A téli gumi jelentőségéről folyton hallani, ám autósként azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a hét fok feletti hőmérséklet alkalmával célszerű nyári abroncsra váltani, hiszen annak kialakítása, összetétele sokkal inkább alkalmas a meleg aszfalton való közlekedésre, mint téli társáé.
De mi alapján érdemes autógumit választani?
Mivel nyáron nem a magasabb szilika tartalom, valamint a mély bordázottság a lényeg, így más szempontok tartandóak szem előtt, ha a nyári abroncsról van szó.

Természetesen a lamellázottság a nyári gumi esetében is rendkívül fontos, hiszen az aquaplaning elleni védelemben, és a vízelvezetésben szerepet játszik ez is. Hasonlóképpen a megfelelő tapadást biztosítja a bordázottság, mely bár nem szükséges olyan mélységben, mint a téligumi esetében, de az 1,6 mm-es profilmélységnél semmiképpen sem szabad, hogy kopottabb legyen az abroncs. A gyártók ehhez már úgy is segítséget nyújtanak, hogy a gyártás során az abroncson feltüntetnek jelölést, melynek lekopása esetén már érdemes a gumicserén gondolkodni.



