Miért kellene kitalálnunk Közép-Európát? Nincs már rég kitalálva? Vagy ha nincs, ki kell-e találni? És ki lehet-e találni?
Vannak, akik úgy vélik, nem kitalálni kellene, hanem elfelejteni. Nem egy talán soha-nem-volt Közép-Európában, hanem a világban kellene a helyüket keresniük s megtalálniuk e térség országainak.
Lehet, hogy igazuk van. Ez azonban nem jelenti azt, hogy -- ha akarnánk, megpróbálnánk – nem tudnánk segíteni egymásnak, nem tanulhatnánk egymás sikereiből és kudarcaiból, akkor is, ha sok tekintetben versenytársai vagyunk egymásnak.
E honlap ezt a közös tanulási folyamatot igyekszik elősegíteni a maga szerény eszközeivel.
-Megpróbál folyamatosan tájékoztatni azokról az új gondolatokról, figyelemre méltó kezdeményezésekről és megoldásokról a régióban (és másutt), amelyek segíthetik ezen országok polgárait abban, hogy „kitalálják” önmagukat, magatartásnormáikat, életstratégiájukat, emberi kapcsolataikat, közösségeiket, falvaikat, városaikat, országukat.
-Állandó eszmecserét, információcserét tesz lehetővé az érdekeltek között (állampolgárok, polgármesterek, falvak, városok, vállalkozók, intézmények, NGO-k, közéleti személyiségek, iskolák, egyetemek, egyházak, és mások között).
-Vitákat kezdeményez olyan témákról, amelyek a térség országainak előbbre jutását elősegíthetik (tudván-tudva, hogy nem minden téma igazán aktuális minden országban).
E honlap természetesen nem akarja, és nem is tudná helyettesíteni a már meglévő kapcsolatokat, hálózatokat, portálokat, kiadványokat és más együttműködési formákat. Célunk pusztán az, hogy a magunk módján, ha csak kis mértékben is, hozzájáruljunk a közép-európai régió jövendő sikertörténetéhez.
Itt jegyezzük meg, hogy a “közép-európai régióhoz” tatozónak tekintünk minden országot Ausztriától Romániáig és Moldáviáig, Bulgáriától, Macedóniától Lengyelországig, Albániától, Bosznia-Hercegovinától, Szlovéniától, Horvátországtól, Szerbia-Montenegrótól, Magyarországon át, Szlovákiáig, a Cseh Köztársaságig és Ukrajnáig. De szívesen helyet adunk még távolabbról, mondjuk a Baltikumból érkező híreknek, hozzászólásoknak is.
Nem akarunk azonban erőnket meghaladó feladatra vállalkozni. Ezért induláskor egy országra, Magyarországra összpontosítjuk figyelmünket, de nyitva hagyjuk a kaput a térség valamennyi országa, társadalma előtt. A magyarországi problémákat és lehetőségeket, sikereket és kudarcokat elemezve azt akarjuk bemutatni, hogy van értelme ennek az eszmecserének, együtt gondolkodásnak. És mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a maguk problémáinak és lehetőségeinek, sikereivel és kudarcainak elemzésével a térség többi országának állampolgárai, falvai, városai, szakemberei is minél előbb bekapcsolódjanak ebbe az eszmecserébe.
Éppen ezért minden a honlapon megjelenő hír, cikk, riport, esettanulmány, vita, interjú, beszámoló, hozzászólás, javaslat, szakértői vélemény rövid angol nyelvű összefoglalóját is közöljük majd. Ráteszünk a honlapra a térség országainak nyelvén írt cikkeket és hozzászólásokat is, a róluk készülő angol nyelvű összefoglalóval együtt.
A Honlap nyitva áll mindenki előtt. Minden olyan cikket és hozzászólást közlünk, amely
a) új gondolatokkal, megfigyelésekkel, szempontokkal, példákkal, javaslatokkal segíti a térség országait s polgárait abban, hogy előbbre jussanak;
b) felelősségteljes, a közérdeket tartja szem előtt, független minden politikai párttól vagy politikai mozgalomtól;
c) nem sérti egyetlen nemzet polgárainak az érzékenységét sem;
d) nem sérti egyetlen ember személyiségi jogait sem.
Kapcsolat:
TALÁLJUK KI KÖZÉP-EURÓPÁT? REINVENTING CENTRAL EUROPE?
SZERKESZTŐSÉG
Szerkeszti
Miszlivetz Ferenc
A szerkesztőség titkára
Dicsőné Nagy Judit
A honlap készítői
ISES Társadalomtudományok és Európa-tanulmányok Intézete Alapítvány
"Hatvan év óta rossz iskolában a magyar társadalom."
A magyar társadalom már igen régen nem volt “jó iskolában”. Ez az egyik legfontosabb probléma.
Az egykori, működő Magyarország elvérzett Keresztelő Szent János feje vételének napján, 1526-ban a mohácsi mezőn.
Ami újjászületett belőle 1699 után, csak de jure volt ugyanaz, de facto nem. A mai napig nem tudjuk helyesen értelmezni a különbséget.
Sokan visszaéltek ezzel. A Habsburg-adminisztráció sokszor. Az előbbi által uszított nemzetiségek is elégszer; míg végül farba nem rúgták velünk együtt az őket addig általában pátyolgató Habsburg-adminisztrációt is.
Hogy a magyar kultúrában milyen mélyre ásták magukat a bajok, arról csak sejtelmeink vannak. Minden korszak újabb rétegeket vájt.
A jelenlegi úgynevezett elitkultúránk dédelgetett, befelé fikázó, nyegle kozmopolitái-komprádorai éppen olyan kártékonyak, mint a szélsőségek. Mindenféle szélsőség.
Kellene egy nagy-nagy sátor, ami mindenkit befogad, aki szabad akaratából ide tartozik. A különbség magánügy, az összetartozás közügy.
Újra kell építenünk az identitásunkat.
Ez a jó iskola legfontosabb feltétele.
———————————
Társadalmi szerződést kell kötni!
Hankiss Elemér nem először mondja ezt.
Egyetértek vele. A társadalmi szerződésnek a megtalált és újjáépített identitáson kell alapulnia.
A társadalmi szerződésnek pótolnia kell a hiányzó törvényeket.
Amiről nincs törvény, legyen. Számos fontos ügy van, amiről elsőnek a világon mi hoztunk törvényt.
Kevéssé ismert, hogy a világon először nemzetiségi törvényt a magyar országgyűlés hozott 1849 augusztusának elején Szegeden. Gyűlölködő szomszédaink ezt mindig elfelejtik.
Nemzetiségi törvényt akkor még a Trianonban a máséból nyegle könnyedséggel osztogató nyugat sem ismert. Ama hírhedt kísérőlevél írója Monsieur Millerand - azon nép fia, amely a maga nemzetiségeit addigra jórészt tűzzel-vassal beolvasztotta - álszent és ostoba szavaiból bárki megértheti, hogy a Trianont barkácsoló politikusoknak mennyire sejtelmük sem volt arról, mibe ütötték tájékozatlan orrukat.
Bocsáss meg nekik, Uram, mert nem tudják, mit cselekszenek.
———————–
Bizony, pótolni kell a hiányzó törvényeket. Ne zavarjon bennünket, ha a világ többi országaiban ezek még nem léteznek. Előbb-utóbb követni fognak bennünket - előfordult ilyen már máskor is.
Például arról is törvény kell, milyen felelőssége van egy kormánynak azzal a programmal szemben, amivel kormányra került, aminek a végrehajtására felhatalmazást kapott.
Sutba vághatja-e?
Másikat vezethet-e be helyette?
A rendszerváltás húsz éve bőven bizonyítja, mennyire szükség van egy ilyen törvényre.
———————-
A társadalmi szerződés lehet a nemzeti konszenzus alapja.
Létre kell hozni ennek hatékony infrastruktúráját, szerveit, és rajtuk keresztül, illetve közvetlenül is a politika állandó társadalmi kontrollját.
A zsákbamacska politikának véget kell vetnünk. Ha nem tesszük, ő vet véget az országnak.
————————-
Bárkiből lehet Széchenyi.
Még szebb lenne, ha bárkiből lehetne a többiekkel együttműködni alkotni és szeretni tudó ember.
Ez legyen a megújuló magyar pedagógia célja.
—————————–
"Tisztességes és hivatástudattal rendelkező politikai vezetőrétegre van szükség."
Ebben nem csak az fogalmazódik meg, hogy most ilyen nincs, hanem az is, hogy valóban szükség volna rá. Ezen a téren különösen elegünk van az amatőrökből.
—————————
"Antal József kormánya néhány hónap alatt teremtette meg a demokratikus intézményrendszert."
Olyan is. Ideje szanálni, korszerűsíteni, a szükségletekhez alakítani.
———————–
"Le kell cserélni vagdalkozó, mindenáron győzni, az ellenfelet letiporni akaró politikusainkat."
Bizony. Helyettük olyanok kellenek, akik képesek az együttműködésre. Akik az ellenfelet nem le- hanem meggyőzni akarják - és tudják.
Akik képesek a konszenzusra.
————————
Esélyünk: a szinergikus gondolkodás
2009. április 21., kedd
Nézem, mit is ír a hogyishívják, de most nem emelek ki belőle semmit. Mindegyik fennen zengi unalmas őrültségeit. Ha mindegyikből kitennék ide egy részletet, az is egyoldalú volna.
Az egyik banda populizmust, kommunikáció-képtelenséget, dzsentroid mentalitást emleget. A legalja fasisztázik, rasszistázik, antiszemitázik.
A másik banda összefonódásról, lelkiismeretlenségről, a kisember szipolyozásáról beszél. A legalja kommunistázik, cigányozik, zsidózik.
——————————————-
Csitítom fideszes barátaimat.
Csitítom MSZP-s barátaimat.
Legszívesebben letépnék egymás fejét.
Néhány régi ismerősöm a Jobbik tagja lett.
——————————————
Van más is…
Két régi ismerősbe botlottam három napon belül két különböző városban. Húsz évnél régebben láttam őket. A viszontlátás örömébe furcsa akkordok vegyültek…
Halomra kellene lőni az egész populista csürhét, ne segélyből éljenek, tanuljanak meg dolgozni! A hőbörgő közalkalmazottak számára bitófákat állítanék!
Szótlanul felemelkedtem az asztaltól.
Hé!!! Te talán a másik oldalon állsz?
—————————————–
Az összes nyavalyás hazaárulót a lámpavasra kéne akasztani! A megtollasodott csirkefogók vagyonát elkobozni, és mindet a Dunába lőni!
Szótlanul felemelkedtem az asztaltól.
Hé!!! Te talán a másik oldalon állsz?
—————————————
Igen.
A másik oldalon állok.
A normális emberek oldalán.
—————————————-
Nem lehet ám a másik oldalt leváltani. Sem agyonlőni. Együtt kell velük élni.
——————————————-
Nagy rakás éretlen kamasz. Magyar tanár úrnak le kell őket érettségiztetni. Könnyű és olcsó lenne a kilenctizedét megbuktatni. Csak nem erkölcsös.
Ha az Isten lovat adott, nyerítést kell hallgatnunk. Ha macskát: miákolást.
A vadhajtásokat le kell nyesegetni.
Az erőszakos, uszító vagy rágalmazó vadbarmok és a nyomorult profitjukért bárkit nyomorba-halálba döntő lelkiismeretlen komprádorok söpredékét háttérbe kell szorítani.
De nem ám fegyverrel.
Fegyelmezéssel és neveléssel. Erőszak nélkül.
Nem kell sem a diktatúra-diktatúra, sem a pénz-diktatúra.
Demokrácia kell. Ahol a másiknak is van véleménye.
Ez a demokrácia persze még gyenge és esendő. F. Capra és mások elgondolása nyomán néhány alapjoggal is kiegészítendő.
- munkahelyhez és tisztességes megélhetéshez való jog
- otthonhoz, lakóhelyhez való jog.
stb. stb.
——————————————-
Oda kellene rá figyelni, mit mond a másik. Nem állandóan lehurrogni, megérteni. Kommunikálni. Együtt élni.
A klasszikus elv, hogy érvekkel meggyőzzük egymást, nem mindig működik. Tegyük kezünket a szívünkre: nagy tömegben nem is működött soha. Főleg akkor nem, ha bizonyos értelemben világok állnak egymással szemben.
De csak egy országunk van.
Véleményünk fenntartása mellett próbáljuk megérteni a másikét. Ez az együttélés és a jövő záloga.
Gyógyszer,orvosi segédeszköz, ügyeleti ellátás stb. kizárólag ezzel vehetö igénybe.
Ezzel megakadályozható lenne a visszaélés (pl. gyógyszer kiírása más nevére az illetö tudta nélkül).
