Az utóbbi hetekben időt szántam olyan kikapcsolódási lehetőségekre, mint amilyen a filmek újranézése, bepótlása. Újranéztem a Black Mirror régen látott részeit és bepótoltam egy régebbi hiányosságomat, Az éhezők viadalát. Nem is én lennék, ha ezekből nem egy-egy olyan jelenet maradt volna meg bennem, mely alátámasztja az amúgy bennem egyre jobban megerősödő érzésemet a világgal kapcsolatosan, hogy valami művel akarjuk felcserélni az igazit.
Az éhezők viadalában Katniss egy alkalommal a viadal előtt a szobája okos ablakában megváltoztatja a kilátást egy erdőre, melynek hatására feljönnek benne a régi emlékek. Hiszen ez nem egy igazi erdő, nem az, ahova ki tudott szökni és el tudott menekülni a rémes hétköznapokból Gale-lel. A Black Mirror egyik falanszter történetében pedig a bicikliülés megkötöttségéből részlegesen kitörő szereplő a rész végén egy erdőt kapcsol be ugyancsak mű, okoskijelzős faliablakán. Ezek a jelenetek nagyon emlékeztetnek arra a jelenségre, hogy ma már sok helyen a fű sem az igazi. A műfű gyártás és kultúra ma már olyan szintekre lépett, hogy szinte megtévesztésig hasonlít egy műfű az eredetire.
Bár nem akarok túlzásokba esni, nem állítom, hogy a műfű az a sötét oldalról származik. A Halálcsillagon legalábbis nem volt – pedig szívem szerint ajánlottam volna a Sötét nagyúrnak, ugyanis művisége ellenére is olyan otthonos, hangulatos légkört lehet teremteni a műfüvekkel, mely igazán behozza a természetet a négy fal közé, mely ajánlott, főleg, ha sikerült egy króm atmoszférát teremtenünk, mint amilyen a Halálcsillag volt…