Névjegykártya méretével kapcsolatos tényezők

Névjegykártya készíttetés alkalmával a rákerülő információk mellett a másik lényeges kérdés az, hogy milyen méretű legyen. Bár országonként más és más a használatos, de ez természetesen semmiben nem gátolja meg azt, hogy saját igénye szerint készítse el a megbízott cég az Ön személyes névjegykártyáját pl.: a dekortar.hu.

névjegykártya

Az egyes országokban alkalmazott szabványméretek mellett azonban természetesen az üzleti kultúra is döntő szempont lehet a méret megválasztásánál. Az önéletrajz mintákhoz hasonlóan névjegykártya terén is európai és amerikai szabványokról beszélhetünk, de ezek mellett megjelent a japán változat is, sőt, az Európai Unió térségében is többféle méret van forgalomban.

Hazánkban leggyakrabban a 90X50 mm-es méretet választják a készíttetők, de nyilvánvalóan van lehetőség az egyéni igények érvényre juttatására is.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Tudja mi alapján válasszon nyári gumit?

A téli gumi jelentőségéről folyton hallani, ám autósként azzal is érdemes tisztában lenni, hogy a hét fok feletti hőmérséklet alkalmával célszerű nyári abroncsra váltani, hiszen annak kialakítása, összetétele sokkal inkább alkalmas a meleg aszfalton való közlekedésre, mint téli társáé.

De mi alapján érdemes autógumit választani?

Mivel nyáron nem a magasabb szilika tartalom, valamint a mély bordázottság a lényeg, így más szempontok tartandóak szem előtt, ha a nyári abroncsról van szó.

nyár gumi kereső
Természetesen a lamellázottság a nyári gumi esetében is rendkívül fontos, hiszen az aquaplaning elleni védelemben, és a vízelvezetésben szerepet játszik ez is. Hasonlóképpen a megfelelő tapadást biztosítja a bordázottság, mely bár nem szükséges olyan mélységben, mint a téligumi esetében, de az 1,6 mm-es profilmélységnél semmiképpen sem szabad, hogy kopottabb legyen az abroncs. A gyártók ehhez már úgy is segítséget nyújtanak, hogy a gyártás során az abroncson feltüntetnek jelölést, melynek lekopása esetén már érdemes a gumicserén gondolkodni.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Teherbeesés méhpempővel ha késik a gólya

A méhpempő egy olyan gazdag összetételű szupertáplálék, amelyet a dolgozó méhek állítanak elő a méhkirálynő számára, aki egész élete folyamán csak ezt fogyasztja, és mintegy 40-szer hosszabb életű, mint a többi kaptárlakó, és élete minden napján azzal van elfoglalva, hogy saját testsúlyánál nagyobb mennyiségű petét rakjon le. Ehhez az elképesztő teljesítményhez nyújt neki biztos alapot a méhpempő.

méhpempő a születéshez

A méhészek már régen tudják a méhpempőről, hogy milyen csodálatos hatásai vannak, de a köztudatba a múlt század második felétől kezdett bekerülni. Mostanra számos klinikai vizsgálatot, és kutatást végeztek, hogy felderítsék az emberi egészséget, erőnlétet fokozó hatását. Ezeknek az lett az eredménye, hogy ma már számos egészségügyi problémánál elismert természetes táplálékkiegészítő szerként tartják számon. Ezek egyike a női, vagy férfi meddőség.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Az otthon melege a hideg téli hónapokban

A szakemberek adatai szerint a háztartási energiafelhasználás legnagyobb részét, csaknem 80%-át a fűtésre fordítjuk. Ezért nem mindegy, mennyire tartjuk szem előtt azokat a lehetőségeinket, amelyek a fűtésszámla karcsúsodását eredményezhetik.

Ezek között megtalálhatók az alapvető adottságok felmérésére irányuló eszközök, például házunk tájolásának jó megválasztása, fűtési rendszerünk korszerűsítése (termosztát használata, megfelelő radiátorok használata, szabályozó csapok felszerelése) és a már nagyanyáink által is használt cúgfogók(huzatfogó párnák, huzatos ajtó elé felszerelt függönyök) áldásos hatásai. Nem szabad azonban kihagynunk a lakás hőszigetelését sem ebből a felsorolásból, bár ez sokkal nagyobb befektetést igényel, mint egy termosztát felszerelése, mégis megéri az árát, mert két számjegyű %-os megtakarítást érhetünk el vele fűtésszámlánkban.

hőszigetelés nyílászárók cseréjével

hőszigetelés nyílászárók cseréjével

Amennyiben lakásunk felújítására készülünk, jó ha első lépésként az épület hővédelmét növeljük a fa vagy műanyag nyílászárók cseréjével, szigeteléssel, és csak ezután következik a fűtés korszerűsítése. Az elhanyagolt, leromlott állapotú nyílászárók jelentős extra költséget okozhatnak nekünk, ezért javításuk, cseréjük kiemelt fontosságú.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Adósságrendező hitel lehetőségek akár ingatlan fedezet nélkül

Hitelfelvétel kapcsán nem hanyagolhatjuk el az ingatlanfedezet szükségességének kérdéskörét, s nincs ez másként akkor sem, amikor adósságrendező hitelről van szó. Jelen gazdasági helyzetben sajnos sokak számára ismert a felhasznált folyószámlakeret, az ebből adódó akár 10-15 ezer forintnyi kamatköltség, valamint az egyéb hitelfelvételből adódó havi, rendszeres kiadás. Hasonló helyzetben gyakran felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon milyen módon is tehetnénk eleget kötelezettségeinknek, hogy ne aggodalmaskodjunk nap mint nap a többfelé fennálló tartozás miatt.

adossagrendezohitel

Egy kattintás ide a folytatáshoz….