2. Utazási kártya: Max. 10 db utazás ingyen /diák, 65év feletti nyugdijas/
3. Fémpénz csomagolás: müanyagból készült csavaros tetejü fiolában /újrahasznosított/
4. Folyékony mosószer:OMO,ARIEL stb. töltöállomáson újratölthetö régi flakonjában
5. Szelektív szemétgyüjtés: különbözö színü zzákokban gyüjtött szemetet ingyen szállítsák el és csak a kukákban gyüjtött vegyes szemétért kelljen fizetni
6. Közmunka: erdötelepítés minden szabad területen. Laktanyák átalakítása garzonlakásokká illetve appartman szállókká,
ahol fiatalok max. 5 évig lakhatnának lakáselötakarékosság vállalásával.
Válasz Scheidel Andornak általában és némely kérdésekben nevesítve is…
„Mohácsi Viktória európai parlamenti roma képviselőasszony szerint minden nyugati országban vannak problémák a cigány kisebbségekkel, ami számomra azt sejteti — az érintett országok jelentősen eltérő életszínvonalának ismeretében —, hogy ezek megoldása nem csak pénzkérdés.”
Valóban, „vannak problémák” a cigány kisebbségekkel minden nyugati országban, de tegyük hozzá nyomban, hogy nemcsak velük, hanem a feketékkel, a barnákkal, a ferdeszeműekkel, a nagyorrúakkal stb. --- vagyis minden olyan kisebbséggel, amely külseje miatt jól megkülönböztethető a helyi többségtől…
Miért is van ez vajon?
Mielőtt a választ emberi viszonylatban megadnám, hadd térjek ki egy kicsit az állatok viselkedéstanából amúgy jól ismert jelenségre, a fajon kívüliekkel szemben tanusított kirekesztő magatartásra. Sőt, a közösségen, az aktuális helyi közösségen kívüliekkel szemben is ugyanúgy fellépő kirekesztésre.
Ha beteszünk a fehér csirkék közé egy barnát, igen hamar elkezdik őt csípkedni, bántani, aztán, ha már vérzik is, ütni-verni, rúgni, gyilkolni. Pedig ő is csirke, igaz, nem fehér, tehát nem ebből a közösségből való. De különbözik. Gyanús. Jobb, ha figyelmeztetjük őkelmét, hogy nem veheti el csak úgy a mi takarmányunkat, nekünk is kevés van. Talán szorgalmasabbnak kéne lennie, ezek a barna csirkék olyan lusták, nem?! Szedegethetne a mezőről, hátul nyitva van a porta a rét meg a mező felé, hát kicsit gyalogoljon. De ne egye meg a miénket. Mi vagyunk itt itthon, még jó, hogy nem nekünk, hanem őneki, meg a hozzá hasonlóknak kell igyekezniük, ha itt akarnak megélni, a mi területünkön. De ezek a barnák!... Csak ellopkodják tőlünk az eleséget…
Hát még, ha amúgy is kevés az ennivaló…, és még a tisztességes fehér családok sem élnek meg könnyen… Hát mit képzelnek ezek a barnák?!...
Valahogy így zajlik ez, mi tagadás, emberi viszonylatban is… Mert nem azért van a „baj” az ilyen vagy olyan mássággal élő kisebbségeknél, mintha ők valamiben is hibásak lennének, hanem a befogadó (?!...) többség hozzájuk való viszonyulása torz.
Az EMBER (és nemcsak ő, hanem minden fejlett, közösségben törzsfejlődött faj) úgy van megalkotva, hogy „védi” a saját közösségét minden idegennel szemben, hogy a megélhetést szolgáltató terület erőforrásai az ő túlélésüket, fennmaradásukat szolgálja, és minél kisebb mértékben idegen fajokét vagy csoportokét. Továbbá: a közösségen belüli rangot is minden egyed a lehető legnagyobb mértékben igyekszik növelni, mert a közösség számára elérhető erőforrásokból eme rang arányában részesül minden egyed, és természetesen az utódaik fennmaradása is e rangtól függ.
Ez mind ösztönösen zajlik, tehát a kirekesztés és a rang-növelés is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy eme törekvések legbelülről, az ösztöneink irányából érkeznek, ösztönös késztetések formájában. A közösségbéli rang növelését a legjobban az önbecsülés, az önérzet nevezetű késztetés befolyásolja, „ösztönzi”, és a kirekesztésnél jobban semmi nem bántja az ember önérzetét, semmi nincs annál megalázóbb, elkeserítőbb, mert ez közvetlenül és alapjaiban rendíti meg az önbecsülést. És ha az embert a származása, bőrszíne, a szeme vágása alapján kirekesztik, megalázzák, bűnbaknak kiáltják ki, az mindig ugyanúgy hat rá, és mindig ugyanaz a konfliktus jön létre, mondhatnók: mindig ugyanaz a „baj” adódik.
Persze, ezt a viselkedéstudomány ma már emberi viszonylatban is kimondhatná, de nem teszi, mert sajnálatos módon (vagy inkább: a társadalmi képmutatás által megkövetelt módon…) az akadémikusok közt (na nem csak nálunk, hanem minden „fejlett” országban szerintem így van ez…) sok olyan akad, aki éppen amiatt lett akadémikus, mert jól védi a lejárt, elavult paradigma tanait, tévedéseit vagy éppen aljasságait, és nem képes felismerni az igazságot vagy nem meri azt kimondani, vagy uram bocsá! tisztában van azzal, de inkább a hallgatás vagy a hazugság éri meg neki… Mindannyian ismerjük a „vaskalapos”, vagy a „vén hülye akadémikus” és az ehhez hasonló titulusokat, címzetes ökör mindenütt sok akad, nálunk is. Az emberi képmutatás nemcsak a politikusok közt tenyészik, meg a szavazóbázisban, hanem még a legmagosabb todományos testületekben is. Vagy még csak ott a leginkább…
Az emberi társadalomban is minden a túlélésről, a fennmaradásról szól; az emberi viselkedés ennek alapján rém egyszerűen kiismerhető (lenne…). Mindössze el kellene ismernünk, hogy egyikünk sem felsőbbrendű a többieknél (hiszen egyetlen emberi faj létezik, nemde?!), és egyikünk nemzete, kultúrája és vallása sem feljebbvaló a többinél (nichtwar?!...); mert azután már nagyon egyszerű a helyzet: azonnal látszik, ki milyen ember, kin van ruha és kin nincs, vagyis hogy meztelen a király és hazudik az egész udvartartás.
Ráadásul ezek az ösztönök mindegyikünkre egyformán hatnak, és így emiatt kár titkolódznunk… Ez „születési sajátosság”, amely adottnak tekinthető, tehát nem bűn és nem is érdem. Az már azonban igen, hogy ezekre az ösztönös késztetésekre ki hogyan reagál, ki mennyire enged teret a belülről jövő késztetésnek, hogy ne magában, hanem mindig egy (külső) bűnbakban keresse a hibát; vagy hogy e bűnbak feltétlenül a saját közösségén kívüli legyen.
Az, hogy ki mennyire szegül ellene ezeknek a sunyi késztetéseknek, az tulajdonképpen maga az erkölcs, és hogy mennyire így van ez, azt mutatja az a tapasztalati tény is, hogy a bűnbakképzést és a kirekesztést általában a szélsőségesek követik el, és abban már többé-kevésbé megvan az egyetértés, hogy a szélsőségek képviselik erkölcsileg a társadalom legalját.
Aki nem látja, hogy a magyar nép harmada igen szegény, hogy a másik harmada is éppen hogy megél, és csak a hatalomgyakorló leggazdagabb réteg él gond nélkül, hát az nem mondható becsületesnek.
A mai gondjaink többek közt a hatalmi viszonyok tisztázatlanságában gyökereznek.
Ma a hatalom nem a magyar népé, de ezt értekezés útján úgysem fogjuk tudni megváltoztatni. De ha legalább azt tisztáznánk, hogy mi az az erkölcs, akkor a társadalmi erkölcs kérdésében előbbre tudnánk lépni. És ha abban igen, akkor már rendelkezésünkre állna az az alap, amelyről tovább tudnánk lépni.
Aztán a gyakorlati politikai életben is, tehát a kilábalásban is létfontosságú lenne, ha abban is meg tudnánk egyezni, mi a helyes és mi nem, tehát az elvi (erkölcsi) jó és rossz kérdésében.
Továbbá az is elengedhetetlen lenne, hogy tisztázzuk: most akkor vannak-e felsőbbrendű emberek és népek, vagy végre kihúzhatjuk magunkat, és nem kell azt gondolnunk, hogy ez vagy az a nép vagy ország jogosan zsákmányol ki minket és aláz meg folyamatosan.
A kiút, ez szerintem egyértelmű, nem a gazdaságpolitikai megoldások vitájában rejlik, hanem abban, hogy mennyire tudunk erkölcsileg felemelkedni, és az élő nagyjainkat megbecsülni, helyzetbe hozni a parlamentben, ill. mennyire tudjuk a legmegbecsültebb társadalmi pozíciókból az arra nem méltóakat kiszorítani.
Erről kellene ma beszélnünk, és erre kitűnően megfelel ez a honlap, hála Hankiss Elemérnek és az őt segítőknek.
Tisztelettel
Ember Elemér
Tisztelt Förumozók és Tisztelt Programozó!
Önkritikát gyakorolok (részben...): az jó, ha hozzászólás írásakor az egész előtörténet megjelenik, ez megkönnyíti az írást; de figyelmeztetni kellene a hozzászólás-írót, hogy mielőtt elküldi kattintással az anyagát, az aktuálisan megírt szövege fölötti teljes előtörténetet törölje ki a rétestésztaság elekrülése végett.
Elnézést kérek a Tisztelt Fórumozóktól, de türelmetlenségem miatt állt elő ez a zavaró helyzet: nem jelent meg azonnal az "Új hozzászólás"-ként elküldött anyagom, emiatt mindjárt betettem "Válasz"-ként is, és most itt vagyunk... Kérem, ugorják át az egyiket...
Tisztelettel
"Ember Elemér"
Elnézést, de az elején kissé megbírálom a jelen fórum szoftverét, rendkívül nehézkes, ha mindig az összes előzményt feltűnteti az új válasz-hozzászólás előtt, mesebeli rétestésztaként duzzasztva föl egy-egy téma anyagát... Emiatt írom mostani válaszomat "Új hozzászólás"-ként, hátha így az Ön legutóbbi reagálása mellé (fölé, a legújabb írást logikusan megillető helyre) kerül a levelem.
A tárgyunkhoz visszatérve:
Ha nem veszünk róla tudomást, hogy a mostani magyar társadalomban a magyar népességnek rendkívül erős konkurensei vannak, egyszerűen nincs értelme szerintem pl. a jelen tárgyunkról sem beszélni, és semmiképpen nem jutunk egyről a kettőre a nemzetstratégiánk megalkotásánál, „kitalálásánál”. Ennek oka persze nem kis részben az, hogy a nemzetünk lelke, önbizalma az elmúlt évszázad(ok) során megroppant, és egy legyengült közösséget sokkal könnyebb legyűrnie egy másiknak; de ettől még az is igaz, hogy a hazai németség igen erős pozíciókat szerzett az államhatalom gyakorlásában fontos állami intézményekben és általában, a gazdasági életben.
Ennek persze, történelmi okai vannak, Mohács után és főként a török kiűzése után a már akkor kivérzett magyarság a német birodalom befolyása alá került, és a mai napig ezzel a reánk-tekeredett hínárral, a német befolyással küszködünk…
Ellenfelei, riválisai azonban minden nemzetnek vannak, igaz, ennyire testközelbe igen kevésnek jutnak a riválisai. Az államhatalmat általában megőrzik a nemzetek, és még a diktátoraik is a saját alattvalóik nyelvén és lelkével gondolkodnak és álmodnak. Próbálna valaki egy olasz maffiavezért megsérteni olasz mivoltában, azután már csak pillanatokig élne…
Nálunk, sajnos, a rivális közösségek a saját államunk belsejében birkóznak velünk, és ma már nyíltan aláznak minket, a gazdasági kizsákmányolásunk pedig évszázadok óta tart.
Csekélységem azt a tényt (feltéve persze, hogy jól látom a helyzetet a németjeinkkel kapcsolatban), hogy mind-erről még csak szó sem esik a közéletünkben, úgy értékeli, hogy egyrészt a mértékadó értelmiségünknek immáron igen nagy hányada a magát németnek tartók közül kerül ki, másrészt a magyar értelmiség fél, mert olyan erősek a megtorlás lehetőségei, eszközei ellenünk, hogy azt az átlagember ismét csak elképzelni sem tudja.
Két fő eset van, valaki vagy állami fizetésből él, vagy vállalkozóként keresi kenyerét.
Az első esetben elég egy telefon a magyarkodó, renitens értelmiségi ellen a megfelelő helyre, és már ki is dobták, vagy ha nem azonnal, akkor rövid időn belül. A másik változat szerint meg kiküldik reá az APEH-et, az meg rövid úton elintézi a dolgot, szinte nincs olyan vállalkozó, akinél ne lehetne lehúzatni a redőnyt egy jó alapos vizsgálattal.
