A civil szervezetekre rettentő súlyként nehezedik, hogy szüntelenül támogatókat kell keresniük. S akik végül adnak is pénzt, azok nemegyszer végeláthatatlan bürokratikus procedúrákra kényszerítik a szervezeteket. Így hát egyre nő a kísértés, hogy vezetőik beálljanak a vagyonos hazai szponzorok alkalmazottai közé.
A román civil társadalom nyugati szponzorai sokszor lehetetlen követeléseket támasztanak. Azt feltételezik, egy emberbaráti szervezeteket nélkülöző országban, hogy a különféle szolgáltatásokat nyújtó vagy színvonalasabb közéletért küzdő civil csoportosulások rövid időn belül le tudnak majd válni távoli gyámolítóikról. Erre valójában legföljebb akkor kerülhet sor, ha az adott civil szervezet vezetője olyan kiváló adottságokkal rendelkezik, mint például Alina Mungiu-Pippidi – az általa működtetett Román Akadémiai Társaság (SAR) a közügyekre és közéletre vonatkozó pontos és árnyalt értékeléseket kínál a legkülönfélébb ügyfeleknek. Ilyen fokú függetlenséget azonban csak egy maroknyi civil szervezet élvez, s a liberális kormányzattal szemben, amely igyekszik ellehetetleníteni az autonóm hatalmi központokat, még a SAR jövője is bizonytalannak tűnik.
A civil szervezetekre rettentő súlyként nehezedik, hogy szüntelenül támogatókat kell keresniük. S akik végül adnak is pénzt, azok nemegyszer végeláthatatlan bürokratikus procedúrákra kényszerítik a szervezeteket. Így hát egyre nő a kísértés, hogy vezetőik beálljanak a vagyonos hazai szponzorok alkalmazottai közé. Ez legtöbbször könnyít is a helyzetükön. Így például a korábbi Soros-ösztöndíjas értelmiségi és civiltársadalmi vezérszemélyiségnek, Dan Pavelnak vagy az Academia Caţavencu szatirikus hetilapnál dolgozó csapatnak is jobb dolga van a szélsőjobbos Gigi Becali vagy Sorin Ovidiu Vîntu oligarcha irányítása alatt, mint a tolakodó nyugati támogatók mellett volt, akik mindenbe beleütötték az orrukat. Természetesen akitől támogatást kap az ember, annak nem könnyen mond nemet. Időnként sor kerül arra is, hogy egy-egy független tanácsadó fellázad. Dorin Tudoran például a lehető legszélesebb nyilvánosság előtt szólta le Dan Voiculescut, amikor kezdtek gondjai akadni az egykori kommunista titkosrendőrség irattárát vizsgáló bizottsággal. Időnként még az is előfordul, hogy valaki (pl. Cozmin Guşă, egy kis párt, a PIN [Nemzeti Kezdeményezés Párt] elnöke) elutasítja gazdag támogatóját és egy politikai párt számára kedvezőbb ajánlatára mond igent.
Mivel Guşă minden lehetséges alkalmat kihasznált arra, hogy a tévéképernyőkön látható legyen, jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Romániából „tévénéző-demokrácia” váljék. Az ilyen „államformában” a polgárok politikai ténykedése abban merül ki, hogy estéről estére figyelemmel kísérik a hatalom birtokosainak manőverezését. A mintát ehhez Oroszország szolgáltatta: azok a nyugaton képzett moszkvai tisztségviselők, akik egykor a Soros Alapítványnál vagy a Carnegie Trust-nál dolgoztak, fordítottak egyet a köpönyegükön, és odahagyták a demokrácia építését országukban, ahol a liberalizmus sohasem tudott gyökeret verni. Ma már inkább Putyin és üzlettársai vonzáskörében dolgoznak, s a médián keresztül igyekeznek manipulálni a közéletet, miközben fenntartják a versenyképesség látszatát.
A személyes ügyeiket a politikai
színtéren bonyolító oligarcháknak
szükségük van értelmiségiekre,
hogy megvédjék őket.
Ha ezeket az oligarchákat nem éri retorzió a bíróságok illetve a reformok hívei részéről, az oroszokhoz hasonlóan Románia is igen nagy eséllyel elindul a lejtőn. Politikai értelemben ésszerűnek tűnik, hogy olyan üzletemberek, mint Dinu Patriciu, Becali és mások épp most hozzanak létre alapítványokat és agytrösztöket. A legkevésbé sem lepne meg, ha létrejönne egy Gigi Becali Egyetem, amelynek rektora lehetne például a jelenleg parkolópályán álló Sorin Antohi. Megfelelő finanszírozás mellett egy ilyen egyetem még színvonalasabban képzett végzősöket is kibocsáthatna, mint a legtöbb állami egyetem, s ezzel tovább fokozhatná a nagy vagyongyarapító dicsfényét. A személyes ügyeiket a politikai színtéren bonyolító oligarcháknak szükségük van értelmiségiekre, hogy megvédjék őket.
Egyértelműen kezd kudarcot vallani az a nyugati stratégia, amely a Balkánon a politikai szféra fölött ellenőrzést gyakorló civil társadalom kialakulását igyekszik támogatni. Az eddigi legnagyobb eredmény Romániában a Tiszta Parlamentért Koalíció létrehozása volt 2004-ben. De ma, ha a fent említett Alina Mungiu felkérné Tăriceanut, hogy a 2008-as jelöltlistáról távolítsa el a legsúlyosabban kompromittálódott embereit, a SAR-t valószínűleg záros határidőn belül be kellene zárni. Az oligarchikus hatalommal szembehelyezkedő civil aktivisták könyörtelen vezetőkbe ütköznek, akik – mivel ma már az EU tagjai – azt gondolják, éppoly megdönthetetlenek, mint Berlusconi volt egykor.
A szerző a politológia professzora a Bradford University-n (Nagy-Britannia). A cikk a www.romanialibera.ro című internetes oldalon megjelent írás szerkesztett változata.
