthonról hozott szociokulturális különbségeket, hanem ellenkezőleg, konzerválja azokat. Az OECD országok közül az egyik legrosszabb eredménnyel „büszkélkedhetünk” e téren. Vegye figyelembe ezen felül még azt a tényt is, hogy az európai 3%-os átlaggal szemben országos szinten a gyermekek 7%-a, a roma gyermekek több mint 20%-a a fogyatékosok számára fenntartott intézményekben tanul.
Mit nevezünk előítéletnek? Az előítélet tényeken vagy hibás általánosításon alapuló, előre kialakított vélemény. Ön előítéletes. Ön a romákat tanulni, felemelkedni képtelen, gyermekeit mások adójából eltartó egységes masszaként kezeli. Előítéletes, aki a cigányokat felülmúlhatatlannak tartja zenéjük előadásában, vagy a feketéket felsőbbrendűnek tekinti a kosárlabdában, hosszútávfutásban, stb., statisztikai adatok alapján. Ezek, noha pozitív tartalmú előítéletek, éppen ugyanolyan veszélyes általánosítások, mint a negatív előítéletek. A „cigányok felülmúlhatatlanok zenéjük előadásában” kijelentés közel sem egyenértékű a „cigányok közt nagyon sok a jó zenész” kijelentéssel.
Megkísérlem elmondani még érthetőbben, használva az Ön definícióját. „Az előítélet tényeken, vagy hibás általánosításon alapuló előre kialakított vélemény.”
Ebben a definícióban is kulcsszó az „általánosítás”, vagyis az, hogy „minden cigány jobb zenész, minden fekete jobban fut”, stb. Az már nem előítéletesség, ha azt mondjuk, hogy a romák köreiben, arányaiban több a jó cigányzenész, a feketék közt a hosszútávfutó, mert ezek statisztikailag is kimutatható tényekre alapozott vélekedések. Ön engem nevez előítéletesnek?
Vádaskodása, hogy „a romákat tanulni, felemelkedni képtelen, gyermekeit mások adójából eltartó egységes masszaként kezelem.”, iskolapéldája az előítéletességnek! Álmomban se jutna eszembe ilyen badarság.
Sokkal jobban foglalkoztat annak a problematikája, hogy miként lehetne biztosítani mindenki számára azt, hogy SZÜLETÉSÉTŐL fogva kapja meg azokat a kulturális és életviteli nevelési alapokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy még a halmozottan hátrányos körülmények közé született gyerekek is egyenlő esélyekkel vehessék fel a versenyt a szerencsésebb háttérből jövő iskolatársaikkal. Merem remélni, hogy a képviselő asszony is átérzi ennek a problémának a kulcsfontosságát, és kivitelezhető javaslatot tesz a megoldására.
A képviselőasszony nem fogadja el azt az elvet, hogy a polgár teljesítménye, adózása arányában részesüljön a közösség javaiból. Jó lenne tudni, hogy mivel motiválná a szegény roma fiatalokat iskolai tanulmányaik minél magasabb szintig való folytatására, szakmák elsajátítására, ha érvényesülésük, várható jövőbeli jövedelmük, nem függne munkájuk eredményességi szintjétől.
T. Claudia! Igen derék igaz szavak ezek. Tudniillik egy alapvető gond van a roma vezérkar szemléletével, sajnos a cigányság lemaradott rétegeinél ez majdnem természetes. Mégpedig kritika soha nincs, vagy nem szabad, hogy legyen, önkritika nélkül. Ugyanis az önkritika teljes hiánya, képes úgy erodálni, az esetleges jogos kritikát is, hogy az hiteltelenné válik. Majd az egész roma társadalomra rá nyomja a bélyegét. Többek közt ez is az egyik tényezője, a helytelen álltalánosításnak. Ha van ideje nézzen ide be, kérem Önt. http://216762wififalu.blogspot.com vagy www.cov.Reallato.hu Ajánlott bejegyzés: " Elnök Úr! Képviselő Asszony... címmel. Köszönöm figyelmét. Baráti tisztelettel.
Amikor a Kovács cigányok életveszélyesen fenyegetőztek-szóba sem jöhetett számomra a rendőri védelem.Akkor is egyoldalúan a kissebbség mellett álltak:pénzért-Kovács volt a rendőrfőnök is. Szerintem fölösleges a sérelmezni azt a fenyegetést-kérem,érezze Ön is ugyanazt a tehetetlenséget,átlászó kiszámitottság rögtön a rendőrség védelmébe kerülni
Roma származású vagyok, de Schedel Andor állításait tartom igaznak. Elvégeztem a Pécsi egyetem művelődésszervező szakát, és semmiféle hatrányát nem éreztem származásomnak, sem az évfolyamtársaimtól, sem tanáraimtól. Az megint csak igaz, hogy aki már közülünk elért egy szintet az már "nem akar többé korpa közé kerülni". Szerintem ez az egész nem romakérdés, csak felfújják nagyra a témát. Ez az egész az emberről szól és nem a romákról. Én sem szeretnék olyan cigány mellett élni, aki üvöltözik, dáridózik, mocskos és követelőzik és semmit nem tesz a jobblétért. Én büszkén vállalom, hogy diplomás roma vagyok és nem cigány, tehát engem Schedel Andor szavai nem sértenek és ezt javaslom Mohácsi Viktóriának is, aki van már olyan magason, hogy ne próbálja tehetetlenségét sértődéssel leplezni, hanem tegyen valamit a cigányokért.
Fogadja el a kritikát, mert sajnos igaz.