Erről gondoskodnak a szövevényes és hihetetlen mennyiségben burjánzó adótörvények, azok sűrű változtatgatása, a példátlan mértékű elvonások által a csalásra a saját maga és családja megélhetése miatt mindenképpen ráfanyalodó nyomorult vállalkozót pillanatok alatt megfogják. Hovatovább ugyanaz folyik, mint az államkommunizmusban: a kis halak közül csak az élhet jól, akit valamilyen „szerencsés” véletlen folytán nem ért még ellenőrzés, érdekes módon…
Saját, közvetlen tapasztalataim is vannak a hazai németség küzdő-modoráról, mérhetetlen erejéről, szervezettségéről, összetartásáról, a másokat kizárni, kirekeszteni képes képességéről --- és szándékáról. Egy átlagembert természetesen ezredannyi inzultus sem ér, mint egy tehetségesebb művészt vagy hazáját szerető értelmiségit, így, amiről beszélek, a hihetetlen megalázásokról és acsarkodásokról a helyi hatalom részéről, még a legutolsó helyi közhivatalnok részéről is, pedig csak egy magyar nemzeti kulturális funciót megvalósító kezdeményezést tettem --- én vagyok a hibás, minek költöztünk németek által uralt vidékre néhány évvel ezelőtt…
A megoldás, a kiút azért olyan nehéz, mert a politikai hatalmat mindig az képes megragadni, aki a leggátlástalanabb, aki az emberi gyarló természettel a leggyalázatosabban hajlandó visszaélni. Amíg a nép arra szavaz, aki a pillanatnyilag legelviselhetőbb gazdasági ígéreteket teszi, függetlenül az illető elmeállapotától és nyílt fasizmusba hajló uszításától, addig nincs mit tenni.
Nekünk azért jutott csak az Ön által is említett két figura, mert a mélyen tisztelt választók méltóztattak őket hatalomra szavazni.
Ahhoz, hogy más is labdába rúghasson, két dolog lenne szükséges: egy méltó, magas erkölcsi színvonalú hazafias jelölt és egy méltó, kellően magas erkölcsi színvonalú választó-tömeg, aki meg is választja őt.
Az apró baj az, hogy a jelöltet még azelőtt kinyúvasztanák, mielőtt egy új, hazafias, de nem szélsőséges pártot alapítana, és ha valami csoda vagy rendkívüli rátermettség okán ez mégiscsak sikerülne valakinek, és indulna valamelyik következő választáson, a nagyrabecsült választói tömeg nem őrá szavazna, hiába volna csodás programja a haza felvirágoztatására, hanem valamelyik idióta kis akarnokra, aki elég sokat harácsolt össze ahhoz, hogy pénzelhesse a kampányát meg a bandáit, és kellő alázattal van a hatalmat gyakorlók iránt, ha ugyan éppen nem közülük való, csak még eddig nem exponálta magát…
De mivel választást nyerni középen lévő programmal nemigen lehet, hanem inkább csak olyannal, amelyben jókat gyűlölködünk meg uszítunk a zsidók meg a cigányok ellen, hogy a semmirekellők is valakinek érezhessék magukat a szidalmazott bűnbakokhoz képest, vagy nagyokat ígérünk gazdasági téren --- a mi valóban hazafias jelöltünk labdába sem rúghatna, hiszen tisztességes politikus igazából, különösen a mai helyzetben csak „vért és könnyeket”ígérhetne, mint Churchill a háború idején…
Stratégiai elképzelésem a következő: el kell jutnunk oda, hogy a szélsőséges uszítókat megfékezzük, hogy a zsidóink és cigányaink azt érezzék, hogy szeretjük, megbecsüljük, honfitársunkként kezeljük és tiszteljük őket, és olyan, a svájcihoz hasonló állam-szövetséget hozzunk létre, amely szerintem a következő ezer évben mindent kibír. Többek közt ez az én közéleti álmom...
Persze, kezelni kell a gazdasági helyzetet is, de az előbb említetteket is mindenképpen meg kell valósítanunk, másként embertelenné válik az élet itt, e hazában...
Tisztelettel „Ember Elemér”
Sajnálatos tényként kell elfogadnunk ,hogy jelen helyzetben a magyar társadalomnak a lehetőségei olyan mértékben beszűkültek ,hogy az elkövetkező tíz évben csak primtiv fogyasztói státuszt tud betölteni Európában.
A magyar vezetés hihetetlen buta primitív rövidlátó gondolkodása nagyobb kárt okozott mint az elmúlt ezer évben bármilyen sorscsapás.
Tényként kell elfogadni ,hogy a magyarság az önálló államisággal az elmúlt húsz évben nem tudott mit kezdeni.
A szélsőségek megjelenése egyenes következménye annak a politikának mely cinikusan elfeledte ,hogy a társadalmat érző létező személyek alkotják, helyette a korrupcióval teli privatizáció ,a GDP növekedése, az államháztartás egyensúlya és egyéb műproblémák kerültek fókuszba.
Most ugyan úgy jönnek a nácik akik munkát, rendet,nemzeti célokat, jövőképet ,létbiztonságot hirdetnek a kisembernek.
Ez egy régi recept mely mindig beválik.
Sajnos nekünk nem lesz egy egységes politikai háttérrel támogatott magyar Villámunk/Bárák a sémi nyelvekben villámot jelent/ nekünk sajnos csak ezek a személyiségzavaros Vityorka,és Ferike jutott.
Vége de lehet ,hogy nem is baj. A teljes összeomlás és a velejáró hatalmas áldozat mely rábírják a megmaradt humánpopulációt a Kárpát Medencében egy új társadalom felépítésére.
Elnézést, az elején kissé megbírálom a jelen fórum szoftverét, rendkívül nehézkes, ha mindig az összes előzményt feltűnteti az új válasz-hozzászólás előtt, mesebeli rétestésztaként duzzasztva föl egy-egy téma anyagát.
Ha nem veszünk róla tudomást, hogy a mostani magyar társadalomban a magyar népességnek rendkívül erős konkurensei vannak, egyszerűen nincs értelme szerintem pl. a jelen tárgyunkról sem beszélni, és semmiképpen nem jutunk egyről a kettőre a nemzetstratégiánk megalkotásánál, „kitalálásánál”. Ennek oka persze nem kis részben az, hogy a nemzetünk lelke, önbizalma az elmúlt évszázad(ok) során megroppant, és egy legyengült közösséget sokkal könnyebb legyűrnie egy másiknak; de ettől még az is igaz, hogy a hazai németség igen erős pozíciókat szerzett az államhatalom gyakorlásában fontos állami intézményekben és általában, a gazdasági életben.
Ennek persze, történelmi okai vannak, Mohács után és főként a török kiűzése után a már akkor kivérzett magyarság a német birodalom befolyása alá került, és a mai napig ezzel a reánk-tekeredett hínárral, a német befolyással küszködünk…
Ellenfelei, riválisai azonban minden nemzetnek vannak, igaz, ennyire testközelbe igen kevésnek jutnak a riválisai. Az államhatalmat általában megőrzik a nemzetek, és még a diktátoraik is a saját alattvalóik nyelvén és lelkével gondolkodnak és álmodnak. Próbálna valaki egy olasz maffiavezért megsérteni olasz mivoltában, azután már csak pillanatokig élne…
Nálunk, sajnos, a rivális közösségek a saját államunk belsejében birkóznak velünk, és ma már nyíltan aláznak minket, a gazdasági kizsákmányolásunk pedig évszázadok óta tart.
Csekélységem azt a tényt (feltéve persze, hogy jól látom a helyzetet a németjeinkkel kapcsolatban), hogy mind-erről még csak szó sem esik a közéletünkben, úgy értékeli, hogy egyrészt a mértékadó értelmiségünknek immáron igen nagy hányada a magát németnek tartók közül kerül ki, másrészt a magyar értelmiség fél, mert olyan erősek a megtorlás lehetőségei, eszközei ellenünk, hogy azt az átlagember ismét csak elképzelni sem tudja.
Két fő eset van, valaki vagy állami fizetésből él, vagy vállalkozóként keresi kenyerét.
Az első esetben elég egy telefon a magyarkodó, renitens értelmiségi ellen a megfelelő helyre, és már ki is dobták, vagy ha nem azonnal, akkor rövid időn belül. A másik változat szerint meg kiküldik reá az APEH-et, az meg rövid úton elintézi a dolgot, szinte nincs olyan vállalkozó, akinél ne lehetne lehúzatni a redőnyt egy jó alapos vizsgálattal.
Erről gondoskodnak a szövevényes és hihetetlen mennyiségben burjánzó adótörvények, azok sűrű változtatgatása, a példátlan mértékű elvonások által a csalásra a saját maga és családja megélhetése miatt mindenképpen ráfanyalodó nyomorult vállalkozót pillanatok alatt megfogják. Hovatovább ugyanaz folyik, mint az államkommunizmusban: a kis halak közül csak az élhet jól, akit valamilyen „szerencsés” véletlen folytán nem ért még ellenőrzés, érdekes módon…
Saját, közvetlen tapasztalataim is vannak a hazai németség küzdő-modoráról, mérhetetlen erejéről, szervezettségéről, összetartásáról, a másokat kizárni, kirekeszteni képes képességéről --- és szándékáról. Egy átlagembert természetesen ezredannyi inzultus sem ér, mint egy tehetségesebb művészt vagy hazáját szerető értelmiségit, így, amiről beszélek, a hihetetlen megalázásokról és acsarkodásokról a helyi hatalom részéről, még a legutolsó helyi közhivatalnok részéről is, pedig csak egy magyar nemzeti kulturális funciót megvalósító kezdeményezést tettem --- én vagyok a hibás, minek költöztünk németek által uralt vidékre néhány évvel ezelőtt…
A megoldás, a kiút azért olyan nehéz, mert a politikai hatalmat mindig az képes megragadni, aki a leggátlástalanabb, aki az emberi gyarló természettel a leggyalázatosabban hajlandó visszaélni. Amíg a nép arra szavaz, aki a pillanatnyilag legelviselhetőbb gazdasági ígéreteket teszi, függetlenül az illető elmeállapotától és nyílt fasizmusba hajló uszításától, addig nincs mit tenni.
Nekünk azért jutott csak az Ön által is említett két figura, mert a mélyen tisztelt választók méltóztattak őket hatalomra szavazni.
Ahhoz, hogy más is labdába rúghasson, két dolog lenne szükséges: egy méltó, magas erkölcsi színvonalú hazafias jelölt és egy méltó, kellően magas erkölcsi színvonalú választó-tömeg, aki meg is választja őt.
Az apró baj az, hogy a jelöltet még azelőtt kinyúvasztanák, mielőtt egy új, hazafias, de nem szélsőséges pártot alapítana, és ha valami csoda vagy rendkívüli rátermettség okán ez mégiscsak sikerülne valakinek, és indulna valamelyik következő választáson, a nagyrabecsült választói tömeg nem őrá szavazna, hiába volna csodás programja a haza felvirágoztatására, hanem valamelyik idióta kis akarnokra, aki elég sokat harácsolt össze ahhoz, hogy pénzelhesse a kampányát meg a bandáit, és kellő alázattal van a hatalmat gyakorlók iránt, ha ugyan éppen nem közülük való, csak még eddig nem exponálta magát…
De mivel választást nyerni középen lévő programmal nemigen lehet, hanem inkább csak olyannal, amelyben jókat gyűlölködünk meg uszítunk a zsidók meg a cigányok ellen, hogy a semmirekellők is valakinek érezhessék magukat a szidalmazott bűnbakokhoz képest, vagy nagyokat ígérünk gazdasági téren --- a mi valóban hazafias jelöltünk labdába sem rúghatna, hiszen tisztességes politikus igazából, különösen a mai helyzetben csak „vért és könnyeket”ígérhetne, mint Churchill a háború idején…
Tisztelettel „Ember Elemér”
Stratégiai elképzelésem a következő: el kell jutnunk oda, hogy a szélsőséges uszítókat megfékezzük, hogy a zsidóink és cigányaink azt érezzék, hogy szeretjük, megbecsüljük, honfitársunkként kezeljük és tiszteljük őket, és olyan, a svájcihoz hasonló állam-szövetséget hozzunk létre, amely szerintem a következő ezer évben mindent kibír. Többek közt ez az én közéleti álmom...
Persze, kezelni kell a gazdasági helyzetet is, de az előbb említetteket is mindenképpen meg kell valósítanunk, másként embertelenné válik az élet itt, e hazában...
Tisztelettel „Ember Elemér”
Én egy tanyán gazdálkodom az ország talán legszegényebb részén, ahol jelenleg az emberek talán a leg- kiszolgáltatottabbak és legmagárahagyottabbak az országban. Az környező falukban az emberek 40-45 % munkanélküli, rendszeresen temetünk harminc negyven éves embereket, az emberek 70-80% alkoholista, szenvedélybeteg ,vagy valamilyen testi vagy leki problémával küzd.
