A mikrohullámú sütőben egy magnetron elektromágneses teret kelt. A katódból kilépő elektronokat a mágneses és elektromos tér az anód köré tereli. Az anód üregeiben elektromágneses rezgések alakulnak ki. Ily módon ezek az üregek elektromágneses sugárzást bocsátanak ki, amely bejut a sütőbe. Az étel vízmolekuláit a mikrohullámú tér egy irányba állítja, majd az ellenkező irányba fordítja . Az ebből fakadó súrlódás fölmelegíti az ételt. Online áruházunkban az akciós hűtőszekrény épp úgy ott van mint az akciós mikrohullámú sütő! A hűtőszekrények működése azon a fizikai jelenségen alapul, hogy miközben az anyagok folyadékból gázzá alakulnak, hőt nyelnek el, ha pedig gázból folyadékká válnak, hőt adnak le. A hűtőszekrényben hűtőfolyadék áramlik át az elpárologtatónak nevezett alkatrészen. Ez egy sor járatból vagy a hűtendő térrészen átnyúló zegzugos csőből áll. Amikor a folyadék az elpárologtatóba jut, csökken a nyomása, s ettől elpárolog, vagyis gázzá alakul. Ebben a folyamatban hőt von el a hűtőtérből, vagyis csökkenti a hőmérsékletet. Az akciós hűtőszekrény online áruházunkban kapható!
Fusion360 CAD/CAM rendszer
Az új fejlesztésű CAD/CAM rendszerek között találhatóak olyanok is, melyek igen olcsó áron elérhetőek a felhasználók számára. Ilyen CAD/CAM rendszer a Fusion360 is, mely nagyon egyszerű használatával igen gyorsan terjedt el nyugaton a kisvállalkozások és startupok között. Egy egyszerű regisztráció után a cégeknek máris lehetőségük van a 3D-s tervezés és CNC marópályák tervezésére akár 3 tengelyben is! A Fusion360 nagyon könnyen megtanulható, így akár a marógépen dolgozó személy is könnyen tudja használni a mühelyben előforduló megmunkálások programozására, vagy akár komplexebb betétek vagy egyéb formaadó felületek marópályáinak elkészítésére is.
Olcsó CAM rendszer
Az iparban egyre nagyobb az igény, hogy megfizethető költségű CAD/CAM rendszert tudjanak beszerezni a kisebb cégek. Ezek a tervező és CAM rendszerek lehetőséget biztosítanak az egyszerűbb alkatrészek megtervezésére és gyártástervezésére is. Kezelőfelületükre jellemző, hogy könnyen elsajátítható, így akár a műhelyben dolgozó szakemberek is könnyen megtanulhatják a használatát. Az olcsó CAM rendszer segítségével nemcsak 2.5D-s alakzatokat (zsebeket, letöréseket, kiemelkedéseket) és furatok megmunkálását tudjuk megtervezni, hanem akár egyszerűbb 3D-s modellek 3-tengelyes marási pályáit is el tudjuk készíteni. Az egyik ilyen rendszer az Autodesk Fusion360, melyben az Autodesk CAM érhető el.
5 fontos tényező, amit az irodahelyiség bérlés előtt érdemes tudni
Vállalkozást indít, és szeretné minden szempontból megfelelő helyen fogadni az ügyfeleket? Esetleg már régóta jelen van a piacon, és fontosnak tartja, hogy cégének megítélése az iroda elhelyezkedésénél fogva is optimális legyen?
Számos tényező indokolhatja, hogy bérelhető irodahelyiség iránt érdeklődik, és miként a regus.hu szakértői is tanácsolják, érdemes mindig többb szempontot figyelembe venni a választásnál. Ha körültekintően jár el, hosszú távra megtalálhatja az ideális irodaházat, mely szolgáltatásaival is teljes körűen kiegészíti munkáját. Nézzük most, melyek azok a területek, melyek döntőek lehetnek leendő irodája kiválasztásánál!
A legnagyobb kincs az egészség
Egyre jobban foglalkoztatja a gondolat, hogy felhagy a dohányzással több okból is: tudja, hogy igencsak több betegség is fenyegeti, a környezetét is mérgezi vele és persze az anyagi oldala sem elhanyagolható.
Van egy olyan lehetőség, amivel mindhárom probléma megoldható és mégsem kell egészében lemondania a „dohányzás” élvezetéről.