Az aktív férfiak töbsége családjától távol keresi kenyerét nagyrészben feketemunkával.Magas 20% a cigány kisebbség aránya, akiknek sorsa fogantatásukkor már a kitaszítottság, kilátástalanság, az eltartott segélyre itéltetettség.
A jelenlegi iskolarendszer a hátrányos helyzetű gyerekek tömegén átgázolva multiplikálja a már meglévő problémákat ,tömegesen
okádja ki az analfabéta eltarott státuszra itéltett életeket, mely a társadalmi munkamegosztásba képtelen beilleszkedni.
Általános jelenség a deviancia,raszizmus,a depresszó, a cinizmus.
A felségemmel évekóta foglakozunk gazdaságunkban saját finanszirozásban hátrányos főleg cigány származású gyerekek és felnőttek oktatásával, nevelésével.Az estek többségében azok a gyerekek kerülnek hozzánk, akikkel a falusi iskola már semmit sem tud vagy akar kezdeni. A náluk tanuló gyerekek többsége utál iskolába járni, de a mi tanyánkra, mely egy kilóméterre van a falutól
nyáron minden nap még 40 celziusfokos melegben is , vagy télen vasárnaponként térdigérő hóban is lejönnek.
Egy gyerek nem volt közöttük aki nem áhította a tudást , és nem láttam volna bennük a kiaknázatlan tehetséget, a teljesítményre és a sikerre való vágyat.
A többségében negyedik ötödik évfolyamos általánosiskolás gyerekek, nem tudnak olvasni,írni, számolni. Képtelen megérteni az összefüggést az óralap nagymutatója és kismutatója között.
A szülök gyakran együtt tanulnak olvasni irni gyerekeikkel nálunk.A felnőtekknek olyan identitás és fogalom zavaraik vannak mint például nem érti azt ,hogy milyen logikai identitási rendszer szerint, magyarok,cigányok és katolikusok is egyszemélyben.
A történelmi egyházak egyszerűen még lehajolni sem hajlandóak ezekhez az emberekhez nem, hogy odahajolni hozzájuk. A kirekesztés és a szegregáció általános. lelki segélykérésüket kölönböző szekták használják ki.
Az oktatás legmagasabb szintjén szintén elkeserítő a helyzet. Gazdaságom a Szent István Egyetem bemutató gazdasága
alkalmam van előadást tartani az egyetemen ,illetve gyakorlatra és diplomírásra fogadok hallgatókat és doktoranduszokat.
A jelenlegi magyar agrár felsőoktatás teljesen eltávolodott a gyakorlattól, céltalan légvárra épülő.Nem képes sem az ország reál
környezeti természeti erőforrásai felmérésére sem, annak üzemeltetésére fejlesztésére és annak integrációjára az Európai Unióba.
Jelen helyzetben az egyetemisták többsége egy kényszer várakozó pályán egyetemi hallgatóként tölti az idejét, és csak ezért nem munkanélküliként.
A helyzetet súlyosbítja ,hogy ez a céltalan időtöltés tömeges jellegű, az oktatás szinvonala csapnivaló,felületes.
A fentiek nagymértékben ,hozzájárultak Magyarországon egy értékek nélküli silány társadalom kifejlődésében melynek alapja a kontraszelekció, a korrupció az érték nélküliség.
Az össztársadalmi érdekeket mindig felülírja az egyéni és csoport érdek, mely hihetelen szakadékokat teremt a társadalomban.
Én a jelenleg kialakult magyar társadalmi formát klienúra-náci rendszerként tudom definiálni, mely egy leszedált, megynyomorított,
tömegeken uralkodó csoportok látszat parlamentárisdemokráciájaként működik.
Megitélésem szerint Magyarország potenciálisan egy nagy rizikó faktora az Uniónak, de legpozitívabb forgatókönyv szerint is generáció távlatában eltartott és gyámságra szoruló lesz.
A kialakult morális vákum egyértelműen abban gyökerezik ,hogy a politikai gazdasági és tudományos elit képtelen volt a rendszerváltáskor meghatározni azokat a sarokpontokat melyre egy új huszonegyedik századi köztársaság épülhet. Egyben nem rendelkezet olyan önazonosság-ismerettel, melyet a kialakult új világrendben egy modernizált magyar nemzetképet kialakított volna.
A jelenlegi politikai elit gyakran emlegeti a Bibó-i gondolatoktól való eredetét de valószínűsítem ,hogy a puszta felszínes reklámfogáson kivül egyik sem merült el mélyen Bibó munkáiban, mert akkor
ez a buta, silány, primitív nemzeti kisugárzás nem sütne belőlük.
A magyar vidék jövőjét az determinálta ,hogy pártállástól független egyettértésben a vezetés nem volt hajlandó használható birtokszerkezetben a földhöz közvetlenül kapcsolódó jogokkal együtt/ vadászati jog, bányászati jog,vizügyi jog, halászati jog/ átadni a földtulajdont a tulajdonosoknak, mellyel a vidék fejlődésének alapforrását adja, hanem azt részben állami, részben klientúra illetve a monopóliumok kezébe juttata.
Ez volt az a döntés, mely a vidék társadalmát nem részesevé, hanem szemlélővé tette jövője alakításában.
Ma Magyaroszszág 93000 m2 területe nincs lefedve aktív tevékenységet folytató magyar emberekkel.
A történelemben minden olyan társadalom mely nem tudja az embereket motiválni a területének aktív tevékenységgel való művelésére ,elhaló társadalom lett.
Magyarországon nincs ma jelenleg egy egységes olyan kúltúrális ,morális társadalmi alap mely a nemzeti fejlődés
alapja lenne.Jellemző a csodavárás,búsmagyaros köldökmerengés, délibábok építése.
Nem csak "Puskás Öcsikre","Bartok Bélákra" van most szükség hanem elsősorban a társadalmat szorgalmas ,céltudatos, racionális munkával építő kisemberekre,akik részesének és fontosnak érzik magukata saját társadalmuk és kultúrájuk kialakításában.
Így az értéktelenség, középszerüség helyett az értékek kapnának elismerést a mindennapokban.
Az én tevékenységemet jelenleg csak külföldön ismerik el. Sorsom a külölönös,idegen,a kirekesztettség, ma Magyarországon.Én már nem akarok a mai Magyarországhoz szellemileg morálisan tartozni, inkább vállalom az Európához való tartozásom. Valószínű, hogy a mai magyar populáció nem lesz domináns a Pannon medencében a század végére.
Tisztelettel:
Sáránszki Miklós
H-3656 Sajóvelezd Bánattanya
www.saranszkifarm.hu
> Tisztelt Szerkesztőség!
>
> Én egy tanyán gazdálkodom az ország talán legszegényebb
> részén, ahol jelenleg az emberek talán a leg-
> kiszolgáltatottabbak és legmagárahagyottabbak az országban.
> Az környező falukban az emberek 40-45 % munkanélküli,
> rendszeresen temetünk harminc negyven éves embereket, az
> emberek 70-80% alkoholista, szenvedélybeteg ,vagy
> valamilyen testi vagy leki problémával küzd.
> Az aktív férfiak töbsége családjától távol keresi kenyerét
> nagyrészben feketemunkával.Magas 20% a cigány kisebbség
> aránya, akiknek sorsa fogantatásukkor már a kitaszítottság,
> kilátástalanság, az eltartott segélyre itéltetettség.
>
> A jelenlegi iskolarendszer a hátrányos helyzetű gyerekek
> tömegén átgázolva multiplikálja a már meglévő problémákat
> ,tömegesen
> okádja ki az analfabéta eltarott státuszra itéltett
> életeket, mely a társadalmi munkamegosztásba képtelen
> beilleszkedni.
>
> Általános jelenség a deviancia,raszizmus,a depresszó, a
> cinizmus.
>
> A felségemmel évekóta foglakozunk gazdaságunkban saját
> finanszirozásban hátrányos főleg cigány származású gyerekek
> és felnőttek oktatásával, nevelésével.Az estek többségében
> azok a gyerekek kerülnek hozzánk, akikkel a falusi iskola
> már semmit sem tud vagy akar kezdeni. A náluk tanuló
> gyerekek többsége utál iskolába járni, de a mi tanyánkra,
> mely egy kilóméterre van a falutól
> nyáron minden nap még 40 celziusfokos melegben is , vagy
> télen vasárnaponként térdigérő hóban is lejönnek.
> Egy gyerek nem volt közöttük aki nem áhította a tudást , és
> nem láttam volna bennük a kiaknázatlan tehetséget, a
> teljesítményre és a sikerre való vágyat.
> A többségében negyedik ötödik évfolyamos általánosiskolás
> gyerekek, nem tudnak olvasni,írni, számolni. Képtelen
> megérteni az összefüggést az óralap nagymutatója és
> kismutatója között.
>
> A szülök gyakran együtt tanulnak olvasni irni gyerekeikkel
> nálunk.A felnőtekknek olyan identitás és fogalom zavaraik
> vannak mint például nem érti azt ,hogy milyen logikai
> identitási rendszer szerint, magyarok,cigányok és
> katolikusok is egyszemélyben.
>
> A történelmi egyházak egyszerűen még lehajolni sem
> hajlandóak ezekhez az emberekhez nem, hogy odahajolni
> hozzájuk. A kirekesztés és a szegregáció általános. lelki
> segélykérésüket kölönböző szekták használják ki.
>
> Az oktatás legmagasabb szintjén szintén elkeserítő a
> helyzet. Gazdaságom a Szent István Egyetem bemutató
> gazdasága
> alkalmam van előadást tartani az egyetemen ,illetve
> gyakorlatra és diplomírásra fogadok hallgatókat és
> doktoranduszokat.
>
> A jelenlegi magyar agrár felsőoktatás teljesen eltávolodott
> a gyakorlattól, céltalan légvárra épülő.Nem képes sem az
> ország reál
> környezeti természeti erőforrásai felmérésére sem, annak
> üzemeltetésére fejlesztésére és annak integrációjára az
> Európai Unióba.
>
> Jelen helyzetben az egyetemisták többsége egy kényszer
> várakozó pályán egyetemi hallgatóként tölti az idejét, és
> csak ezért nem munkanélküliként.
>
> A helyzetet súlyosbítja ,hogy ez a céltalan időtöltés
> tömeges jellegű, az oktatás szinvonala
> csapnivaló,felületes.
>
> A fentiek nagymértékben ,hozzájárultak Magyarországon egy
> értékek nélküli silány társadalom kifejlődésében melynek
> alapja a kontraszelekció, a korrupció az érték nélküliség.
> Az össztársadalmi érdekeket mindig felülírja az egyéni és
> csoport érdek, mely hihetelen szakadékokat teremt a
> társadalomban.
> Én a jelenleg kialakult magyar társadalmi formát
> klienúra-náci rendszerként tudom definiálni, mely egy
> leszedált, megynyomorított,
> tömegeken uralkodó csoportok látszat
> parlamentárisdemokráciájaként működik.
>
>
> Megitélésem szerint Magyarország potenciálisan egy nagy
> rizikó faktora az Uniónak, de legpozitívabb forgatókönyv
> szerint is generáció távlatában eltartott és gyámságra
> szoruló lesz.
>
> A kialakult morális vákum egyértelműen abban gyökerezik
> ,hogy a politikai gazdasági és tudományos elit képtelen
> volt a rendszerváltáskor meghatározni azokat a
> sarokpontokat melyre egy új huszonegyedik századi
> köztársaság épülhet. Egyben nem rendelkezet olyan
> önazonosság-ismerettel, melyet a kialakult új világrendben
> egy modernizált magyar nemzetképet kialakított volna.
>
> A jelenlegi politikai elit gyakran emlegeti a Bibó-i
> gondolatoktól való eredetét de valószínűsítem ,hogy a
> puszta felszínes reklámfogáson kivül egyik sem merült el
> mélyen Bibó munkáiban, mert akkor
> ez a buta, silány, primitív nemzeti kisugárzás nem sütne
> belőlük.
>
> A magyar vidék jövőjét az determinálta ,hogy pártállástól
> független egyettértésben a vezetés nem volt hajlandó
> használható birtokszerkezetben a földhöz közvetlenül
> kapcsolódó jogokkal együtt/ vadászati jog, bányászati
> jog,vizügyi jog, halászati jog/ átadni a földtulajdont a
> tulajdonosoknak, mellyel a vidék fejlődésének alapforrását
> adja, hanem azt részben állami, részben klientúra illetve a
> monopóliumok kezébe juttata.
>
> Ez volt az a döntés, mely a vidék társadalmát nem
> részesevé, hanem szemlélővé tette jövője alakításában.
>
> Ma Magyaroszszág 93000 m2 területe nincs lefedve aktív
> tevékenységet folytató magyar emberekkel.
>
> A történelemben minden olyan társadalom mely nem tudja az
> embereket motiválni a területének aktív tevékenységgel való
> művelésére ,elhaló társadalom lett.
>
> Magyarországon nincs ma jelenleg egy egységes olyan
> kúltúrális ,morális társadalmi alap mely a nemzeti
> fejlődés
> alapja lenne.Jellemző a csodavárás,búsmagyaros
> köldökmerengés, délibábok építése.
>
> Nem csak "Puskás Öcsikre","Bartok Bélákra" van most szükség
> hanem elsősorban a társadalmat szorgalmas ,céltudatos,
> racionális munkával építő kisemberekre,akik részesének és
> fontosnak érzik magukata saját társadalmuk és kultúrájuk
> kialakításában.
> Így az értéktelenség, középszerüség helyett az értékek
> kapnának elismerést a mindennapokban.
>
> Az én tevékenységemet jelenleg csak külföldön ismerik el.
> Sorsom a külölönös,idegen,a kirekesztettség, ma
> Magyarországon.Én már nem akarok a mai Magyarországhoz
> szellemileg morálisan tartozni, inkább vállalom az
> Európához való tartozásom. Valószínű, hogy a mai magyar
> populáció nem lesz domináns a Pannon medencében a század
> végére.
>
> Tisztelettel:
>
> Sáránszki Miklós
> H-3656 Sajóvelezd Bánattanya
> www.saranszkifarm.hu
>
>
>
>
>
>
Tisztelt Résztvevők, Hazánkért Aggódók!
Előrebocsájtom, hogy nem a saját nevemen írok, mert az igazságról akarok írni egy elnyomott, haldokló nép tagjaként, és így önvédelemből egyelőre álnéven, "felhasználónéven" kell írnom.
A nemzetünk és az emberiség helyzete sokban hasonlít és sokban azonos vágányon halad a sorsuk, természetesen, hiszen mindannyian emberek vagyunk és az egyetlen emberi fajhoz tartozunk (a rasszisták állításai ellenére).
Először röviden az emberiség jövőjét érintő gondolataimat, javaslataimat fejtem ki, már csak amiatt is, mert hiszen ezek legtöbbje közvetlenül hasznosítható a nemzetünk sorsa alakításában is.
Ami tehát az egyetemes emberi vonatkozásokból itt mindenképpen megemlítendő:
Az emberiség jelenlegi, eléggé kilátástalan helyzete szerintem amiatt alakult ki, hogy a tudásunk fejlődése messze előreszaladt az erkölcseinkéhez képest. Az emberi természet szerintem eleve rosszravivő, és alapját a létfenntartó ösztönök képezik, ezek határozzák meg az emberi természetet. Ez a közös, a rasszisták véleményével szemben minden emberre nézve érvényes emberi természet okozta, okozza, hogy a közösségben, a társadalomban törzsfejlődött emberi lény mindenáron, ösztönösen javítani akarja társadalmi befolyását, helyzetét, rangját, vagy legalább ezt a látszatot akarja elérni. Ehhez ösztönösen igénybe veszi a képmutatás (másképpen: a hazugság) által kínált korlátlan lehetőségeket, és folyamatosan hazudik mind a külvilág számára, kifelé, mind befelé, saját magának. Ez nagyon röviden az emberiség legfőbb gondja, mióta csak létezik tudattal bíró ember. Ezt a sajnálatos, rosszravivő emberi természetünket, becsvágyunkat, önkritikátlanságunkat, bűnbak-képző hajlamunkat stb. használják ki a szélsőséges politikusok, az aljas politikai szélhámosok. Egyébként ez a jelenség okozta azt is, hogy a tudás ennyire előreszaladt az erkölcshöz képest, ugyanis a tudás hatalom, és az emberi természet legfőbb vonása, mint azt az előbb bátorkodtam vázolni, a minél magasabb társadalmi rang, elismertség, vagyis a minél nagyobb hatalom megszezésére irányuló olthatatlan vágy, ami nem véletlen, hiszen a túlélés esélyei és ami ezeket egyértelműen meghatározza: a létfenntartási erőforrásokhoz való hozzáférés egyenesen arányosak az emberi közösségben a társadalmi befolyással, ez így volt majom,- majd ősember korunkban, de ugyanígy van ez ma is.
Az erkölcs fogalma is ebből kiindulva határozható meg szerintem a legáltalánosabban és a legkézenfekvőbben: az erkölcs a velünkszületett, a rosszravivó ösztönös késztetéseink elleni küzdelem, szerintem. És mivel a képmutatás ikertestvére, a befelé irányuló hazugság-párja az önámítás, úgy szoktam írni, hogy az erkölcs és az önámítás fordítva arányos minden emberben. Ugyanis az önámítás minden erkölcstelenségünkben, azok gondolati megfogantatásában tettestársunk, így az önámítás az erkölcsnek valóságos negatív tükörképe. Vagyis aki nagyon hazug, képmutató és önámító, az kevéssé erkölcsös és fordítva is igaz ez.
A fentiekből is szorosan következően az egyetlen helyes stratégia mindig az önismerettel és az önkritikával kezdődik, és ezt már a nemzetünkkel foglalkozó rész kezdeteként említem.
A nemzetnek, mint akár egyetlen embernek is, ha sikerrel akar járni, néhány dolgot feltétlenül meg kellene tennie: végre keresnünk kellene egymás társaságát, ahelyett, hogy a minket egymással összeugrasztani akarókat, a társadalmi csoportok közül bűnbakokat kipécéző uszítókat hallgatnánk): fel kell mérnünk a külső valóságot és a saját belső helyzetünket, állapotunkat.
A külső helyzeten nemcsak a külföldet értem, hanem a határainkon belüli társadalmi vetélytársak és köztünk fennálló erőviszonyokat is.
Amíg széles társadalmi méretekben fel nem ismerjük, hogy a cigányainkat nem utálni és lenézni kell, hanem segíteni nekik a hátrányaik behozásában; amíg nem ismerjük el, hogy a hazai zsidóság is (és a cigányság is!) része a nemzetünknek, és igen értékes része; és amíg nem ismerjük fel, hogy a hazai németség gyakorlatilag átvette az államhatalmat, és azt csinál lassan itt, amit akar, az általa uralt hazai történelmi keresztény egyházakon és a Fideszen keresztül, adig esélyünk sincsen a kibontakozásra. Hogy csak a három legnagyobb kisebbségünket említsem.
Most nagyon röviden csak ennyit. Ebből minden tisztelt olvasó láthatja gondolkodásom módját és irányait. Ha megfelelő válaszokat kapok, nagyon szívesen bővebben is kifejtem a gondolataimat.
Összejönni, egymást valódi értékén megbecsülni és nem felülni az uszítóknak: röviden szerintem ma ez a legfontosabb.
Ennek mikéntjéről is szívesen írok, ha mód lesz rá a kapott válaszok alapján.
Tisztelettel: Ember Elemér (nem H. Elemért plagizálom, mindössze az asszonancia, az e-k összecsengése hozta magával az Elemért... És amúgy meg, ha figyelmesen ejtjük, az ősi magyar tagoló verselés szerint hangzik, ha a teljes álnevemet kiejtjük: Em-ber-Ele-mér, hogy azért én is magyarkodjak valamennyit, ne csak O.V. .....)
> > Tisztelt Szerkesztőség!
> >
> > Én egy tanyán gazdálkodom az ország talán legszegényebb
> > részén, ahol jelenleg az emberek talán a leg-
> > kiszolgáltatottabbak és legmagárahagyottabbak az
> országban.
> > Az környező falukban az emberek 40-45 % munkanélküli,
> > rendszeresen temetünk harminc negyven éves embereket, az
> > emberek 70-80% alkoholista, szenvedélybeteg ,vagy
> > valamilyen testi vagy leki problémával küzd.
> > Az aktív férfiak töbsége családjától távol keresi
> kenyerét
> > nagyrészben feketemunkával.Magas 20% a cigány kisebbség
> > aránya, akiknek sorsa fogantatásukkor már a
> kitaszítottság,
> > kilátástalanság, az eltartott segélyre itéltetettség.
> >
> > A jelenlegi iskolarendszer a hátrányos helyzetű gyerekek
> > tömegén átgázolva multiplikálja a már meglévő
> problémákat
> > ,tömegesen
> > okádja ki az analfabéta eltarott státuszra itéltett
> > életeket, mely a társadalmi munkamegosztásba képtelen
> > beilleszkedni.
> >
> > Általános jelenség a deviancia,raszizmus,a depresszó, a
> > cinizmus.
> >
> > A felségemmel évekóta foglakozunk gazdaságunkban saját
> > finanszirozásban hátrányos főleg cigány származású
> gyerekek
> > és felnőttek oktatásával, nevelésével.Az estek
> többségében
> > azok a gyerekek kerülnek hozzánk, akikkel a falusi
> iskola
> > már semmit sem tud vagy akar kezdeni. A náluk tanuló
> > gyerekek többsége utál iskolába járni, de a mi
> tanyánkra,
> > mely egy kilóméterre van a falutól
> > nyáron minden nap még 40 celziusfokos melegben is , vagy
> > télen vasárnaponként térdigérő hóban is lejönnek.
> > Egy gyerek nem volt közöttük aki nem áhította a tudást ,
> és
> > nem láttam volna bennük a kiaknázatlan tehetséget, a
> > teljesítményre és a sikerre való vágyat.
> > A többségében negyedik ötödik évfolyamos
> általánosiskolás
> > gyerekek, nem tudnak olvasni,írni, számolni. Képtelen
> > megérteni az összefüggést az óralap nagymutatója és
> > kismutatója között.
> >
> > A szülök gyakran együtt tanulnak olvasni irni
> gyerekeikkel
> > nálunk.A felnőtekknek olyan identitás és fogalom
> zavaraik
> > vannak mint például nem érti azt ,hogy milyen logikai
> > identitási rendszer szerint, magyarok,cigányok és
> > katolikusok is egyszemélyben.
> >
> > A történelmi egyházak egyszerűen még lehajolni sem
> > hajlandóak ezekhez az emberekhez nem, hogy odahajolni
> > hozzájuk. A kirekesztés és a szegregáció általános.
> lelki
> > segélykérésüket kölönböző szekták használják ki.
> >
> > Az oktatás legmagasabb szintjén szintén elkeserítő a
> > helyzet. Gazdaságom a Szent István Egyetem bemutató
> > gazdasága
> > alkalmam van előadást tartani az egyetemen ,illetve
> > gyakorlatra és diplomírásra fogadok hallgatókat és
> > doktoranduszokat.
> >
> > A jelenlegi magyar agrár felsőoktatás teljesen
> eltávolodott
> > a gyakorlattól, céltalan légvárra épülő.Nem képes sem az
> > ország reál
> > környezeti természeti erőforrásai felmérésére sem, annak
> > üzemeltetésére fejlesztésére és annak integrációjára az
> > Európai Unióba.
> >
> > Jelen helyzetben az egyetemisták többsége egy kényszer
> > várakozó pályán egyetemi hallgatóként tölti az idejét,
> és
> > csak ezért nem munkanélküliként.
> >
> > A helyzetet súlyosbítja ,hogy ez a céltalan időtöltés
> > tömeges jellegű, az oktatás szinvonala
> > csapnivaló,felületes.
> >
> > A fentiek nagymértékben ,hozzájárultak Magyarországon
> egy
> > értékek nélküli silány társadalom kifejlődésében melynek
> > alapja a kontraszelekció, a korrupció az érték
> nélküliség.
> > Az össztársadalmi érdekeket mindig felülírja az egyéni
> és
> > csoport érdek, mely hihetelen szakadékokat teremt a
> > társadalomban.
> > Én a jelenleg kialakult magyar társadalmi formát
> > klienúra-náci rendszerként tudom definiálni, mely egy
> > leszedált, megynyomorított,
> > tömegeken uralkodó csoportok látszat
> > parlamentárisdemokráciájaként működik.
> >
> >
> > Megitélésem szerint Magyarország potenciálisan egy nagy
> > rizikó faktora az Uniónak, de legpozitívabb forgatókönyv
> > szerint is generáció távlatában eltartott és gyámságra
> > szoruló lesz.
> >
> > A kialakult morális vákum egyértelműen abban gyökerezik
> > ,hogy a politikai gazdasági és tudományos elit képtelen
> > volt a rendszerváltáskor meghatározni azokat a
> > sarokpontokat melyre egy új huszonegyedik századi
> > köztársaság épülhet. Egyben nem rendelkezet olyan
> > önazonosság-ismerettel, melyet a kialakult új
> világrendben
> > egy modernizált magyar nemzetképet kialakított volna.
> >
> > A jelenlegi politikai elit gyakran emlegeti a Bibó-i
> > gondolatoktól való eredetét de valószínűsítem ,hogy a
> > puszta felszínes reklámfogáson kivül egyik sem merült el
> > mélyen Bibó munkáiban, mert akkor
> > ez a buta, silány, primitív nemzeti kisugárzás nem sütne
> > belőlük.
> >
> > A magyar vidék jövőjét az determinálta ,hogy
> pártállástól
> > független egyettértésben a vezetés nem volt hajlandó
> > használható birtokszerkezetben a földhöz közvetlenül
> > kapcsolódó jogokkal együtt/ vadászati jog, bányászati
> > jog,vizügyi jog, halászati jog/ átadni a földtulajdont a
>
> > tulajdonosoknak, mellyel a vidék fejlődésének
> alapforrását
> > adja, hanem azt részben állami, részben klientúra illetve
> a
> > monopóliumok kezébe juttata.
> >
> > Ez volt az a döntés, mely a vidék társadalmát nem
> > részesevé, hanem szemlélővé tette jövője alakításában.
> >
> > Ma Magyaroszszág 93000 m2 területe nincs lefedve aktív
> > tevékenységet folytató magyar emberekkel.
> >
> > A történelemben minden olyan társadalom mely nem tudja
> az
> > embereket motiválni a területének aktív tevékenységgel
> való
> > művelésére ,elhaló társadalom lett.
> >
> > Magyarországon nincs ma jelenleg egy egységes olyan
> > kúltúrális ,morális társadalmi alap mely a nemzeti
> > fejlődés
> > alapja lenne.Jellemző a csodavárás,búsmagyaros
> > köldökmerengés, délibábok építése.
> >
> > Nem csak "Puskás Öcsikre","Bartok Bélákra" van most
> szükség
> > hanem elsősorban a társadalmat szorgalmas ,céltudatos,
> > racionális munkával építő kisemberekre,akik részesének
> és
> > fontosnak érzik magukata saját társadalmuk és kultúrájuk
> > kialakításában.
> > Így az értéktelenség, középszerüség helyett az értékek
> > kapnának elismerést a mindennapokban.
> >
> > Az én tevékenységemet jelenleg csak külföldön ismerik
> el.
> > Sorsom a külölönös,idegen,a kirekesztettség, ma
> > Magyarországon.Én már nem akarok a mai Magyarországhoz
> > szellemileg morálisan tartozni, inkább vállalom az
> > Európához való tartozásom. Valószínű, hogy a mai magyar
> > populáció nem lesz domináns a Pannon medencében a század
> > végére.
> >
> > Tisztelettel:
> >
> > Sáránszki Miklós
> > H-3656 Sajóvelezd Bánattanya
> > www.saranszkifarm.hu
> >
> >
> >
> >
> >
> >
> Tisztelt Résztvevők, Hazánkért Aggódók!
>
> Előrebocsájtom, hogy nem a saját nevemen írok, mert az
> igazságról akarok írni egy elnyomott, haldokló nép
> tagjaként, és így önvédelemből egyelőre álnéven,
> "felhasználónéven" kell írnom.
> A nemzetünk és az emberiség helyzete sokban hasonlít és
> sokban azonos vágányon halad a sorsuk, természetesen,
> hiszen mindannyian emberek vagyunk és az egyetlen emberi
> fajhoz tartozunk (a rasszisták állításai ellenére).
> Először röviden az emberiség jövőjét érintő
> gondolataimat, javaslataimat fejtem ki, már csak amiatt is,
> mert hiszen ezek legtöbbje közvetlenül hasznosítható a
> nemzetünk sorsa alakításában is.
> Ami tehát az egyetemes emberi vonatkozásokból itt
> mindenképpen megemlítendő:
> Az emberiség jelenlegi, eléggé kilátástalan helyzete
> szerintem amiatt alakult ki, hogy a tudásunk fejlődése
> messze előreszaladt az erkölcseinkéhez képest. Az emberi
> természet szerintem eleve rosszravivő, és alapját a
> létfenntartó ösztönök képezik, ezek határozzák meg az
> emberi természetet. Ez a közös, a rasszisták véleményével
> szemben minden emberre nézve érvényes emberi természet
> okozta, okozza, hogy a közösségben, a társadalomban
> törzsfejlődött emberi lény mindenáron, ösztönösen javítani
> akarja társadalmi befolyását, helyzetét, rangját, vagy
> legalább ezt a látszatot akarja elérni. Ehhez ösztönösen
> igénybe veszi a képmutatás (másképpen: a hazugság) által
> kínált korlátlan lehetőségeket, és folyamatosan hazudik
> mind a külvilág számára, kifelé, mind befelé, saját
> magának. Ez nagyon röviden az emberiség legfőbb gondja,
> mióta csak létezik tudattal bíró ember. Ezt a sajnálatos,
> rosszravivő emberi természetünket, becsvágyunkat,
> önkritikátlanságunkat, bűnbak-képző hajlamunkat stb.
> használják ki a szélsőséges politikusok, az aljas politikai
> szélhámosok. Egyébként ez a jelenség okozta azt is, hogy a
> tudás ennyire előreszaladt az erkölcshöz képest, ugyanis a
> tudás hatalom, és az emberi természet legfőbb vonása, mint
> azt az előbb bátorkodtam vázolni, a minél magasabb
> társadalmi rang, elismertség, vagyis a minél nagyobb
> hatalom megszezésére irányuló olthatatlan vágy, ami nem
> véletlen, hiszen a túlélés esélyei és ami ezeket
> egyértelműen meghatározza: a létfenntartási erőforrásokhoz
> való hozzáférés egyenesen arányosak az emberi közösségben a
> társadalmi befolyással, ez így volt majom,- majd ősember
> korunkban, de ugyanígy van ez ma is.
> Az erkölcs fogalma is ebből kiindulva határozható meg
> szerintem a legáltalánosabban és a legkézenfekvőbben: az
> erkölcs a velünkszületett, a rosszravivó ösztönös
> késztetéseink elleni küzdelem, szerintem. És mivel a
> képmutatás ikertestvére, a befelé irányuló hazugság-párja
> az önámítás, úgy szoktam írni, hogy az erkölcs és az
> önámítás fordítva arányos minden emberben. Ugyanis az
> önámítás minden erkölcstelenségünkben, azok gondolati
> megfogantatásában tettestársunk, így az önámítás az
> erkölcsnek valóságos negatív tükörképe. Vagyis aki nagyon
> hazug, képmutató és önámító, az kevéssé erkölcsös és
> fordítva is igaz ez.
> A fentiekből is szorosan következően az egyetlen helyes
> stratégia mindig az önismerettel és az önkritikával
> kezdődik, és ezt már a nemzetünkkel foglalkozó rész
> kezdeteként említem.
> A nemzetnek, mint akár egyetlen embernek is, ha sikerrel
> akar járni, néhány dolgot feltétlenül meg kellene tennie:
> végre keresnünk kellene egymás társaságát, ahelyett, hogy a
> minket egymással összeugrasztani akarókat, a társadalmi
> csoportok közül bűnbakokat kipécéző uszítókat hallgatnánk):
> fel kell mérnünk a külső valóságot és a saját belső
> helyzetünket, állapotunkat.
> A külső helyzeten nemcsak a külföldet értem, hanem a
> határainkon belüli társadalmi vetélytársak és köztünk
> fennálló erőviszonyokat is.
> Amíg széles társadalmi méretekben fel nem ismerjük, hogy
> a cigányainkat nem utálni és lenézni kell, hanem segíteni
> nekik a hátrányaik behozásában; amíg nem ismerjük el, hogy
> a hazai zsidóság is (és a cigányság is!) része a
> nemzetünknek, és igen értékes része; és amíg nem ismerjük
> fel, hogy a hazai németség gyakorlatilag átvette az
> államhatalmat, és azt csinál lassan itt, amit akar, az
> általa uralt hazai történelmi keresztény egyházakon és a
> Fideszen keresztül, adig esélyünk sincsen a kibontakozásra.
> Hogy csak a három legnagyobb kisebbségünket említsem.
> Most nagyon röviden csak ennyit. Ebből minden tisztelt
> olvasó láthatja gondolkodásom módját és irányait. Ha
> megfelelő válaszokat kapok, nagyon szívesen bővebben is
> kifejtem a gondolataimat.
> Összejönni, egymást valódi értékén megbecsülni és nem
> felülni az uszítóknak: röviden szerintem ma ez a
> legfontosabb.
> Ennek mikéntjéről is szívesen írok, ha mód lesz rá a
> kapott válaszok alapján.
> Tisztelettel: Ember Elemér (nem H. Elemért plagizálom,
> mindössze az asszonancia, az e-k összecsengése hozta
> magával az Elemért... És amúgy meg, ha figyelmesen ejtjük,
> az ősi magyar tagoló verselés szerint hangzik, ha a teljes
> álnevemet kiejtjük: Em-ber-Ele-mér, hogy azért én is
> magyarkodjak valamennyit, ne csak O.V. .....)
Tisztelt Ember Elemér!
A válaszával leírtakkal csak részben tudok egyetérteni.
Először is nyílltan kell vállalni nézeteinket nem álnév mögé rejtőzve mert ige is vállaljuk fel a szembenállást a kialakult helyzettel mert csak így gyakorolhatunk igazán nyomást a kialault urambátyám világra.
Én személyszerin meg vagyok győzödve arrol ,hogy a homosapiens egymillió éves fejlődése inkább visszafejlődés és bizton álliítom ,hogy a mai ember tudása a környező világról inkább csökkent mint növekedett. A technikai fejlődés az ember tudatára semmilyen fejlődésre nemhetott .A ma számítógép elött ülő szuper bróker képességei töredéke egy kőkori ember tudásához mérten.Amit nagyon jól lehetne tesztelni egy kőnyilhegy elkészítésén.
A magyar társadalom kontraszelektált szerkezetét véleményem szerint csak a jelenlegi válság súlyos terhei alatt kerülhet olyan mederbe mely egy reálitáson álló a 93000 km" területen egy új magyar szellemiség képes élhető értéket teremtő módon teremteni
> > > Tisztelt Szerkesztőség!
> > >
> > > Én egy tanyán gazdálkodom az ország talán
> legszegényebb
> > > részén, ahol jelenleg az emberek talán a leg-
> > > kiszolgáltatottabbak és legmagárahagyottabbak az
> > országban.
> > > Az környező falukban az emberek 40-45 % munkanélküli,
> > > rendszeresen temetünk harminc negyven éves embereket,
> az
> > > emberek 70-80% alkoholista, szenvedélybeteg ,vagy
> > > valamilyen testi vagy leki problémával küzd.
> > > Az aktív férfiak töbsége családjától távol keresi
> > kenyerét
> > > nagyrészben feketemunkával.Magas 20% a cigány
> kisebbség
> > > aránya, akiknek sorsa fogantatásukkor már a
> > kitaszítottság,
> > > kilátástalanság, az eltartott segélyre itéltetettség.
> > >
> > > A jelenlegi iskolarendszer a hátrányos helyzetű
> gyerekek
> > > tömegén átgázolva multiplikálja a már meglévő
> > problémákat
> > > ,tömegesen
> > > okádja ki az analfabéta eltarott státuszra itéltett
> > > életeket, mely a társadalmi munkamegosztásba képtelen
> > > beilleszkedni.
> > >
> > > Általános jelenség a deviancia,raszizmus,a depresszó,
> a
> > > cinizmus.
> > >
> > > A felségemmel évekóta foglakozunk gazdaságunkban saját
> > > finanszirozásban hátrányos főleg cigány származású
> > gyerekek
> > > és felnőttek oktatásával, nevelésével.Az estek
> > többségében
> > > azok a gyerekek kerülnek hozzánk, akikkel a falusi
> > iskola
> > > már semmit sem tud vagy akar kezdeni. A náluk tanuló
> > > gyerekek többsége utál iskolába járni, de a mi
> > tanyánkra,
> > > mely egy kilóméterre van a falutól
> > > nyáron minden nap még 40 celziusfokos melegben is ,
> vagy
> > > télen vasárnaponként térdigérő hóban is lejönnek.
> > > Egy gyerek nem volt közöttük aki nem áhította a tudást
> ,
> > és
> > > nem láttam volna bennük a kiaknázatlan tehetséget, a
> > > teljesítményre és a sikerre való vágyat.
> > > A többségében negyedik ötödik évfolyamos
> > általánosiskolás
> > > gyerekek, nem tudnak olvasni,írni, számolni. Képtelen
> > > megérteni az összefüggést az óralap nagymutatója és
> > > kismutatója között.
> > >
> > > A szülök gyakran együtt tanulnak olvasni irni
> > gyerekeikkel
> > > nálunk.A felnőtekknek olyan identitás és fogalom
> > zavaraik
> > > vannak mint például nem érti azt ,hogy milyen logikai
> > > identitási rendszer szerint, magyarok,cigányok és
> > > katolikusok is egyszemélyben.
> > >
> > > A történelmi egyházak egyszerűen még lehajolni sem
> > > hajlandóak ezekhez az emberekhez nem, hogy odahajolni
> > > hozzájuk. A kirekesztés és a szegregáció általános.
> > lelki
> > > segélykérésüket kölönböző szekták használják ki.
> > >
> > > Az oktatás legmagasabb szintjén szintén elkeserítő a
> > > helyzet. Gazdaságom a Szent István Egyetem bemutató
> > > gazdasága
> > > alkalmam van előadást tartani az egyetemen ,illetve
> > > gyakorlatra és diplomírásra fogadok hallgatókat és
> > > doktoranduszokat.
> > >
> > > A jelenlegi magyar agrár felsőoktatás teljesen
> > eltávolodott
> > > a gyakorlattól, céltalan légvárra épülő.Nem képes sem
> az
> > > ország reál
> > > környezeti természeti erőforrásai felmérésére sem,
> annak
> > > üzemeltetésére fejlesztésére és annak integrációjára
> az
> > > Európai Unióba.
> > >
> > > Jelen helyzetben az egyetemisták többsége egy kényszer
> > > várakozó pályán egyetemi hallgatóként tölti az idejét,
> > és
> > > csak ezért nem munkanélküliként.
> > >
> > > A helyzetet súlyosbítja ,hogy ez a céltalan időtöltés
> > > tömeges jellegű, az oktatás szinvonala
> > > csapnivaló,felületes.
> > >
> > > A fentiek nagymértékben ,hozzájárultak Magyarországon
> > egy
> > > értékek nélküli silány társadalom kifejlődésében
> melynek
> > > alapja a kontraszelekció, a korrupció az érték
> > nélküliség.
> > > Az össztársadalmi érdekeket mindig felülírja az egyéni
> > és
> > > csoport érdek, mely hihetelen szakadékokat teremt a
> > > társadalomban.
> > > Én a jelenleg kialakult magyar társadalmi formát
> > > klienúra-náci rendszerként tudom definiálni, mely egy
> > > leszedált, megynyomorított,
> > > tömegeken uralkodó csoportok látszat
> > > parlamentárisdemokráciájaként működik.
> > >
> > >
> > > Megitélésem szerint Magyarország potenciálisan egy
> nagy
> > > rizikó faktora az Uniónak, de legpozitívabb
> forgatókönyv
> > > szerint is generáció távlatában eltartott és gyámságra
> > > szoruló lesz.
> > >
> > > A kialakult morális vákum egyértelműen abban
> gyökerezik
> > > ,hogy a politikai gazdasági és tudományos elit
> képtelen
> > > volt a rendszerváltáskor meghatározni azokat a
> > > sarokpontokat melyre egy új huszonegyedik századi
> > > köztársaság épülhet. Egyben nem rendelkezet olyan
> > > önazonosság-ismerettel, melyet a kialakult új
> > világrendben
> > > egy modernizált magyar nemzetképet kialakított volna.
> > >
> > > A jelenlegi politikai elit gyakran emlegeti a Bibó-i
> > > gondolatoktól való eredetét de valószínűsítem ,hogy a
> > > puszta felszínes reklámfogáson kivül egyik sem merült
> el
> > > mélyen Bibó munkáiban, mert akkor
> > > ez a buta, silány, primitív nemzeti kisugárzás nem
> sütne
> > > belőlük.
> > >
> > > A magyar vidék jövőjét az determinálta ,hogy
> > pártállástól
> > > független egyettértésben a vezetés nem volt hajlandó
> > > használható birtokszerkezetben a földhöz közvetlenül
> > > kapcsolódó jogokkal együtt/ vadászati jog, bányászati
> > > jog,vizügyi jog, halászati jog/ átadni a földtulajdont
> a
> >
> > > tulajdonosoknak, mellyel a vidék fejlődésének
> > alapforrását
> > > adja, hanem azt részben állami, részben klientúra
> illetve
> > a
> > > monopóliumok kezébe juttata.
> > >
> > > Ez volt az a döntés, mely a vidék társadalmát nem
> > > részesevé, hanem szemlélővé tette jövője alakításában.
> > >
> > > Ma Magyaroszszág 93000 m2 területe nincs lefedve aktív
> > > tevékenységet folytató magyar emberekkel.
> > >
> > > A történelemben minden olyan társadalom mely nem tudja
> > az
> > > embereket motiválni a területének aktív tevékenységgel
> > való
> > > művelésére ,elhaló társadalom lett.
> > >
> > > Magyarországon nincs ma jelenleg egy egységes olyan
> > > kúltúrális ,morális társadalmi alap mely a nemzeti
> > > fejlődés
> > > alapja lenne.Jellemző a csodavárás,búsmagyaros
> > > köldökmerengés, délibábok építése.
> > >
> > > Nem csak "Puskás Öcsikre","Bartok Bélákra" van most
> > szükség
> > > hanem elsősorban a társadalmat szorgalmas ,céltudatos,
> > > racionális munkával építő kisemberekre,akik részesének
> > és
> > > fontosnak érzik magukata saját társadalmuk és
> kultúrájuk
> > > kialakításában.
> > > Így az értéktelenség, középszerüség helyett az értékek
> > > kapnának elismerést a mindennapokban.
> > >
> > > Az én tevékenységemet jelenleg csak külföldön ismerik
> > el.
> > > Sorsom a külölönös,idegen,a kirekesztettség, ma
> > > Magyarországon.Én már nem akarok a mai Magyarországhoz
> > > szellemileg morálisan tartozni, inkább vállalom az
> > > Európához való tartozásom. Valószínű, hogy a mai
> magyar
> > > populáció nem lesz domináns a Pannon medencében a
> század
> > > végére.
> > >
> > > Tisztelettel:
> > >
> > > Sáránszki Miklós
> > > H-3656 Sajóvelezd Bánattanya
> > > www.saranszkifarm.hu
> > >
> > >
> > >
> > >
> > >
> > >
> > Tisztelt Résztvevők, Hazánkért Aggódók!
> >
> > Előrebocsájtom, hogy nem a saját nevemen írok, mert
> az
> > igazságról akarok írni egy elnyomott, haldokló nép
> > tagjaként, és így önvédelemből egyelőre álnéven,
> > "felhasználónéven" kell írnom.
> > A nemzetünk és az emberiség helyzete sokban hasonlít
> és
> > sokban azonos vágányon halad a sorsuk, természetesen,
> > hiszen mindannyian emberek vagyunk és az egyetlen emberi
> > fajhoz tartozunk (a rasszisták állításai ellenére).
> > Először röviden az emberiség jövőjét érintő
> > gondolataimat, javaslataimat fejtem ki, már csak amiatt
> is,
> > mert hiszen ezek legtöbbje közvetlenül hasznosítható a
> > nemzetünk sorsa alakításában is.
> > Ami tehát az egyetemes emberi vonatkozásokból itt
> > mindenképpen megemlítendő:
> > Az emberiség jelenlegi, eléggé kilátástalan helyzete
> > szerintem amiatt alakult ki, hogy a tudásunk fejlődése
> > messze előreszaladt az erkölcseinkéhez képest. Az emberi
> > természet szerintem eleve rosszravivő, és alapját a
> > létfenntartó ösztönök képezik, ezek határozzák meg az
> > emberi természetet. Ez a közös, a rasszisták
> véleményével
> > szemben minden emberre nézve érvényes emberi természet
> > okozta, okozza, hogy a közösségben, a társadalomban
> > törzsfejlődött emberi lény mindenáron, ösztönösen
> javítani
> > akarja társadalmi befolyását, helyzetét, rangját, vagy
> > legalább ezt a látszatot akarja elérni. Ehhez ösztönösen
> > igénybe veszi a képmutatás (másképpen: a hazugság) által
> > kínált korlátlan lehetőségeket, és folyamatosan hazudik
> > mind a külvilág számára, kifelé, mind befelé, saját
> > magának. Ez nagyon röviden az emberiség legfőbb gondja,
> > mióta csak létezik tudattal bíró ember. Ezt a
> sajnálatos,
> > rosszravivő emberi természetünket, becsvágyunkat,
> > önkritikátlanságunkat, bűnbak-képző hajlamunkat stb.
> > használják ki a szélsőséges politikusok, az aljas
> politikai
> > szélhámosok. Egyébként ez a jelenség okozta azt is, hogy
> a
> > tudás ennyire előreszaladt az erkölcshöz képest, ugyanis
> a
> > tudás hatalom, és az emberi természet legfőbb vonása,
> mint
> > azt az előbb bátorkodtam vázolni, a minél magasabb
> > társadalmi rang, elismertség, vagyis a minél nagyobb
> > hatalom megszezésére irányuló olthatatlan vágy, ami nem
> > véletlen, hiszen a túlélés esélyei és ami ezeket
> > egyértelműen meghatározza: a létfenntartási
> erőforrásokhoz
> > való hozzáférés egyenesen arányosak az emberi közösségben
> a
> > társadalmi befolyással, ez így volt majom,- majd ősember
> > korunkban, de ugyanígy van ez ma is.
> > Az erkölcs fogalma is ebből kiindulva határozható meg
> > szerintem a legáltalánosabban és a legkézenfekvőbben: az
> > erkölcs a velünkszületett, a rosszravivó ösztönös
> > késztetéseink elleni küzdelem, szerintem. És mivel a
> > képmutatás ikertestvére, a befelé irányuló
> hazugság-párja
> > az önámítás, úgy szoktam írni, hogy az erkölcs és az
> > önámítás fordítva arányos minden emberben. Ugyanis az
> > önámítás minden erkölcstelenségünkben, azok gondolati
> > megfogantatásában tettestársunk, így az önámítás az
> > erkölcsnek valóságos negatív tükörképe. Vagyis aki
> nagyon
> > hazug, képmutató és önámító, az kevéssé erkölcsös és
> > fordítva is igaz ez.
> > A fentiekből is szorosan következően az egyetlen
> helyes
> > stratégia mindig az önismerettel és az önkritikával
> > kezdődik, és ezt már a nemzetünkkel foglalkozó rész
> > kezdeteként említem.
> > A nemzetnek, mint akár egyetlen embernek is, ha
> sikerrel
> > akar járni, néhány dolgot feltétlenül meg kellene
> tennie:
> > végre keresnünk kellene egymás társaságát, ahelyett, hogy
> a
> > minket egymással összeugrasztani akarókat, a társadalmi
> > csoportok közül bűnbakokat kipécéző uszítókat
> hallgatnánk):
> > fel kell mérnünk a külső valóságot és a saját belső
> > helyzetünket, állapotunkat.
> > A külső helyzeten nemcsak a külföldet értem, hanem a
> > határainkon belüli társadalmi vetélytársak és köztünk
> > fennálló erőviszonyokat is.
> > Amíg széles társadalmi méretekben fel nem ismerjük,
> hogy
> > a cigányainkat nem utálni és lenézni kell, hanem
> segíteni
> > nekik a hátrányaik behozásában; amíg nem ismerjük el,
> hogy
> > a hazai zsidóság is (és a cigányság is!) része a
> > nemzetünknek, és igen értékes része; és amíg nem
> ismerjük
> > fel, hogy a hazai németség gyakorlatilag átvette az
> > államhatalmat, és azt csinál lassan itt, amit akar, az
> > általa uralt hazai történelmi keresztény egyházakon és a
> > Fideszen keresztül, adig esélyünk sincsen a
> kibontakozásra.
> > Hogy csak a három legnagyobb kisebbségünket említsem.
> > Most nagyon röviden csak ennyit. Ebből minden
> tisztelt
> > olvasó láthatja gondolkodásom módját és irányait. Ha
> > megfelelő válaszokat kapok, nagyon szívesen bővebben is
> > kifejtem a gondolataimat.
> > Összejönni, egymást valódi értékén megbecsülni és nem
> > felülni az uszítóknak: röviden szerintem ma ez a
> > legfontosabb.
> > Ennek mikéntjéről is szívesen írok, ha mód lesz rá a
> > kapott válaszok alapján.
> > Tisztelettel: Ember Elemér (nem H. Elemért
> plagizálom,
> > mindössze az asszonancia, az e-k összecsengése hozta
> > magával az Elemért... És amúgy meg, ha figyelmesen
> ejtjük,
> > az ősi magyar tagoló verselés szerint hangzik, ha a
> teljes
> > álnevemet kiejtjük: Em-ber-Ele-mér, hogy azért én is
> > magyarkodjak valamennyit, ne csak O.V. .....)
>
> Tisztelt Ember Elemér!
>
> A válaszával leírtakkal csak részben tudok egyetérteni.
> Először is nyílltan kell vállalni nézeteinket nem álnév
> mögé rejtőzve mert ige is vállaljuk fel a szembenállást a
> kialakult helyzettel mert csak így gyakorolhatunk igazán
> nyomást a kialault urambátyám világra.
> Én személyszerin meg vagyok győzödve arrol ,hogy a
> homosapiens egymillió éves fejlődése inkább visszafejlődés
> és bizton álliítom ,hogy a mai ember tudása a környező
> világról inkább csökkent mint növekedett. A technikai
> fejlődés az ember tudatára semmilyen fejlődésre nemhetott
> .A ma számítógép elött ülő szuper bróker képességei
> töredéke egy kőkori ember tudásához mérten.Amit nagyon jól
> lehetne tesztelni egy kőnyilhegy elkészítésén.
>
> A magyar társadalom kontraszelektált szerkezetét véleményem
> szerint csak a jelenlegi válság súlyos terhei alatt kerülhet
> olyan mederbe mely egy reálitáson álló a 93000 km"
> területen egy új magyar szellemiség képes élhető értéket
> teremtő módon teremteni
>
> Tisztelettel:
> Sáránszki Miklós
Tisztelt Sáránszki Miklós! Tisztelt Olvasó!
Köszönöm a válaszát!
Az álnév a jogos önvédelem része és eszköze, éppen amiatt van szükség rá, mert a magyar nép elnyomott rabszolgaként él a saját hazájában.
Pontosan ezt a tényt kellene a felelős magyar értelmiségnek felismernie, és talán néhányaknál már meg is történt ez a felismerés, de a megélhetési ellehetetlenüléstől és még sok más egyébtől való jogos félelem miatt egyszerűen nem merik nyilvánosan tárgyalni. Ennek fényében úgy gondolom, hogy még az is merészség tőlem, hogy legalább így álnéven írni merek erről. Az internetes technológia mai fokán elég egy korrupt főtisztviselő, és máris azonosították az ember számítógépe azonosító-számát...
Szilárd meggyőződésem, hogy a magyarság helyzete ma már nem elválasztható sem elméleti, sem gyakorlati síkon az emberiség helyzetétől, sorsától. Gondolok itt mind antropológiai, tehát élettani-filozófiai vonatkozásokra (minthogy mi is az egyetlen emberi faj részei vagyunk), mind a környezetvédelmi helyzetre (a globális időjárási jövőkép tragikus mivoltára, hiszen minden ember ugyanazon az egyetlen bolygón él) és még számos más, közös szempontra.
Ezzel a mondhatnám, globális megközelítéssel kapcsolatban ki kell emelnem, hogy egyszerűen nincs más módja a kilábalásunknak.
Hiszen polgárháborút vagy forradalmat nyilván nem akar egyikünk sem, bár a helyzet oly súlyos a magyarság szempontjából, hogy ha a technikai-haditechnikai "fejlődés" korábbi szakaszában élnénk, azonnal forradalmat kiáltanék. A hihetetlenül fejlett, a célpontot szinte milliméteres pontossággal eltaláló rakéták korában azonban ennek semmi értelme nem volna, és hazánk földrajzi adottságai sem olyanok, mint mondjuk Afganisztánéi...
Az egyetlen járható út szerintem az, hogy általános síkra helyezzük nemzetvédelmi- és fejlesztési stratégiánkat, és a szélsőségek elleni fellépésünk összehangolásával és a jogi-gazdasági keretek által meghatározott lehetőségek minél jobb kihasználásával próbáljuk meg elérni népünk megmaradását, kultúránk megőrzését.
Ezen az úton járva is jelentős eredményeket lehetne elérni, mindössze le kellene mondanunk a gyűlölködésről, a bűnbak-képzésről, és az erkölcs talajára kellene áthelyeznünk tevékenységünk súlypontját.
A szélsőségeket szabadjára eresztő hazai és nemzetközi konkurrenseink ellen ugyanis szerintem a jelenlegi helyzetben igen jó eredményeket lehetne elérni csupán azzal is, ha arra fektetnénk a hangsúlyt, hogy kihúzzuk a szőnyeget a (rasszista, náci jellegű) szélsőséges rétegekkel alig titkoltan, jól láthatóan szoros (megbízói, finanszírozói, irányítói) kapcsolatban lévő politikai elemek lába alól.
Ehhez a törvényi helyzetet kellene megváltoztatnunk a mainál sokkal egyértelműbbre, olyanra, hogy ne lehessen a gondatlanul, elégtelen pontossággal lefektetett törvényeket kihasználva a magyar érdekek ellen fellépnie semmilyen csürhének. Amelyik párt, politikai erő vagy képviselő pedig ebben a munkában nem segítene, saját maga deklarálná azt, hogy a magyar-ellenes táborba tartozik.
Hankiss Elemér kezdeményezései hasznosak lehetnének, ha volna melléjük politikai hatalma a magyarságnak. Igaz, akkor, tehát egy szabadabb országban és hazában, nem is volna szükség ilyen módszerekre a hazát segítő-építő ötletek felszínre hozásához. Mert egy olyan országban, ahol pl. a szabadalmak benyújtása nem volna ennyire embertelenül elbürokratizálva (mint nálunk jelenleg), hogy csak a hatalmat gyakorló, tehát jómódú embereknek legyen módjuk és esélyük egy szabadalom reális érvényesítésére, magától értetődően és folyamatosan áramlanának az ötletek és találmányok a közjó érdekében (is) történő megvalósulás irányába.
Érdemi eredmények csak úgy születhetnek, ha a kiindulási pont jó. Ehhez a valós helyzetből kell kiindulni. Ahhoz pedig végre ki kell nyilvánítani, hogy milyen elnyomott, kizsákmányolt helyzetben él ma a magyar nép, konkrét gyűlölködés és nyílt ellenségeskedés nélkül. Ezek látszólag ellentétes követelmények, de szerintem egy kis magyaros furfanggal igenis megvalósítható mindez.
A nyílt küzdelmet egy jelenleg túlerőben lévő ellenséggel szemben egy ilyen eszmei és gyakorlati értelemben is "síkvidéki" országban mindenképpen el kell kerülni. A mi oldalunknak amúgy sem lenne pénze szélsőséges bandákat megfizetni, még ha amúgy hajlandóak lennénk is ilyen elemekkel együttműködni.
Az igazság és a tisztesség a mi oldalunkon van, illetve nem szabad hagynunk, hogy ne a mi oldalunkon legyen, nem szabad belemennünk semmilyen provokáció hatására sem olyan akciókba, amelyek belógnak az erőszak és az aljasság sávjába, mint ahogy ezt magukat olyannyira magyarnak hirdető (szélsőséges, náci ihletésű) erők azt manapság folymatosan megteszik... Ez persze nagyon nehéz, mert ez más szavakkal azt is jelenti, hogy nekünk kell a különbeknek lennünk, erkölcsileg, szellemileg stb.
Ha csak annyit sikerülne megvalósítanunk, hogy
1. a gyűlölködést elkerüljük
2. a köztünk lévő kiválóságokat megbecsüljük, kiemeljük, bejuttatjuk a parlamentbe
3. a kétes szándékú és tisztességű embereinket háttérbe szorítjuk
--- már óriásit léptünk a megmaradás érdekében.
Itt Közép-Európában egy közép-európai megérteni próbálja Közép-Európát. Aki érti, tudja, hogy ez egy félelmetes mondat. Ahhoz, hogy ez így legyen, sok mindet meg kell magyarázni, azokat, amik e mondatban ma még vitatéma. Hogy az ember ki merje jelenteni magáról, hogy közép-európai, ahhoz előbb tisztázni kell a közép-európaiság fogalmát. A közép-európai azonosságtudatba sok minden belefér. Számtalan megközelítés született, sok-sok elmélet, egy valami azonban biztos: a közép-európaiság elméleteknek van egy sarkalatos tévedése: mindig a tömegfilozófiából és –lélektanból próbálja megközelíteni a problémát. Ez az út zsákutca. Közép-Erópai azonosságtudat nincs, csak közép-európai geopolitika. Geopolitika, mint kisebbségi és többségi filozófiák, és ebből a szemszögből megközelítve a közép-európai konfliktusok, mint együttélési model, nem sokban különbözik Nyugat-Eeurópától, amelyet lényegében szintén olyan problémák polarizálnak, mint Közép-Európát, a többségi és kisebbségi szindróma. Itt cask a konfliktusok természete az állandó változó, az elidegenedés mértéke és természete nem sokban változik egymástól.
Ugye, a közép-európai tömegek életstílusát a többnyelvű nemzetállamok vezetőinek a Nyugat illetve a Kelet hegemóniájával szembeni ellenálló képessége szabta és szabja meg. Kulturális hegemónia, katonai hegemónia, gazdasági hegemónia – s a háttérben mindig az egyéni hatalmi ambíció lapult és lapul, ügyesebbnél ügyesebb köntösökkel álcázva.
Egy mai közép-európai gondolkodó ember már tudja, közép-európa kérdése a posztmodern individuum problematikájában kódolt, így a probléma megoldása is. Csak azt kell megnevezni, hogy az európaiság mennyiben konvenció, és mennyiben érték, túl a retorikai manipulációkon. Az indivíduum öntörvényű lény. Az egyén a társadalom kreatúrája, de a társadalom gyűjtőnév, ma már ez az elnevezés nem fejez ki semmit se. Ha fölbontjuk, a posztindusztriális társadalom polgáráról el lehet mondani, hogy önző.
És most más megközelítésben: az emberi pszichikum virtuális mező. Ha virtuális, akkor…jöjjön a megoldás, az internet. Az internet mint a megakommunikáció. Mi lenne a megakommunikáció: a virtuális kommunikációban az értelemnek kellene ellenőríznie. Tehát nem a tudásnak kellene változnia, hanem a társadalmi szemléletnek. De ehhez a társadalomnak személyisége kellene legyen. De személytelen, akár az internet. A személytelenség az egyed személytelenségében vérzett el. Az egyed gyűjtőnév, nem fejez ki semmit se, mert nem létezik autonóm pszichikai lényként. A valódi autonóm pszichikai lény nem ágyazódhat be a társadalomba, csupán abba a virtuális térbe, amelyet megvalósít önmagának. A mai internetbe a régi társadalom próbál beágyazódni. S akkor a virtuális társadalomban nem lesz semmi új, s a posztmodern indivíduum feladja önállóságénak habitusát. És akkor: Közép-Európa Közép-Európa marad, s a jövő, az új, már eleve halott, akár Churchill, De Galle, Sztálin…és még néhányan, akik akkor benne voltak a stábban. Ők nem jöttek rá, hogy a geopolitika politikai földrajzzal megoldhatatlan. Közép-Európában ezért, és még sok másért, vérrel próbálták abszolutizálni a politikai határokat. Talán a mai stáb is megtenné. Az előbb említett stáb idején létezett a politikai társadalom. A létrehozott politikai államformák nem voltak viábilisak. Nem is lehettek. Amit a vér abszolutizál, onnan az élet menekül. Politikai határvonalak kérdése módosult ma. Általában a politikai határokkal az volt a probléma, hogy nem estek egybe a nyelvnemzeti határokkal. Ez okozta akkor a destabilizációt.
De ma más a helyzet Közép-Európában, és mégsem: csak a destabilizáció természete változik. Miért kell destabilizálni Közép-Európát? A világ többezer éve destabilizálva van. Mi ez a többezer éves destabilizáció? A gyűlölet! A vezető évezredek óta gyűlöli azt, akit vezet, akit vezetnek, gyűlöli azt aki vezet. Miért? Mert a gyűlölet sok évezredes emberi tulajdonság. A szeretet alig kétezer éve született meg. Mi a gyűlölet alapfoka? A kapzsiság. Mi a szeretet alapja? Az önzetlenség. Mi az Európai Unió? A kapzsiság erőtere. Amikor nekem, közép-európainak azt mondják, hogy Európa keresztény, elmosolyodom. Bánatosan, szomorúan. Pedig sírnom kellene.
Miért? Mert látom Közép-Európában azt, hogy rengetegen elhaggyák Közép-Európát. Ha meg akarnak élni. Ha emberként akarnak élni. De ez ott Kint se sikerül nekik. Egyrészt azért, mert ott azért gyűlölik őket, mert Innen mentek oda. Azok akik Ott születtek, nemcsak az Innen odamenteket, egymást is gyűlölik. A gyűlölet nemcsak a vezetés módozataiból adódik. Abból is, ha valakinek több van, mint a másiknak. A gazdag gyűlöli a szegényt. A szegény gyűlöli a gazdagot. És mégis gazdag szeretne lenni.
Akkor végezetül a stabilizációról. A szeretetről. Ugye milyen hülyeségnek tűnik, akár csak beszélni róla? Több ezer éve gyűlöljük egymást. Mert egyformák vagyunk a gyűlöletben. Belénk ágyazódott a megosztatás, a destabilizáció.
A destabilizáció kétezer év óta nem engedi kibontakozni a szeretetet. Miért nem? Azért, mert a vezetők gyűlölik a legjobban egymást. Azért mert egyformák: nem tudnak szeretni. Csak vezetni. Semmi mást nem tudnak már: ez nyomja és nyomta rá Közép-Európa arcára bélyegét.